szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Ahány ház, annyi…baba (Babák – Az első év)

2011-02-25

Persze, elindulunk végre szánkózni, ha méltóztatik esni tetemesebb mennyiségű hó. Elmegyünk síelni, ha sikerül kivenni pár nap szabadságot, és ha beszerzünk pár új sílécet. Jót nyaralunk valamelyik elvarázsolt szigeten, ha végre a mi számainkat húzzák ki a lottón. És nagyon sok mindent csinálunk, ha…

Nos, a munka, pihenés, szórakozás szentháromságból a szórakozás igényli a leginkább a logisztikai kompetenciákat. A munka adott: bemegy az ember a munkahelyére, ott megmondják neki, mit csináljon, azt megcsinálja és ez így rendben van. A pihenés is elég evidens: vízszintesbe helyezkedni, szemeket becsukni, megszámolni a bárányokat és húzni a lóbőrt, míg a vekker meg nem szólal (vagy a pici fel nem sír). Na de a szabadidőt meg kell szervezni! Megfelelő időpontot találni, valami jó kis programot szervezni, tarsolyba tenni A és B programot, ha esne az eső, vagy ha mégis be kell menni apának vagy anyának dolgozni vagy ha a fránya gyerek nem enged el otthonról, hiába vágta puccba magát jóanyja. Vannak azonban olyan szabadidős tevékenységek, amikhez különösebb szervezői teendők és speciális felszerelések sem kellenek. Ide tartozik a DVD-zés. Már ha nem bukik le a fejed, közevetlenül azután, hogy a ded végre elcsendesül ágyában. Ma már szinte minden háztartásban van DVD lejátszására alkalmas eszköz és filmek is akadnak bőven (azt ne firtassuk, hogy legális avagy illegális úton érkeztek a polcokra vagy a PC-re).

Rengeteg terheses, kisbabás mozifilm, sorozatepizód létezik. Amikor a kérdéskör nem érint, simán átsiklunk ezeken. Később, immár várandósan egészen más élmény leporolni az olyan szertári baglyokat mint a Nicsak ki beszél, A három férfi és egy mózeskosár vagy a Forró szívek, hideg lábak. Én például a 41. héten örömmel vettem elő DVD-gyűjteményünkből a Jóbarátok Nem jön a baba c. epizódját – ha már hasonlóan ideges voltam, mint Rachel, legalább jót szórakoztam. Ezért aztán a szülőszobán mostantól rendszeresen közreadunk nektek olyan filmajánlókat, melyekben gombóchasú nők szaladgálnak, vagy apró kisemberek totyognak. És persze szülnek is, hiszen „amelyik filmben feltűnik egy terhes, az a film végéig meg is szül”, mondta egy híres filmkritikus valamikor régesrég.

A „Nézünk, mint a moziban” fémjelzésű ajánlóinkban a vásznon vetített filmek között szemezgetünk, a „Folyt. köv.” címszó alatt sorozatepizódokat mutatunk be. Igyekszünk végigzongorázni a műfaji skálát, lesz, hogy a film megtekintését százas papírzsepi bekészítése, vagy épp a rekeszizmok kellő bemelegítése után ajánljuk és természetesen mazsolázunk majd a szerzői alkotások között is.

És akkor jöjjön a Nézünk, mint a moziban első része.

Babák – Az első év (Thomas Balmes, 2010)

Szeretet. Huncutság. Kihívás. Kaland. Hirdeti Thomas Balmes filmjének plakátja. Könnyen azt hihetnénk a csalogató szavakat olvasva, hogy a hatalmas papírlapról ránk mosolygó babák valamiféle szuperhősök egy újabb csodálatos hollywoodi szuperprodukcióban. Ennyi izgalmat ugyanis általában egy amerikai filmgyár munkásai szoktak belesűríteni egy-egy alkotásba. Pedig profiként tudhatnák, hogy a kevesebb néha több. A cselekmény furmányos csűrése és csavarása helyett olykor csak szétnézhetnének egy csöppet maguk körül. Az élet ugyanis a legjobb forgatókönyvíró.

De félre a tréfával! Kisbabának álcázott FBI ügynökök helyett Balmes a nagyvilág négy különböző csücskében élő bébi első évét mutatja be. Akinek már kibújt a baba a pocakjából, az tudja jól, hogy mennyi izgalmat rejt ez az időszak. Aki pedig egyelőre azon töpreng, hogy a jövő héten még belefér-e a mostani farmerjába, tűkön ülve várja, hogy láthassa cseperedni a pocaklakóját. Onnantól, hogy a gólya lepottyantja a legapróbb családtagot, akár a szavanna szélére, akár a soha sem alvó metropolis közepébe, fenekestül felforgatja a körülötte élők hétköznapjait.

Balmes ennek az életreszóló kalandnak a kezdetét örökíti meg. Egy baba a namíbiai szavanna sárkunyhójába, egy a mongol sztyeppe parabolaantennás jurtájába, egy a dimbes-dombos San Franciscóba és egy a tokiói felhőkarcoló tetejére érkezik. Hála az égnek a szülés pillanatairól nem kell naturalista felvételeket végignéznünk, csupán néhány képsor érzékelteti a főszereplők színrelépését. A kis Ponijao, Bayar, Hattie és Mari ugyan szögegyenest eltérő közegbe pottyantak, vitathatatlan, hogy mindegyiküket nagy szeretet övezi. Balmes döntése, a narrátor elhagyása a film egyik nagy erénye. Magyarázó szöveg helyett párhuzamokra támaszkodik. Megtalálja a négy bébi életében a közös pontokat. Annak ellenére, hogy az ősi kultúrákat idéző afrikai közösségben élő Ponijaot az anyukája ringatja, a neonfényes Tokió csöpp lakóját, Marit pedig egy elektromos kütyü, egyszer csak mindkettőnek lecsukódik a kis szeme. A film nem mond véleményt, egyszerűen csak dokumentál: lehet így is altatni meg úgy is. És bár a kis Hattie csak képeskönyvekből tudja, hogy milyen a kakas, míg a mongol sztyeppén cseperedő Bayar körül folyton ott kapirgál egy tollas jószág, mindegyikük egyformán fogja tudni, hogy hogy működik a természet. Legalábbis azt hiszem. Édes mindegy, hogy hova érkezik a jövevény, akad körülötte bőven mindenféle, amire rácsodálkozhat, legyen az a fürdővizéből szürcsölő birka, vagy a megfejthetetlennek tűnő logikai játék. Bár a rendezői szándék egy kicsit Namíbia irányába terel minket, egymásra vágott patakban boldogan fekvő afrikai baba, majd zajos baba-mama foglalkozáson korántsem boldog japán baba bemutatásával, de lehet hogy csak én éreztem kicsit természeti nép pártinak a filmet. És miközben én is jót derültem a baba-mama zenélésen szenvedő gyerek látványán, tudom jól, hogy az én gyerekeim is inkább fellelhetők ilyen foglalkozáson, mint a patakban fekve.

A stabil nagytotálok és a jól megválasztott, intim közelik lehetővé teszik, hogy a négy család hétköznapjairól hiteles képet kapjunk. Ezt fokozza, hogy a stáb végig passzív megfigyelőként volt jelen. Nem léptek fel döntőbíróként testvérek közötti civakodásnál, nem mentették meg a cicát a kíváncsi baba karmai közül és nem nyugtatgatták a hisztis kishölgyet. A feltehetőleg szinte sosem pihenő kamerák szemtanúi voltak azoknak a megismételhetetlen pillanatoknak, amelyek egy igazi csoda alkotóelemei. Egy gyermek érkezése után semmi sem lesz a régi, ezzel mindenki tisztában van, a Babák egyértelműen amellett érvel, hogy ahelyett, hogy a csöppségre púpként tekintsen az ember, inkább élvezze a vele töltött perceket.

A filmet nézve akad bőven min elgondolkodni kismamaként. Babavárás idején, s a szülést követő első hónapokban ezernyi kérdés kavarog az ember fejében kezdve azzal, hogy biztosan sikerült minden hegyes sarkot bababiztossá tenni, a kések elég magasan vannak-e, vajon elég lesz-e a bevásárlókocsi felét elfoglaló fertőtlenítő mennyiség, egészen odáig, hogy honnan tudjam, hogy jó anya leszek-e? Innen nézve a film hatásosabb minden nyugtatónál. Míg az egyik gyerkőc naponta több dekagrammnyi port és koszt fogyaszt az anyatej mellé, addig a másik gondosan sterilizált cumisüvegből kapja a tápszert. Mialatt egyiküknek ottfelejtett WC papírral borítja be a fél jurtát, addig a másik őrizetlenül hagyott DVD-kel gurigázik. Ahogy egy és negyed órán át nézzük ezt a négy, teljesen más kultúrában és társadalmi közegben cseperedő babát, láthatjuk, ahogy egy év után számos begyűjtött tapasztalat után mind a négyen felállnak apró talpacskáikra, és megteszik az első lépéseket. Éljenek a világ bármely pontján ezek az első szülinapjukat ünneplő csöppségek, készek arra, hogy szépen, lassan meghódítsák a nagyvilágot. És ezért szülőként nem kell sokat tenni, csak szeretni a kis trónörököst.

Köszönjük a cikket vendégszerkesztőnknek, Bodor Adrinak.

Címkék:
film, baba, nagyvilág
easyweb