szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Nagy pocakkal nyomom a rockandrollt

2011-03-07

Amikor néhány hete kiderült, hogy az Amorf Ördögök, a Love Band és nem utolsósorban a Nemzeti Színház tagja, Péterfy Bori 41 évesen babát vár, akkor újra el lehetett kezdeni azzal foglalkozni, hogy ideális-e negyvenen felül szülni. Azóta azonban az ötvenes éveit taposó Fehér Annáról is kiderült, hogy állapotos, így ebben a tekintetben Bori már nem számít szenzációnak. Nem is ez a célja: csak örül az állapotának, kiegyensúlyozottabb mint valaha és pár hétig még színpadon is láthatjuk. Utolsó koncertje Szegeden lesz, március elején. Utána ráhangolódás, némi pihenés, kelengyevásárlás: Bori kisbabája (akinek nemét tudja, de nem köti az orrunkra) július elején fog megszületni.

 

 

Milyen egy underground díva, amikor gyereket vár? Megnyugszik vagy hisztis lesz?

Alapvetően nagyon nyugodt vagyok, sokkal nyugodtabb mint egyébként. A színpadi embereknek általában állandó  stressz az élete, ezzel én is így voltam, mindig készültem valami új szerepre vagy koncertre vagy forgatásra vagy egyéb kihívásra. Most nagyon élvezem, hogy nem szorongok semmitől, nincs tele a fejem valami szöveggel amit éppen tanulok, teljesen más dolgokra koncentrálok mint eddig.

Szereti-e a baba a fellépéseket, szerepléseket? Van-e olyan zenéd, előadásod, amiről úgy érzed, valahogy nem kedveli?

A koncerteket szerintem szereti, legalább is remélem, mert abban reménykedem, hogy amit én élvezek és ami nekem öröm az neki se lehet rossz. Én nagyon élvezem, van energiám.

A Három nővér - amit a Nemzeti Színházban játszom - második felvonását érzem, hogy nem igazán szereti, nagyon sokat kell sírni és szenvedni, mivel Irinát játszom, akinek nem igazán vidám a története. Szerencsére már csak februárig játszom,márciustól más ugrik be helyettem. A nehéz szerepeket apránként leadom, csak olyat játszom évad végéig ami nem megterhelő.

Énekelsz-e neki folyamatosan? Saját dalokat is? Hány altatódalt tudsz?

Jaj dehogy énekelek még külön is. Éppen elég a rengeteg koncert, az énekórák, az otthoni gyakorlás és a zenés előadás. Az altatódalokat meg még nem elevenítettem fel.

A közönség megváltozott mióta tudják, hogy babát vársz? Másként állnak hozzád, a más az elvárásuk egy koncerten?

Azt látom, hogy tetszik a közönségnek, hogy egyre nagyobb pocakkal nyomom a rockandrollt, de nem hiszem hogy megváltoztak volna az elvárások, és én is igyekszem ugyan olyan energiákat mozgósítani,persze azért nem ugrálok annyit mint régen. Ami talán változás,hogy mivel tudják,hogy minimum egy éves szünet lesz, ezért sokan olyanok is eljönnek koncertre akik egyébként nem biztos, hogy jönnének.

Mennyi ideig nem lépsz színpadra? Most elképzelhetetlennek tűnik számodra, hogy nem lépsz színpadra hónapokig?

Nagyon nehéz tervezgetni valamiről amiről semmit nem tudok. Fogalmam sincs,hogy mihez lesz kedvem a gyerek születése után. Az biztos,hogy decemberig otthon szeretnék maradni, aztán majd meglátom.

Laza vagy aggódós kismama vagy? Betartasz-e minden előírást, vizsgálati időpontot, mindig tudod hol a kiskönyved?

Nem vagyok szerencsére aggódós, legalább is egyelőre, de persze minden vizsgálatot megcsináltatok, betartom az orvos tanácsait, nem vagyok felelőtlen. A kiskönyvet egy jól látható helyre tettem, ezért mindig megtalálom.

Karrier szempontjából egy kisbaba születése sosem alkalmas pillanat, mit gondolsz erről?

Hát látod én is a végsőkig halogattam ez a dolgot. Abszolút tudatos es tervezett volt az egész. De tényleg nem könnyű egy nőnek aki megszállottan szereti a munkáját és akar dolgozni. És persze ott van az anyagi szorongás, de ezt most inkább hagyjuk,mert ez a téma messzire vezet. Most megpróbálok nem görcsölni a jövőn, majd lesz valahogy.

Milyen anya leszel? Olyan aki naponta ötször súlyt mér vagy aki nem is vesz mérleget?

Fogalmam sincs, sose volt mérlegem, remélem nem lesz rá szükségem ezután sem.

Olvasod a szakirodalmat vagy az ösztönök fognak segíteni?

Szerintem együtt a kettő. Meg a húgom akinek van már egy kislánya, meg az anyukám, meg a barátnőim akik már túl vannak az első gyereken. És azok a kolléganőim a színházban akik már anyukák.

 

Címkék:
zene, anyaság, VIP, baba
easyweb