szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Szülés után új karrier?

2010-07-11

A  b.boom szülőszoba szerkesztőségének egyik tagja nem épp szokásos karriert tudhat a magáénak. Az ő története következik.

Első gyermekem születése előtt három hónappal már nem dolgoztam, elfáradtam a sok munkától, kellett ez a néhány hét ráhangolódás. Ráadásul, mivel korábban nem volt időm, be kellett szereznem a sok babaholmit, a lakást szépítgettem, babásítottam, és főként pihentem, pihentem és pihentem. Életem legnyugodtabb időszaka volt ez. Úgymond a teljes rákészülés. Aztán úgy tűnik ki is pihentem magam, mert mire megszületett a baba, túléltük az első hónapokat és kicsit összerázódtunk, elkezdtem unatkozni. Minden rendben volt körülöttem, megszűntek a projekt jellegű teendők, ’csak’ otthon kellett lenni és ez hirtelen egyhangú lett. Addigra ugyanis eltelt már vagy fél év hogy otthon voltam, és bizony tétlennek éreztem magam. Pedig volt mit csinálnom bőven egy újszülött mellett, de az agyam tétlen maradt. Hamar rájöttem, szeretnék valami saját vállalkozásba kezdeni. Ötletekkel el voltam látva, abból nem volt hiány. Mégis, ekkor még úgy döntöttem, visszamegyek dolgozni a korábbi állásomba, újra alkalmazott leszek. A másféléves meg ment bölcsibe. Szerencsére Budapest egyik legjobb bölcsődéjébe járt, ahol a gondozónők kedvesen fogadták, valóságos kis sziget volt ez. Egy családias kis bölcsi, ahol a napjaink telhettek volna nyugodtan is, de valami mindig beütött. Kezdetben egy csomó betegségen átestünk, én is rendre elkaptam mindet. És akkor persze nem tudtam dolgozni menni. Egyre kellemetlenebbnek éreztem viszont a betelefonálást, hogy most éppen ki beteg és miért nem tudok dolgozni menni. Feszélyezett ez a helyzet, nem éreztem fairnek a kollegáimmal szemben, a munkaadómmal szemben, de a gyereket sem hagyhattam ilyenkor másra. Sehogy sem volt jó, otthon azért idegeskedtem, hogy mi lehet a melóval, a munkahelyemen meg a gyerekért aggódtam.
Pedig csoda munkahelyem volt. Értsd: 6 órába dolgoztam 8 órás fizetésért (Hogy hogyan? Sikerült megdumálni velük, hogy lecsúsztatom a felhalmozódott szabadságomat úgy, hogy napi 2 órával kevesebbet vagyok bent naponta. Ez jó volt nekik, mert nem volt az a holtidő amikor fizetnek de ténylegesen nem dolgozom, nekem meg azért, mert odaértem a bölcsibe még időben). Nyugis meló volt, nem volt plusz és generált stressz, elvégezhető mennyiségű munka, szofisztikált környezet, elegáns közeg, még tingli-tangli időszakok is voltak. Sokan csak 9-10-re jártak, míg én voltam az, aki minden áldott reggel nyitotta az irodát 8.30-kor és persze az is, aki 15.00-kor elsőként lépett le. Számtalan meetingről kellett lelécelnem, mondván, nekem bizony most mennem kell. Mert menni kellett. Beestem a bölcsibe egy munkanap után, de akkor még semmit nem tettem a családunkért, semmi bevásárlás, semmi háztartás, semmi közös program nem volt még. Mindez maradt délutánra, estére. És akkor még ott volt a kis csimpaszkodó kisfiú, akit reggel már megautóztattam a bölcsiig (reggeli dugóban klassz egy kétévessel 30 percet eltölteni). Estére kipurcantam.
Egy évig bírtuk ezt. Pedig egyre könnyebb volt, csak hát lejárt a csúsztatandó szabadságom, jöhetett volna a 8 órás munka.  Vagyis ugyannyi feladat, megspékelve azzal, hogy nem fél 4-re, hanem fél 6-ra estem volna be a bölcsibe. Na nem. Tudtam hogy lépni kell, mert az nem tartható. Vagyis kénytelen voltam ezt a jó kis állásomat feladni. De nekem ez így, ebben a formában már nem volt jó. Helyette mentem a bizonytalanba, a vállalkozósba, ahol mindent nekem kell intézni, szervezni, csinálni és kitalálni. Három év telt el azóta és elmondhatom, azóta jó minden, nagyon jó. Igaz, hogy napi 24 óra munka, 24 óra anyaság vesz körbe, nincs elhatárolódás a kettő között és szabadságon sem voltam, de mégis jó ez így. Durvának hangzik? Talán, de mégis könnyebb, jobb és csinálhatóbb.
Jokernek érzem magam, mindig oda fordulok, ahol inkább kellek. Ahol meg kevésbé, azt a munkát delegálom. Nem tudok mindent megcsinálni, ezen korlátomat fel kellett ismerni, holott szeretek mindig mindent én csinálni. Így például ma már nem én takarítok, és van hogy más vigyáz a gyerekekre (merthogy közben lett még egy – még ő is belefért az időmbe), de a munkát is igyekszem úgy szervezni, hogy csak azt csináljam én, amit nagyon muszáj. Mind időben, mind térben rugalmas vagyok és csak szervezés kérdése, hogy éppen mikor mit csinálok. Nekem ez az életforma bejött, tetszik, és nem tudnám elképzelni az életünket az irodábajárós felállásban. Igaz, van egy másik felem, aki napi 10 órát csücsül egy irodában. Bőven elég, hogy ő ilyen kötött.

easyweb