Egy nem nőgyógyászati betegség miatt javasolta a kezelőorvosom, hogy egy általános nőgyógyászati vizsgálatot végeztessek el. Úgy gondoltam nem utazom át a várost, nem üldögélek órákon át amúgy szeretett magánorvosom várótermében és nem utolsósorban nem fizetek 6-10 ezer forint között egy általános rákszűrésért és vizsgálatért. Arra gondoltam kivételesen időt, pénzt és energiát spórolok, ha fogom magam és elmegyek a kerületi SZTK-ba, vagy ahogy mostanában hívni kell Rendelő Intézetbe. Gondoltam ez mégse egy gyerekszülés, miért is ne tudnák ezt ott is flottul, hiba nélkül megoldani. És hát igen, itt tévedtem…

Már az időpontkérés se volt zökkenőmentes, a telefon, az interneten megadott számon, csak csöngött és csöngött, de senki nem vette fel. Végül meguntam, gondoltam útba ejtem egyszer munkába menet vagy jövet és személyesen kértem időpontot. Ekkor derült ki, hogy a telefon akkor is kicsöng, mikor igazából foglalat. A betegirányító szerint már többször jelezték a hibát, de hát…

Végül már másnapra volt szabad időpont, de csak azért mert nem ragaszkodtam egyetlen doktorhoz sem, lévén nem ismertem egyiket sem. A megadott napon a megadott időpontban meg is jelentem, bejelentkezés lent és irány a váróterem. Üldögélés. Nézelődés. Senki a folyosón. Olvasgattam a kitett rendelési időket, orvosok neveit.  Pár perccel előtte még meg mertem volna esküdni, hogy én soha ezelőtt ide még be se tettem a lábamat, de ekkor elkezdett rémleni valami… Egy olyan kellemetlen élmény, amire valószínűleg azért nem emlékeztem, mert egyszerűen nem akartam rá emlékezni. Első terhességem idején el kellett ide jönnöm kötelező vizsgálatokra, tehát hiába volt fogadott orvosom máshol, a kerületi nőgyógyásznak látnia kellett. Ki is volt az az ellenszenves doki…? Ekkor megláttam a főorvos nevét, és beugrott. Hát persze! És mily véletlen pont ő rendelt most is. Hát ezért volt annyi szabad hely! No, mindegy, gondoltam, most már kivárom, hátha csak a hormonok játszottak akkoriban velem, amúgy egy kedves, szimpatikus valaki. Tehát vártam és vártam. Sehol senki, a váróban semmi, még a falakon sincs semmi, amit olvasgatni lehetne. (Apropó, nem értem miért gondolják az illetékesek, hogy az valami extrém módon ördögtől való, ha kiraknak a falra egy témához való termékajánló plakátot. Még a végén megtudja a kismama vagy a változókorban lévő nő, hogy igen, van gyógyszer a bajára, és a hasfájós babának nem csak a szörnyű köménymagos tea adható.)

Végül, úgy 30 perc várakozás után bátorságot gyűjtöttem és merészen bekopogtam (már ez is milyen vicces, egy harmincon túli, határozott nőnek bátorságot kell gyűjtenie az sztk-ban!), mire kijött az asszisztens hölgy és a klasszikus:  „Lessz szíves várakozni!” mordulással be is csapta rám az ajtót. Hát vártam tovább. Végül bezsilipelhettem az „vetkőzőbe”, ott megint kicsit vártam, nem tudtam, most vetkőzzek, vagy ne, vagy csak üljek, vagy álljak. Pár perc után bemehettem a rendelőbe is! Ott ült a Főorvos. Nem nézett rám, épp hogy csak köszönt, nem kínált hellyel, nem mosolygott. Én álltam, a főorvos és az asszisztens a számítógép felé meredve ültek, én pedig diktáltam miért is kerestem fel őket,. Hogy van egy nem nőgyógyászati betegségem ez meg ez és ezért egy általános vizsgálatra lenne szükség. A doktor intett, hogy vetkőzzek le alul, fel a szokásos ágyra, majd jött a vizsgálat, mindez egy mukk nélkül. Mikor kész volt, közölte, hogy az eredmény másnap várható, jöjjek vissza, ő lesz az ügyeletes. Én öltöztem, ők nem szóltak, viszlát, viszlát, ennyi…

Kiléptem, és beugrott minden. Hát igen, ezért nem tettem be én ide a lábamat már 8 éve, ezért megyek  mindig és újra a magán dokihoz, - és fizetek súlyos ezreket - aki kedves, aranyos, cseveg, magyaráz ha kell és nyugtat. Akkor is, ha 6 hónapos terhes vagyok és akkor is, ha csak egy gyógyszert kell felírnia. Valljuk be elkeserítő, nem csak azért mert hónapról hónapra fizetjük a tb járulékot, hanem azért is, mert valamiért az az érzésem volt, hogy ez a főorvos itt nem is ért a szakmájához, pedig biztos neki is van magánrendelője és ott biztosan jobban ért mindenhez és kettőnél többet morran a betegeihez.

Másnap visszamentem. A leletek rendben voltak, de ki kellett váltanom egy kenőcs és egy sose hallott kúp keverékét, a szemközti gyógyszertárban mindez 7 ezer forintomba került. Otthon, a tájékoztatót átolvasva láttam, hogy a kúp határozottan ellenjavallott bizonyos alapbetegségeknél. Igen, az enyémnél is, ami miatt elmentem a nőgyógyászhoz és amit legalább ötször mondtam el a Főorvos Úrnak. Hát ezért megyek én magán dokihoz.