szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Anya a teljes idegösszeomlás szélén

2010-08-02

Anyukám elküldött fagyizni. Ez azután történt, hogy a lenti lakásban hallotta, amint drágalátos elsőszülöttemmel ordítok. Igen, ordítok. Egy hónap telt el a nyári szünetből, de az idegeim felmondták a szolgálatot.

Képtelen vagyok egy 1 és egy 5 éves igényeit nap mint nap kielégíteni, főzni, programot csinálni, időben altatni, mindeközben kedvesen mosolyogni. Arcomon a vigyor már enyhén kényszeredett. Eljutottam oda, hogy követelem vissza az óvodát és mélységesen felháborít, hogy arra köteleznek egész nyáron tépjük egymás idegeit. Mert én is tépem az övét, ez nem vitás. Minden reggel úgy állok neki a napnak: ma én leszek a tündéri anyuka, akinek lehetetlen levarázsolni arcáról a vigyort – aztán persze 10-kor még pizsamában feszít és ettől eldurran az agyam. Mert program az legyen minden napra, de fel nem öltözik egy istennek sem. Már unom a hangom, unom mondani, hogy öltözz fel, vetkőzz le, moss kezet. Saját egrecíroztatásomat pedig paródiaként látom viszont, amint a nagy mondja a kicsinek: ez tilos, azt ne csináld, neeeeeem szabad!
Félreértés ne essék, imádom a gyerekeim, imádok velük lenni, de nem 10 hétig folyton-folyvást. Merthogy ennyi a szünet, persze van összevont csoport, de nekem, lévén itthon vagyok egy 1 évessel, fel sem ajánlották. Milyen anya már, aki nem bír ki két és fél hónapot a gyerekével? Hát rossz. Ez vagyok én, a rosszanya.
Persze nyaralunk is, összesen mondjuk 3 hét elmegy ezzel. Marad 7 hét. 49 nap.
A következő szabályokat állítottam fel: elmenős program hetente 2-szer (most itt kiállításra, állatkertre, mozira, komolyabb dolgokra gondolok, nem a játszótérre, meg persze 40 fokban strandra is mindennap kimászok). De többre nem futja: sem anyagilag, sem fizikailag. Mert a kicsinek nem pálya, hogy átrángatom a fél városon, melynek végén aztán hazafelé bealszik és ezzel lőttek a délutáni alvásnak – tovább tépázva ezzel amúgy is zaklatott idegeimet.
Ráadásul vásárolni most is kell: a kicsivel simán elmentem minden nap a piacra, neki program a kutyuska a sarkon, a suhogó fák, a szirénázó mentőautó, bármi. A nagy húzza a száját: már megint vásárolni? Megértem én, nem túl izgi. Most főzök, most mosok, most dolgozom – ezt hallgatja naphosszat. Ha lemegyünk, igyekszem kikapcsolni ami itthon vár, így aztán vannak klassz pillanatok, jól sikerült napok, amikor valahogy minden összejön, gyerekek nem naphosszat egymást lökdösik, van időm mindenre. De ez a ritkább. Hiszen hiányoznak neki a gyerekek, a barátai, az óvónénik és ezt valakin (nyilván rajtam és az öccsén) le kell vezetni. Hisztivel, odamondogatással, verekedéssel.
Szóval fel vagyok háborodva. Ez nem jó senkinek, se neki, se nekem, sőt a tesónak sem. Miért nem lehet 4 hétig zárva az ovi? És mi lesz velem jövőre, amikor visszakerülök a mókuskerékbe, 30 nap szabival? Hová teszem a gyerekem akkor? Mások ezt hogyan csinálják?

easyweb