szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Szülj hipnózisban!

2011-06-20

Maga képtelen relaxálni, mert állandóan gondolkodik – mondta nekem gyakran pszichológiában jártas szülészorvosom. Ennek ellenére lelkesen jártam az általa vezetett Mona Lisa csoportba, ahol hétről-hétre ellazulva mondtuk el a többieknek, hol, hogyan láttuk a gyerekünket, volt-e haja, nyitva volt-e a szeme és épp mit csinált a kis drága. Én rendre úgy éreztem, hogy nekem nem magától jön az ötlet, hogy gyerekem ma kék szemű, egy fa alatt fekszünk és nézzük a fregolin a ruhákat, hanem mindig az volt az érzésem, hogy én elhatározom, hogy gyerekemet ma ilyennek fogom látni. Lehet, hogy ettől még ellazult állapotban voltam?

 

Hiszen figyelmemet fókuszáltam, és bár a hetes buszokat hallottam elsuhanni a kórház előtt, ez nem számít: akár beszélgetni is lehet hipnózisban. Tévedés, hogy aki hipnózisban van, az félig alszik: nagyon is éber, mindent hall ami körülötte folyik. Csak épp ki tudja zárni.

Állítólagos nem relaxálhatóságom ellenére, mindkét szülésem komplikációmentes, gyors és gyönyörű volt. Nem fájdalommentes, erről szó nincs, de olyan élmény, amit bármikor újra átélnék: szülni ugyanis jó. Biztos vagyok benne, hogy a sok Mona Lisa csoportba járkálás során azért csak felkészült a lelkem és lassan a testem is. A doktor úrral havonta egyszer éltük a lelki életünket. Jó, persze előtte a kötelező alsómustra, de aztán jöhetett a lélek: milyen aktuális hülyeségekkel nyomasztja magát a kedves kismama. A végén azt mondta, ahhoz a „jajistenem mi lesz velem” kéztördelő kislányhoz képest, aki 8 hónapja besétált hozzá, egy magabiztos nő megy szülni. És ez így is volt: a lélek felkészült, a nő magabiztos lett. Valami ilyesmit tesz a hipnoszülés is, ahogy Schimcsig Nórától, a HypnoBirthing szülésfelkészítőjétől megtudtam: nyugodt, magabiztos, laza kismamák választják a hipnoszülést – vagy aki azzá szeretnének válni. Vele beszélgettem.

Mi a hipnoszülés lényege?

A HipnoSzülés egyszerre egy filozófia a szülésről és egy módszer hozzá. Hisszük, hogy a szülés normális, egészséges, természetes folyamat, és ha egy nő erre testileg-lelkileg megfelelően felkészül, akkor minden esélye adott, hogy azt örömteli eseményként, de legalábbis a közvélekedésnél jóval könnyebben, kellemesebben, biztonságosabban élje meg.

A módszer pedig, amit ajánlunk - a HypnoBirthing, a Mongan-módszer - egyrészt testi felkészülés (pl. táplálkozás, gátmasszázs révén), másrészt érzelmi felkészülés, harmadrészt néhány hasznos technika elsajátítása, mint amilyen a hipnózis, ill. önhipnózis.

Hogyan kell erre felkészülni, felkészíteni a szülő nőt?

A legfontosabb, hogy ez egy optimista módszer. Egy mai nő, mire szülőképes korba jut, átitatódik félelemmel: sok rémes szüléstörténetet hall, és a médiából teljesen torz képe lehet a szülésről. Manapság egy átlagos városi nő nemhogy még senkit nem látott szülni (mint régen, a nagycsaládok és otthonszülések korában), de még állatot sem látott elleni. Szóval az első feladat elmagyarázni, hogy mi történik egy normális, élettani szülésnél. Ahelyett, hogy ijesztő, “mi romolhat el” szcenáriókat sorolnánk, telitűzdelve idegen szavakkal, mi megnyugtató, világos információkkal eloszlatjuk a félelmek nagy részét. Hiszen a szülés-születés egy csoda!

Az már a következő lépés, hogy arról beszéljünk, mi segíti - vagy akadályozza - ezt a csodálatos folyamatot. Több ilyen tényezőről szó esik –  egyik “segítőnk” a hipnózis. Az egyik legfontosabb akadályozónk pedig a stressz. Ha úgy tetszik: a félelem.

A várandósság alatt folyamatosan gyakorolni kell?

Nem árulunk csodaszert: a könyv  vagy a szülésfelkészítő tanfolyam nem szül. A nő szül. Az általunk ajánlott módszer sok gyakorlást igényel: beleértve az egészséges életmódot (lehetőleg a várandósság egésze alatt), és a rendszeres relaxálást, legalább a várandósság utolsó heteiben, hónapjaiban. Megkövetel egyfajta elköteleződést.

Ennek a tanulási folyamatnak van egy konkrét protokollja? Miből áll ez össze, hány alkalommal kell gyakorolni, és pontosan mi történik egy-egy ilyen alkalommal?

Marie Mongan: HypnoBirthing (magyar kiadásban: Szülés, ahol én irányítok) című könyve segítségével önállóan is tud gyakorolni, aki nem tud részt venni tanfolyamon. Úgy és annyit gyakorol otthon, amennyit tud, vagy szeretne. Legtöbben azonban szeretnek személyes iránymutatással, interaktív folyamatban elsajátítani új készségeket.

A HipnoSzülés tanfolyam négy-öt személyes találkozást jelent (egyénileg vagy csoportban), ahova a kismama az általa választott szülési kísérőtársával együtt szokott jönni. A résztvevők megtapasztalják, elsajátítják a hipnózis-önhipnózis alapjait. A személyes találkozások közötti időre mindig jut “házi feladat”: legtöbbször az elsajátított relaxációs és vizualizációs technikák gyakorlása. Eleinte heti néhányszor, később napi szinten 20-30 percet fordítanak erre a kismamák.

Magyarországon hol, kinek a segítségével lehet így szülni? Van olyan szülészorvos is, aki támogatja, részt vesz benne? Vagy ezt már szülésre annyira begyakorolja a nő, hogy megy egyedül, nem kell egy ezzel foglalkozó szakember a szülés helyszínére?

A szülészeti hipnózis nem új dolog Magyarországon. Szülészorvosok a 80-as évektől alkalmaztak hipnózist a szülőszobán. Hallottam egy kazincbarcikai szülészorvosról is, aki jelenleg is hipnózist alkalmaz. Szülésfelkészítők között is vannak hipnoterapeuták. A budapesti Szent Imre kórház Mona Lisa csoportja is hipnózis segítségével erősíti meg azokat a kismamákat, akik félnek a szüléstől. Tehát nem én vagyok az első fecske, még ha nem is mindenki hallott erről a lehetőségről.

A HypnoBirthing, Marie Mongan módszere annyiban egyedülálló, hogy a hipnózis feladatát nem az orvos vagy hipnoterapeuta kezébe teszi, hanem a szülőpárt tanítja meg rá. Így nem kell a szülőszobára specialista, csak nyugalom és kölcsönös nyitottság! Ha a szakember meghallgatja a kismamát, törekszik az együttműködésre a párral, megtette a legfontosabbat. És miért ne működne együtt a “csapat”? Közös érdekük a könnyebb szülés - a szülészeti hipnózis hatékonyságát pedig kutatási adatok igazolják!

Hogyan kell elképzelni a szülést hipnózisban? Egyáltalán ez a helyes szó rá?

A hipnózis helyes szó, igen, de sokan a hipnózist valami bizarr dolognak képzelik... lehet, hogy a relaxált állapot kevésbé hangzik idegennek. Végtére is a hipnózisban nincs semmi furcsa: mindegyikünk megtapasztal hasonlót, naponta többször is! (Például elalvás előtt, álmodozva, vagy egy jó könyvbe merülve.) Csupán a legtöbben nem tanulják meg felismerni és irányítani ezt a tudatállapotot, pedig könnyű.

A hipnózis olyasmi, mintha figyelmünk, mint egy kamera teleobjektívje, ráfókuszálna valamire. Szüléskor a testünkben zajló folyamatra, és arra, hogy testünk ellazításával és képzeleti képek segítségével támogassuk az ösztönös munkát, amit méhünk és babánk végez.

Mit érez az anya, aki így szül? Kisebb a fájdalomérzet? És milyen lehet a babának?

Az anya érzi a testében zajló folyamatot – keményedést, nyomást, húzódást... de nem éli meg ezt feltétlenül fájdalmasnak: előfordul, hogy a szülőnő nem tapasztal kellemetlenséget egyáltalán, vagy csak gyakran csak minimálisat, rövid ideig. Mivel nem fél, így testét sem feszíti meg, nem következik be az úgynevezett “félelem-feszültség-fájdalom szindróma” (amikor akaratlanul a teste ellenében dolgozik egy kismama, meghosszabbítva és megszenvedve a szülést). Az ellazultságnak köszönhető az is, hogy kevesebb a gátsérülés...

A babák éberek és nyugodtak egy tipikus HipnoSzülés után. A HypnoBirthing intézet statisztikái szerint kevesebb a koraszülött és a kis súlyú újszülött, továbbá ritkább a császármetszés, és sok egyéb beavatkozás is. Ez arra utal, hogy a HipnoSzülés nem csak az anyának, hanem a babának is kifejezetten jó!

Lehet, hogy úgy hangzik, mint egy mese – én csak azt tudom mondani: aki nem hiszi, járjon utána! Az interneten vannak HipnoSzülés videók...

Az anya később mindenre emlékszik?

Igen, természetesen. Sőt, ha lehet ilyet mondani, még jobban tudatában van annak, ami történik, mint aki nem fókuszálja a figyelmét!

Az egy más kérdés, hogy az anyák hipnózis nélkül is gyakran tapasztalnak például időtorzulást a szüléskor. Én nem hipnózisban szültem (mert akkor még nem tudtam, hogy lehetne) - de nem tudnám megmondani, hogy pár esemény, mely a szülésem egy szakaszában történt, pontosan milyen sorrendben játszódott le...

Hányan szültek már így Magyarországon?

Őszintén? Fogalmam sincs.

A hipnózist alkalmazó szülészorvosok, vagy hipnoterapeuták – gondolom - minimum néhány száz esetről mesélhetnének nekünk.

Marie Mongan  könyve 2009. őszén jelent meg magyarul. Azóta ezren is lehetnek, akik a könyvet önállóan forgatva készültek fel a szülésükre (hiszen tanfolyam még nem volt) - érdeklődéssel várom szüléstörténeteiket! Már a honlapon is olvasható  egy történet, de íme egy másik:

Egy kismama 100km-re a lakóhelyétől választott helyszínt, kísérőket a szüléséhez. Eleinte nem tudta, hogy a rendszertelen hullámok, amiket tapasztal, már a szülést jelentik-e. Mire felismerte, hogy igen, már 3-4 percenként jelentkeztek. Ekkor autóba ültek és útnak indultak. A hátsó ülésen - a dúla ölébe hajtva a fejét – oldalt fekve relaxált, ahogy korábban is gyakorolta. “a kocsiban igenis belekerültem ebbe a furcsa hipnózisos állapotba és nagyon jó volt. Egy másik világban voltam, másképp telt az idő, álmodtam is dolgokat.” A kórházba érkezés után 20 perccel kezében tartotta a babáját.

 

easyweb