szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Kiságy a koleszban

2011-02-01

Gyerekkoromban mindig úgy gondoltam magamra, hogy 25 évesen már egészen biztosan lesz legalább egy gyerekem. Hiszen olyan generációhoz tartozom, amelynek szülei még húszas éveik elején-közepén vállaltak gyereket, ezt láttam példaként. Aztán 25 évesen távolabb voltam ettől a helyzettől, mint akár 20 éves koromban, így nálam is megkezdődött az az eltolódás, ami egész korosztályomra jellemzővé vált: gyerekvállalás a húszas éveink végén, harmincas éveink elején.

Ami ugye biológiailag nem épp ideális, de anyagilag, párkapcsolatilag megfelelőbb. Megfelelőbb, mert épp megfelelő időpont nincs, erre kár is várni. Ha az egyetemi éveink végét célozzuk meg, akkor már illeszkedjünk be egy munkahelyre, hogy jöjjön egy kis gyed is. Ja még lakást is kéne venni, gyerekhez autó is dukál, jövőre előléptetés várható, és egyszer csak észrevettük, hogy hopp lekéstünk. A gyerek mindenképp lemondás, édes lemondás, de akkor is az.

Teljesen szembemenve a mai trenddel, a Népesedési Kerekasztal azt tűzte ki célul, hogy igenis kerüljön korábbra az első gyerek megszületésének időpontja, szüljenek az egyetemisták. Ehhez több téren igyekeznek segítséget nyújtani azoknak a vállalkozó kedvű fiataloknak, akik tanulás mellett vágnak bele a baba-projektbe. Mert kell hozzá kalandvágy, az biztos: még nincs munkahelyük, lakásuk, pénzük. De van helyette fiatalos lendületük, lazaságuk, izzó szerelmük – és ez lehet, hogy sokkal fontosabb a babának, mint a 21. századi babakocsi.

Lívia 21 éves volt, amikor megszületett a kislánya. Nem, nem ezelőtt 30 évvel, amikor ezen semmi csodálkoznivaló nem lett volna, hanem most. Nem, nem becsúszott a baba, ahogy ezt talán most talán sokan feltételezitek, hanem abszolút tervezett gyermek volt.

Mindig is fiatal anyuka akartál-e lenni?
Igen, már általános iskolásként is tudtam, hogy fiatal anyuka akarok lenni. Aztán középiskolásként még konkrétabb lett az elképzelésem, hogy fiatalon, az egyetem alatt akarok kisbabát. Így a régi barátnőim az iskolából abszolút nem lepődtek meg, amikor egyszer csak megláttak egy gyerekkel. Amikor Frida születése előtt kb. két évvel közöltem anyuval, ő legyintett, aztán később, amikor tartottam magam az elhatározásomhoz, sokkolódott. Mondjuk szerintem az is közrejátszott, hogy anyu 30 éves volt, amikor születtem, és soha nem értettük meg igazán egymást. Én meg azt gondoltam, hogy túl nagy a korkülönbség, és innen jött az a gondolat, hogy én ezt nem akarom.

Hány évesen döntöttetek úgy, hogy belevágtok?
20-21 éves voltam, amikor egyre inkább beszéltünk erről, Péter akkor 22-23 volt. Tépelődtünk meg vitatkoztunk, hogy jó lenne-e. Aztán döntöttünk, és Frida huss, megfogant.

Mit szólt a család? 
Teljesen kiborultak. A mai eszemmel nem mondanám el nekik a tesztelés napján, sőt utána is titokban tartanám még egy jó ideig. Első körben rögtön az abortuszt ajánlották, mintha nem is érdekelné őket, hogy nem véletlen volt. Iszonyúan féltek, hogy nem fejezzük be az egyetemet, meg mi lesz, stb. Nem nagyon hittek bennünk. A nagymamám meg egy csomó távolabbi rokon akkor tudta meg, amikor Frida megszületett. A nagymamám nagyon sokáig nem vett tudomást Fridáról, de annyira, hogy nem engedett be magához, hogy megmutassam neki a 3 hónapos dédunokáját, meg szónoklatokat tartott arról, hogy elrontottam az életem. Aztán még öregebb lett, és most már egyszerűen nem emlékszik minderre. A család meg megbékélt. De jellemző, hogy az anyukám az egész terhességemet nem vette tudomásul. Nem érdekelte, hogy fiú lesz vagy lány, egészséges-e, jól vagyok-e. Aztán amint Frida megszületett, megváltozott mindez.

De nem csak a család reagált így: amikor először mentem nőgyógyászhoz a terhességgel, akkor az orvos és az asszisztense is elkezdték mondogatni az "elrontom az életemet" - szöveget, meg hogy ezt a babát el kell vetetni. Holott semmit nem tudtak rólam, a nevemen, a koromon és a taj-számomon kívül.

Miben látod előnyét és miben hátrányát (ha van ilyen) annak, hogy fiatalon váltál anyává?
Hát úgy érzem, lazábban állok a gyerekneveléshez (bár ez alapvetően habitus kérdése), jobban bírom a  gyűrődést, meg az egyetem nagyon sokat segített, hogy gyereknevelés közben ne csak a pelenkákra koncentráljak. Jó, hogy közelebb van hozzám korban, hogy lesz esélyem elmenni vele kávézni, moziba, koncertre. És hogy az unokáim meg a dédunokáim emlékezni fognak rám. Valahogy jó belenőni ebbe az egész anyaszerepbe. Az is nagyon klassz, hogy rengeteg energiám van, és a kreativitásom nem vész el, mert még van kedvem újságpapírházakba transzformálni mindezt. Mert hiába fogadom meg, hogy soha többé, néhány nap után úgyis azon kapom magam, hogy ott ülök, és valami hihetetlenül bonyolult dolgot próbálok kivágni papírból, ami elsőre pofonegyszerűnek tűnt. Van kedvem játszani, bóklászni, imádok gyerekruhákat venni. És nem vagyok biztos abban, hogy ha már egy kialakult "felnőttes életembe" csöppent volna egy gyerek, akkor lenne-e kedvem mindehhez. Hogy nem követelném hihetetlenül a saját időmet, a szabadságot, a sok utazást, a társaságot, a hobbijaimat.

Ugyanakkor egy csomó minden nyilván kimaradt. Szerencsére elég sokat utaztunk Péterrel, de néha rossz volt azt hallgatnom, hogy a barátaim éppen külföldön töltenek egy fél évet, vagy ide utaznak hétvégére. Mondjuk nekünk gyerekkel is sikerült Norvégiába menni két hónapra ösztöndíjjal, úgyhogy ez sem megoldhatatlan. Talán igazán az a része hiányzik, amikor két ember a fizetését saját magára költi. Ilyen nem is tudom, lesz-e még nekünk. Minden más simán megoldható.

Másmilyennek látod magad mint a téged körülvevő, nálad 5-10 évvel idősebb anyákat?
Nem igazán. Több közöset látok magamban és a 30-35 éves anyukákban, mint a kortársaimban. Egy gyerek nagyon sok mindent megváltoztat, gondolkodást, alapvetően átalakul az ember prioritása. És ezt a kortársaim még nem tapasztalták meg. Meg a kozmikus fáradtságot sem. Hogy nem maradhatok fent hajnali 4-ig (vagy csak nagyon ritkán), mert egyrészt nem bírok, másrészt nekem Frida mellett két hétbe telik, amíg kipihenem.

Amúgy azt gondolom, ha az ember megtalálja azokat az anyukákat, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak akár a gyereknevelésről, akár saját magukról, akkor sokkal könnyebb megértésre találni, meg lelki közösségre, mint a kortársaim között.

És persze vannak a 41 éves, leharcolt idegzetű anyák, akik ordibálnak a játszótéren a gyerekükkel, vagy borzalmasan elkényeztetik, és függnek a gyerek minden gügyögésén. Na, belőlük nem kérek.

Szerinted más anya lettél volna 30-35 évesen?
Azt gondolom, hogy türelmesebb bizonyos szempontból. Talán jobban kikapcsolt volna az otthonlét, ha egy munkahelyről jöttem volna, és nem pedig egy plusz non-stop elfoglaltságot kaptam volna az egyetem mellé. De rugalmatlanabb, ez egészen biztos.

Nem furcsa, hogy nálad idősebbek társaságába kerültél? Például a bölcsiben amikor mész Fridáért és ott a sok 10-15 évvel idősebb, esetenként totál leharcolt szülő.
Hú, néha nem tudom, hogy tegezhetem-e a többi anyukát. És nem a 30-35 évesekre gondolok, hanem azokra, akik 40 évesek, vagy annyinak néznek ki. Néha megesett kamaszlánynak érzem magam a bölcsis Komoly Apukák között. Inkább az elején volt furcsa, amikor én 22 éves voltam, friss anyuka, és nálam 10 évvel idősebb nők vettek körül. Pláne, amíg nem találtam a hozzám közel álló anyukákra, addig nagyon furcsa volt. De biztos én is beleöregedtem a szerepbe.

Férjed hogy élte meg, hogy ilyen fiatalon apa lett? Hiszen ő ezzel valószínűleg nem került apukák társaságába, hanem továbbra is a bulizós kortársai között mozog.
Először is nem a férjem. Én mindenkinek azt szoktam mondani, hogy nem akarjuk lekötni magunkat ilyen fiatalon. :D De igen, az ő esetében még jobban kiütköznek ezek a "generációs" különbségek, mert ő a munkahelyén rendszeresen együtt van olyan nála idősebb emberekkel, akiknek nincs gyereke. És ők egyszerűen nem értik, hogy mit jelenthet ez. Hogy nem szívesen megy el a hétvégi ottalvós csapatépítésre, mert alig látja a lányát hét közben.

Mi a helyzet régi, gyerekkori barátokkal? Megvannak?
Ők többnyire szinglik, most végezték/végzik el az egyetemet. És olyan furcsa, hogy ha beszélek nekik mondjuk egy magánéleti válságomról, úgy néznek rám, mintha valami elképzelhetetlenről beszélnék. Mintha azzal, hogy van egy gyerekem, nekem már sínen lenne az életem, és minden hófehér fodor és levendulaillat. Ez igazán dühítő. Meg a legtöbben még soha nem jöttek vigyázni a Fridára. Talán csak egy-két olyan barátnőm van, aki a kortársam, és nettó egy órát volt kettesben a lánnyal. Pedig igazi régi barátnőimről van szó. És mintha velem már annyira nem számolnának (kivétel azért van), nem hívnak moziba, meg bárhová.

És amit még utálok, hogy mindig mindenki arról kezd el nekem beszélni (a kortárs ismerősök), hogy milyen jó, hogy van egy gyerekem, de nekik nem kellene most, ezért és azért nem férne bele az életükbe. Mintha a saját életem a véleményem lenne, hogy szülj gyereket fiatalon. Pedig ez nem a programvállalásom, hanem a saját életem. Nem terjesztem, hogy így a legjobb. Úgyhogy nem is értem, miért hozom ki ezt az emberekből.

Sok gyereket akarsz még? 
Néha igen, néha meg azt gondolom, hogy állj, és elég. Valahogy azt várom, hogy mikor Frida nagy lesz, mondjuk 12-14 éves, meg persze ez egy folyamat, de mondjuk amikor már egyedül jön-megy az iskolába, akkor újra lesz még több szabad terem/terünk. És ha megint lekötném magam a kiságy mellé, az újra 10 évre szólna. De úgy igazából ez szerintem olyan 4-5 éves tervben szerepelhetne, ha nem lenne bennem ennyi kérdőjel. Majd kiderül. Amúgy alapvetően én rengeteg gyereket akartam, de aztán most már látom, hogy az nemcsak babapúder-illatú puha fészek, hanem gyakran kőkemény döntések, rengeteg újfajta érzés - pl. én korábban nem aggódtam szinte semmiért, most meg?!

Na de térjünk vissza a Népesedési Kerekasztal vadiúj kezdeményezéseihez. Líviáéknak még az egyetem, ahová akkoriban párjával együtt mindketten jártak, semmiféle segítséget nem nyújtott – de ez a közeljövőben megváltozhat.

Egyrészt a már jól ismert Családbarát munkahely cím mellett megjelenik a Családbarát felsőoktatás cím is. A következő kritériumoknak kell megfelelnie az egyetemeknek, főiskoláknak, amennyiben szeretnék magukénak tudni ezt a címet:

- Vállalják, hogy néhány kollégiumi szobájukat átalakítják, hogy az alkalmas legyen a fiatal, gyermekes párok számára is. (Hogy ennek a papírvékony fal túloldalán éjszakába nyúlóan bulizó szomszéd mennyire fog örülni, az is egy kérdés.)

- A tervek között szerepel az is, hogy amennyiben az oktatási intézménynek van saját bölcsije, ovija, akkor oda a hallgatók gyerekei is járhassanak - milyen vicces lesz szülői értekezleten együtt kuporogni a kisszékeken azzal, aki előző nap megbuktatott.

- Egyéni tanrendet és külön vizsgaidőpontokat kaphassak a várandós és a kisgyermekes hallgatók, hiszen kora reggel az első 12 hétben nem biztos, hogy képes a hányós-várandós jól teljesíteni kulturális antropológiából.

Mindezen könnyítésekről pedig tájékoztatni kell a hallgatókat, hogy iskolaválasztáskor ezt a szempontot is mérlegelhessék: hiszen ha nem is sokan, de vannak akik egyetemistaként szülnének. Persze ahhoz, hogy tényleg kedvet kapjanak a 20-24 évesek, költségvetést érintő változások is szükségesek: jelenleg gyed-re, tgyás-ra nem jogosultak az egyetemisták, holott alapul vehetnék az ösztöndíjat (ami egy PhD-s hallgató esetében egészen normális összeg is lehet) és ők is jogosultakká válhatnának.
A Családbarát felsőoktatás címet május közepén fogja meghirdetni a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, kíváncsian várom, hogy lesznek-e pályázó egyetemek és fiatalok, akik aztán kihasználják a családbarát címből eredő előnyöket.

easyweb