szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Egy rég elfeledett betegség - újra itt az angolkór

2012-01-16

Már halálos áldozatai is vannak a Nagy-Britanniában újra terjedő angolkórnak – holott talán azt hittük, hogy örökre búcsút vettünk ettől a betegségtől. Úgy tűnik ezek a búcsúk soha nem bizonyulnak öröknek: ahogy a kanyaró is újra felütötte a fejét, úgy most ismét az angolkór ellen kell védekezni. Legalábbis Nagy-Britanniában.

A betegség hátterében a D-vitamin hiány áll: tudjátok az a kis cseppecske, amit a kisgyerekeknek naponta kellene adni – de jaj, hogy nekem heteken át sokszor eszembe sem jutott…pedig a sötét, napsütés nélküli hónapokban, október és március között még a felnőttekre is ráférne némi D-vitamin pótlás. Pláne hogy mostanában immunerősítésre is ajánlják az orvosok ezt a vitamint, hiszen a télvégi fertőző betegségek többsége a D-vitamin, és nem a C-vitamin hiány számlájára írhatók. Veszíteni tehát nem veszítünk vele, ha adjuk és mi magunk is esszük.

 

Az angolkór neve nem véletlenül utal Angliára: a betegséget először, még az ipari forradalom idején itt jegyezték fel, amikor akkora volt a szmog, hogy a napsugarak, melyek segítenek a szervezetnek a D-vitamin előállításában, nem érték el a földfelszínt. Ráadásul ekkoriban sok gyerek dolgozott gyárakban, így semmiképp nem érte őket az oly fontos napsugár.

Most is Nagy-Britanniából érkezett a hír, mely szerint egy négyhónapos kisfiú halálakor kiállított jegyzőkönyvben az állt, hogy a kisbabán bevérzések, sérülések voltak láthatók testszerte – nyilván ilyen esetben mindenki brutális szülőkre gyanakszik. Nem volt ez másként ott sem, a szülőknek bíróság előtt kellett bizonyítaniuk, hogy nem bántalmazták gyermeküket. Decemberben aztán a bíróság is kimondta: a szülők nem vétkesek gyermekük halálában, hanem a kisfiú angolkórban szenvedett : a nagyfokú D-vitamin hiány miatt csontjai gyengék voltak, ebből származott a rengeteg bevérzés. Kiderült, hogy a kisfiú édesanyja is D-vitamin hiánnyal küzdött, így sem a terhesség, sem a szoptatás alatt nem tudott elegendő mennyiséget biztosítani gyermekének – ez vezetett a betegséghez. Két másik csecsemő halála köthető szintén az angolkórhoz, sőt a patológus úgy véli, hogy összesen 27, az elmúlt években általa boncolt gyerek halálában játszott szerepet a D-vitamin hiánya.

Érdekes, hogy a terhesség alatt a folsav fogyasztás fontossága dől a csapból is, de a D-vitamin – nálam legalábbis – említésre sem került. Pedig igen fontos, hogy jusson a babának, ugyanis a vitamin alacsony szintje növeli a táplálékallergiák, az asztma és a szklerózis multiplex kockázatát is. De a kutatások már igazolták azt is, hogy a vitamin hiánya növeli a vastagbél, az emlő, a petefészek és a prosztata daganatainak gyakoriságát is.

A bőrt érő napsugarak hatására a szervezet is képes a D-vitamin előállítására, nyilván télen ez nagy nehézségekbe ütközik. Korábban éppen ezért javasolták a szoláriumok használatát – legalábbis a felnőtteknek. Az utóbbi években azonban a bőrrák terjedése miatt már senki nem mer órákat a napon tölteni vagy szolizni – így sok ember D-vitamin raktárai még nyáron sem töltődnek fel.

Egy oxfordi kutatócsoport arra is rámutatott, hogy nagyobb az esélye azoknak a gyerekeknek, felnőtteknek a szklerózis multiplex kialakulására, akik tavasszal születtek. Ennek hátterében is az áll, hogy az anya a terhesség alatt kevés napfényben, így kevés D-vitaminban részesült.

A hazai ajánlások szerint legalább napi 5 mikrogramm (200 Nemzetközi Egység) D-vitamin fogyasztás lenne szükséges, de az Országos Táplálkozási és Tápláltsági Állapot Vizsgálat legutóbbi eredménye szerint a magyar lakosság ennek kevesebb mint felét, átlagosan 2,2 mikrogramm (88 Nemzetközi Egység) körüli mennyiséget fogyaszt. Ez a nyári hónapokban, amikor süt a nap és valamennyit azért mindenképp napon vagyunk, nem jelent problémát, a napsütés nélküli időszakban viszont D-vitaminhiány kialakulásához vezethet.

easyweb