szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Nem tudtam, hogy szülés után jön a neheze

2013-07-01

Amikor terhes lettem, repkedtem örömömben. Amikor nőtt a hasam, büszkén viseltem, mindenki dicsért, jól áll. Ahogy közeledett a szülés várható időpontja, sorra készültek el és sorakoztak fel a dolgok: babaszoba, babakelengye, babakocsi, összepakolt kórházi csomag, minden, ami egy baba születéséhez kellhet. Még több is. A legjobbat kerestem és hittem hogy meg is találtam. Minden tárgyi feltétel adott volt a kisfiúnk születéséhez.

Lélekben is készültem, legalább is azt hittem. Elolvastam sok-sok könyvet, bújtam a netet, figyeltem másokat, de mindezt egyes-egyedül. Sem a leendő apa nem tudott azonosulni fészekrakó énemmel, sem mást nem tudtam érdemben bevonni az anyává válási előkészületeimbe. Egyedül voltam, és mindez fel sem tűnt egészen addig, ameddig a kis újszülöttem nem kezdett el visítva üvölteni. Akkor hirtelen csődöt mondtam, nem tudtam magammal, pontosabban vele mit kezdeni. Hiába ráztam a drága plüssállatot, ringattam az elektromos székben – nem ez kellett. Sírtam, féltem, aggódtam, tanácstalanul remegtem és csalódottan konstatáltam: én ezt nem így képzeltem. Nem ezt akartam.

Most, hat év távlatából tudom, másképp csinálnám. Nincs kétségem, hogy most is minden előre és időben készen lenne, de a felkészülést már nem egyedül végezném. Készülnék az anyaságra, az anyává válásra, készülnék a szülésre és a szülés utánra. És nem önszorgalomból könyveket olvasva, hanem szakemberrel, közösen, tudatosan, célirányosan (no meg hatékonyan). Elmennék egy igazi, személyreszóló szülésfelkészítőre – és remélném hogy a leendő apát is el tudnám rángatni, még jobb lenne, ha nem kéne rángatni, jönne magától. És mai fejemmel tudom, hogy nem csak a szülésre kellene készülni, hanem a gyermek születésére, a családdá válásra, az új helyzetre. Mert az én gondolkodásom a szülésig tartott: ott volt egy fal, mögötte a Nagy Homály. Különös dolog ez. Terhesen valahogy az első leküzdendő akadály a szülés és itt vége is van. Nem látunk tovább, ha túljutunk a szülésen, akkor már nem érhet semmi borzasztó, hiszen attól a rettegett fájdalomtól tartunk csak, és elmerülünk a hihetetlennek tűnő kihívásba, hogy képesek leszünk-e végigcsinálni, megszülni gyermekünket. Pedig mitől is félünk, ott a sok segítő kéz, a szakember a kórházban, ott nem sok félnivalónk van. Sokkal rémisztőbb egy újszülöttel otthon, egyedül, kezdő anyaként és apaként. Valahogy ez nem tűnik embert- és anyátpróbáló faladatnak mindaddig, ameddig benne nem vagyunk magunk és nem találkozunk az első akadállyal.

Két idevágó emlékem van: amikor a kórházban még épp csak elkezdtem vajúdni, betolták a szobába azt a gurulós bevásárlókocsi-szerű babaágyat, amiben a kórházban fekszenek az újszülöttek. Akkor esett le, hogy hamarosan tennem kell valakit ebben, és úristen, mindjárt itt lesz egy gyerek! Mit fogok én vele csinálni? Másik, – az apával közös és gyakran emlegetett emlékem – amikor a kórházból hazaérkezve, kocsiüléstől feltettük az édesdeden (ó, de megtévesztően!) alvó gyereket az asztalra. Összenéztünk és tudtuk, hogy egyre gondolunk: és most, hogyan tovább?

Még egyszer azt hiszen nem akarom átélni azt az elemi tanácstalanságot: megtanulnám előre, milyen praktikák vannak hasfájásra, legalább egyszer megnézném hogyan fürdetnek egy újszülöttet és nem azzal hívnám fel a már gyerekes barátnőmet, hogy mikor kell fürdetni, milyen vízben és hogyan (ez utóbbit telefonban elmondani mókás dolog). Pedig én tényleg azt hittem, hogy mindenre felkészültem. Volt otthon lázcsillapító, tápszer és hasfájásra való csepp. Hogy épp melyiket kell használni, azt már kevésbé éreztem. Az első itthon töltött pár nap alatt gyorsan körvonalazódott, hogy tudásom a nullát veri.

Már nem tudom újracsinálni első gyermekem születését és az arra való felkészülést, de másokon még segíthetek. Ne csak a szülésre, az anyaságra is készülj. Ne egyedül hanem szakember segítségével. Luxusnak tűnhet, mégis mekkora mankó, ha valaki elmondja, milyen fölösleges beruházásoktól kíméld meg magad, ha valaki, akiben bízol, tud előre forgatókönyveket vázolni és krízis helyzetekre megoldásokat javasolni. Nekem már késő, neked még nem. Én akkor jutottam el Halász Kati dúlhoz, amikor már túl voltunk számtalan hisztin (mind anya, mind gyerek részről), kiboruláson és "nem ezt a lovat akartam, én ezt feladom" kezdetű mondatokon. Kati segít a csecsemő fogadásának előkészületeiben is, felkészít a kezdeti nehézségekre, hogy azok ne nehézségek, hanem várt események legyenek, amelyekre megoldások és válaszok lesznek a kezedben. Hogy ne hulla fáradtan, gyulladt mellekkel, kisírt szemekkel kelljen a megoldások után kapkodva kutatni, hanem elég legyen csak visszagondolni, miről is beszéltetek amikor a hasfájásról, a sebes mellekről, a hideg izzadságra ébredő rémült anyáról volt szó. Ha tudod, hogy mindez nem egyedi, hanem minden anyának kijáró tünet, máris másképpen kezeled őket. Ha tudod, hogy van valakinek válasza és felhívhatod, máris nyugodtabb anya leszel. Mint tudjuk, nyugodtabb gyerekkel.

Régen asszonyok hada vette körbe az édesanyát és támogatta mindenben (leginkább a saját tapasztalatokkal). Ma már izolálódunk, nem merünk beszélni a minket letaglózó bánatunkról, a kétségeinkről, csak tipródunk magunkban és egyedül keressük a megoldásokat. Pedig oly sokan tudják a válaszokat. Hát miért is ne hallgassuk meg őket.

Címkék:
lélek, anyaság, kismama
easyweb