szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 ‎Naeztmegkellnéznedmielőttmegszületikababád avagy nézünk, mint a moziban

2011-05-06

Továbbállók (Away we go – Sam Mendes, 2009)

A road movie közkedvelt műfajnak számít. Különféle járműveken utazgató, kalandokba keveredő, élményeket és tapasztalatokat gyűjtögető hősöket kísérni – ha csak képzeletben is – jó dolog. Veronával és Burttel tartani pedig különösen jó dolog, főleg, ha épp babát vár az ember. Sam Mendes legfrissebb alkotása egy tipikus “naeztmegkellnéznedmielőttmegszületikababád” film. Hogy miért? Nos, annak számos oka van. Először is a problémafelvetéséből adódóan, aztán a remek karakterek, a valóságos szituációk és a könnyed, humoros hangvétel miatt.

Ha egy fiatal pár életében eljön a pillanat, amikor a hölgy egy kicsit “gyümölcsösebb ízű lesz”, akkor eluralkodik a pánik és a para. Nincs ez másként az orvosi könyveket illusztráló Verona és a biztosítási ügynök Burt életében sem. Nem elég, hogy egy otthonos, ám aprócska házban laknak, a fiú szülei, akik jó tanácsaikkal segíthetnék a fiatalokat, elköltöznek. Nem is akárhová. Rögtön több ezer kilométerrel odébb, Antwerpenbe. Ilyenkor az ember “nagyszülőpótló” szakirodalommal veszi körbe magát.

"Kisbabám, te sokszor sírsz. Mi ír erröl Dr. Sears?

Fel-felébredsz éjjelente. Mit ír erről Czeizel Endre?

Megéhezni jókor szoktál? Csekkoljuk le Dr. Spocknál!

Fejed lágya vajon benő? Mit mond erről Ranschburg Jenő?

Miért van az, hogy ez a gyerek állandóan nyekereg itt? Kérdezzük meg Vekerdyt!"

(Varró Dániel: Szakirodalom-tanulmányozgató)

Könyveket, magazinokat, internetes oldalakat böngész folyton-folyvást, hogy a szakértő öregek, vagy a hozzá hasonlóan gyermekáldásra készülők okosságait. De egy könyvmoly, internauta fiatal párt bámulni 90 percben nem nagy élmény. Egy Amerikát és Kanadát bejáró szülőjelölt férfi és nő kalandjain ámulni már annál inkább. Verona és Burt ugyanis úgy dönt, hogy kilométer gyűjtésbe kezdenek, és meglátogatják a rokonokat.

A végtelenül szimpatikus párnak (Maya Rudolph és John Krasinski kiváló alakításában) ugyan látszólag a szokásos családi vagy baráti összeröffenés a célja, kimondatlanul mégis azzal a szándékkal indulnak útnak, hogy megtalálják maguk számára az ideális családmodellt, amit követhetnek és egyúttal az új otthont a kiválasztott városban. Bejárják Phoenixet, Tucsont, Madisont, Montrealt és Floridát. Ahány állomás, annyi epizód, annyi külön kis történet, annyi élmény, annyi (elrettentő) példa.

Bepillantást nyerünk egy olyan család életébe, ahol a lógó mellű, harsány anyuka az igazságosztó, lelkiismeretfurdalás nélkül bélyegzi semmirekellőnek, süketnek vagy épp leszbinek a férjét, a fiát és a lányát, miközben saját karrierrjét siratja, és azon töpreng miért nem tud beilleszkedni a sótlan helybéliek közé. Nem egy követendő út.

Aztán jön Verona kedves, bájos, ám kissé hűvös huga. A fiatalabbik De Tessant lány egyelőre épp hogy komoly kapcsolatba kezdett, a gyerekvállalás még nem szerepel rövidtávú céljai között. Hiába Grace Verona egyetlen élő rokona, ez a kapocs nem elég ahhoz, hogy Tucsonban telepedjenek le. Madison.

Nehéz mosolygós, nevetős szmájlik nélkül írni ennek a helyszínnek az eseményeiről. A phoenixi fogyasztói társadalom gyermekének mondható négytagú famíliával ellentétben, a madisoni unokatestvér családja igencsak spirituális, a természet törvényei szerint élő kis társaság. A kötődő nevelés elkötelezett hívei: szoptatni – akár a sírig, akár más gyermekét is, babakocsi – vétek a ded ellen, pénz – minek?, csikóhal – a legirigylésreméltóbb állat, mert ott a hím hordja ki az utódot, szex – amikor az ember megkívánja, s nem gond ha a kis csöppség épp fél méterrel odébb szundikál. Csodás működési alapelvek egy család számára! Egy másik tér-idő kontinuumban. Talán. Könnyű elvetni a materiális oldalát az életnek, ha az ember szülei egy csodás kétszintes kis palotát ajándékoznak nászajándékba és a csekkekkel sem kell a postán sorba állni. De ilyen ősök nélkül, nem olyan vagány ez az ötlet...

Montrealban a volt egyetemi évfolyamtásak – mintha csak a Pitt-Jolie házaspár ikrei volnának – örökbefogadott gyermekekkel veszik körbe magukat. A néger, mandulaszemű, hófehérbőrű apróságoktól zajos ház azonnal elvarázsolja a fiatalokat. A Muzsika hangjainak “újravágott”, gyerekbarát változata, az indiánosdi, a sípoló színes játékok mind mind a Heuréka, megvan! érzést keltik Veronában és Burtben. Ám, ahogy az ősi indiai bölcsesség is mondja, nem minden arany, ami fénylik. A látszólagos boldogság mély fájdalmat leplez. A fiatal pár pedig úgy véli, hogy ezzel a teherrel való együttélés, úgy tenni, mintha mi sem történt volna, nem lehetséges. Ugyan hezitálnak, hogy menni vagy maradni, végül Burt bátyjának hívása újabb kilométerek falására indítja az “amerikajárókat”. A napsütötte, pálmafás Florida is besorakozik a “naeztígyne” családmodellek sorába. Burt bátyjának felesége ugyanis egyik napról a másikra lelép a csupaszív férj és a tündéri kislány mellől. Ez az utolsó csepp a pohárban.

Bár kétség kívül lehetne folytatni a sort cifra sztorikkal (egy kis családon belüli erőszak például még elég elrettentő példa lehetne…), Veronának és Burtnek, és velük együtt nekünk is, ennyiből kell levonnunk a konzekvenciát. Akár a kis cinege Móra Ferenc versében cipőcske után, úgy kutathatunk mi is könyvről könyvre, cikkről cikkre, járhatunk ismerőstől ismerősig, a végeredmény a pánik és a para mellé egy jó kis zűrzavar lesz. Így hát (tipikus road movie) hőseink immár tapasztalatokkal telve, hazatérnek. Pontosan oda, ahonnan elindultak. De most már ez az otthon nem az az otthon. Az utazás hatására teljesen más jelentéssel bír már a számukra. Már nem a többiek otthonát szeretnék lekoppintani, hanem a saját otthonukat megteremteni. Mások példáját követni, inkább utánozni szép és jó dolog, de nem mindig kifizetődő, főleg, ha családalapításról, gyereknevelésről van szó. Mi a garancia arra, hogy, ami másnak bevált, az nálunk is nyerő választás lesz? A saját utunkat járni, a saját érzéseinkre hagyatkozni – persze a “bölcs öregek” javaslatait megfontolva - na az már valami.

A jótanácsok erdejében könnyű elveszni. Ezért ilyenkor nem árt lassítani, megállni, fejetüríteni egy kicsit, ahogy Verona és Burt is tették a floridai kert trambulinján (hol máshol?). Mit olvastam? Mit láttam? Mit hallottam? Egyszerű kérdések tengernyi válasszal. De a legfontosabb mit érzek ÉN? Mit érzünk MI? Lehet az a, b, c verzió nem szimpatikus, de lehet, hogy ezek legjobb tulajdonságainak mixéből megszületik a számunkra tökéletes d verzió. Lehet, hogy egy kívülállónak a mi kis d-nk is elég fura, de ki a francot érdekel, ha nekünk így a jó?

 

Köszönet vendégszerkesztőnknek, Bodor Adrinak.

Címkék:
film, nagyvilág
easyweb