szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Hinta palinta

2012-10-31

Máig emlékszem a napra, amikor a naggyal illetve, alig pár hónapja a kicsivel, először mentünk játszótérre. Ó az a büszkeség, hogy már ekkora a gyerekem és végre kivehetem a babakocsi mélyéről és megmutathatom szépségét a játszótéri társadalomnak. Végre nem csak a séta, a monoton tologatás, hanem azt gondoltam, most majd megpihenek a padon, vagy legalábbis a homokozó szélén, olvasom a női magazinjaimat, míg a kicsi kulturáltan homokozik/hintázik/mászókázik. Álom, álom, édes álom.

Az ötéves már elengedhető, de csak bizonyos feltételekkel, mert például képes belekötni a játszótér fenegyerekébe, akitől még én is félek, de persze amikor megtudom, hogy bántotta az enyémet, anyatigrissé válva rohanok. Szóval figyelni még rá is kell, de tőle már ülhetnék a padon viszonylagos békében. A kicsitől viszont nem: erre most újabb három évet kell várnom. Ő ugyanis leginkább megenné a mulcsot, a hinta alá futna, vagy egyetlen jól célzott rúgással lerombolná más gyerekek órák óta épített középkori várrendszerét…így aztán ülésről szó sincs, inkább futásról, fegyelmezésről, életmentésről. De pár év és újra ülhetek. Igaz, egyedül, mert ismeretséget azt nemigen kötök.  
Ugyanis nem vagyok játszótéri anyuka. Kicsit sajnálom, hogy így alakult. Több oka is van egyébként: egyrészt a környékünkön egyetlen normális, tiszta, biztonságos játszótér sincsen. Érdekes, hogy csak egyetlen villamosmegállót kell utaznom és nemcsak egy másik kerületbe, hanem a játszóterek szempontjából egy másik világba csöppenek. Ott a játszóterek körül vannak kerítve, meg vannak tervezve nem csak úgy odadobva egymás mellé a játékok, van szemetes, víz és vécé. Nálunk van üvegszilánk, kutyagumi, megrongált játékok és nulla tervezés. Így aztán nem is lett bejáratott játszóterünk, mindig megyünk, ahová épp kedvünk van. Érdekes, hogy amikor ideköltöztünk és még egyetlen gyerekem sem volt, akkor örömmel konstatáltam, hogy az utca végén milyen klassz eu-konform játszótér leledzik. Nem tudtam én még akkor, hogy mit kell nézni: láttam a hintát, a rugós állatokat (amilyeneket életemben először 16 évesen láttam, amikor osztálytársaimmal Firenzében jártunk – szerintem azóta sem látott a város sikongatva rugózó majdnem felnőtteket). Na szóval nem csak az számít, hogy van játszó, hanem hogy milyen. Kik járnak oda (ezen a sarkin már óvszert is láttunk gyermekemmel, aki persze azonnal fel akarta kapni a földről), bezárják-e éjszakára, van-e gondnoka, le vannak-e szakadva a hinták, ha nem akkor, egyformák-e vagy amilyet épp találnak olcsón, azt felszerelik. Nagyon nem számít. Hetekig egy rugós nyuszi fej nélkül díszelgett. Nehéz volt elmagyarázni a 3 évesnek, hogy bizony azt valaki letörte, méghozzá azzal a rétegelt lappal nem keveset kellett dolgoznia, amíg elválasztotta a testétől. De megérte neki, nagyon mérges lehetett arra a nyúlra. Nálunk még az is megesik, hogy együtt üldögél a téren gyerek, kutya és cigiző gazdája, ez sem gond. Szóval mi inkább villamosra pattanunk és nem vagyunk restek menni, mert ami itt van az szégyen.
Egy kerülettel odébb ez elképzelhetetlen: pár hónapja apró kutyáját hozta be egy drága asszony a gyönyörűen kialakított játszótérre, aki – mármint a kutyus – azonnal a homokozó felé vette az irányt. Felhördült a játszótér sokat látott népe, és kitessékelte az asszonyt, aki mélységesen fel volt háborodva, hogy akkor ő miként sétáltassa egyszerre a gyereket plusz a kutyát. Leginkább sehogy.
A másik oka, hogy nem vagyok játszótéri anyuka, hogy hát, mit szépítsem, kissé antiszociális volnék. Barátnőm kilép a házuk kapuján és máris egy nagyon klassz játszón van: nem is mennek máshová, sőt már nyaralni is együtt mennek a játszótéri családok. Na, ilyen én nem vagyok. Amikor már össze tudom kapcsolni a gyerekek nevét a szülőkkel, akkor kalap-kabát: keresek egy új játszót, még ha 10 perccel tovább is kell utaznunk. Átlag két nap alatt unok rá a legjobb játszóra is, kiismerem a társaságot, a játékokat és kész. Hogy gyerekem még nem fedezte fel teljesen? Hát ez az ő baja. És mint afféle nem túl gyerekbarát anyuka, nem is megyek oda két hónapig, hadd felejtsek csak el mindenkit. Meg persze hadd felejtsenek el engem is. Ha tehetem akkor megyek, amikor nincs más: reggel 8-kor, közvetlenül eső után vagy délben. A játszótér kong, a fejem így nem megy szét. Nem bírom hallgatni a mi lesz az ebéd, Gizike ma reggel hányt és már megint majdnem kikaparták egymás szemét a gyerekeim kezdetű mondatokat. Van pár hozzám hasonló csodabogár: velük azért jóban vagyok, egyeztetünk, hogy együtt érkezzünk, együtt távozzunk, mással ne kelljen  csevegnünk. Na mi sem irodalmi elemzéseket tartunk, nem arról társalgunk, hogy mi a helyzet a Közel –Keleten,  hanem ugyanúgy a gyerekekről: kire lett volna kedvünk ráborítani az ebédmaradékot (Andrisra) és mivel alszik mostanában a drágalátos gyermek. (focilabdával) Sőt: már moziban is jártunk együtt, most szervezzük a közös esti színházat. Akkor mégiscsak afféle játszótéri anyuka volnék?

easyweb