szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Miért is nem megyek idén a tengerhez?

2011-04-01

Tavaly jártam a tengernél, a kicsi 1 éves volt akkor. Előtte akkor jártam, amikor a nagy 1 éves volt. És egy darabig most megint nem megyek. Az elmúlt 4 évben ugyanis elfelejtettem, hogy ez mennyire nem pihentető, sőt inkább fárasztó egy ekkora gyerekkel.

Ennél jobb az újszülött, aki jó esetben békésen alszik, és jobb a kétéves, akinek ezért már megmagyarázható, hogy miért nem ugrunk fejjel a betonról a sziklákra. Az egyéves csak megy, amerre nagy feje viszi, utána a vízözön. Meg utánam, aki rohanok mint az őrült.

Kezdjük a hét órásra tervezett, de 10 óra hosszúra sikerült autóúttal. 40 fok, dugó, klíma a kocsiban – minden együtt volt egy jó kis megfázáshoz, ami be is jött. Az utolsó métereken volt még egy óriási hányás (a kicsi részéről), aztán végre megérkeztünk. Kicsit megtörten, büdösen és piszok fáradtan. Az egy éves tiszta takony, mire felcuccolunk folyamatosan prüszköl. Leleményes anyukaként azonnal szerzek egy porszívót, már csak egy patika kellett, hogy a természetesen itthon hagyott (direkt, hiszen hónapok óta nem kellett) orrszívó-porszívót megkaparintsam és jól kiszívjam az orrát. A patikus úgy nézett rám, mint egy gyerekgyilkosra, amikor elmagyaráztam konyha-olaszul, hogy egy tárgy kell, amit rákötök a porszívóra és kitisztítja az orrot. Aztán hozta nekem a nyomós orrtisztítót, azt ami ugye semmit nem ér, ellenben eu-konform módon, diszkréten szív orrot . Ellentétben a brutál erős szadista orrszívóval, mellyel kizárólag egy kegyetlen anyuka operál  – legalábbis tuti, hogy ezt gondolta rólam és az általam követelt tárgyról. Megtörten ballagtam el, pár órát még törtem a fejem, hogy miből szerkeszthetnék orrszívót a meglévő porszívónkhoz, de nem jutottam messzire. (Volt nálunk egy szélcső, még a tavaly hasfájós időszakból maradt a neszeszerben, abból gondoltam valamit összeszerkeszteni, de nem jött össze.) Jobb híján, az egyévesem megtanult orrot fújni a hétvégére – ez is egy eredmény, nem is kicsi.

Aztán: a legjobb szállás sem bababarát – alacsony konyhapult, jól megtapogatható villanyplatnival (és egy feledékeny férjjel, aki állandóan elöl melegítette a kávéját, így állhattam a rezsó mellett várva, hogy kihűljön). Mindenhol lábra rántható (így aztán rántott) fiókok, üvegajtók, melyek csapkodása volt a legjobb játék, és a kertben egy mélységes mély lépcső. Szóval semmi itthoni nyugalom, ahol leteszem a gyereket a nappaliban és nagyobb bajt azért nehezen tud csinálni.
Éjjel lázas és taknyoló gyerek, négyen nyomoszkolódás az extra puha (ez nem dicsérő jelző) ágyon. Pihentető épp nem volt a nem túl hosszú – 5-ig tartó- alvás.
Amikor második nap reggelén a nagy nem tudott a lábára állni, mondván és mutatván bedagadt lábujját, melyet két hete ficamított ki, akkor úgy voltam vele, hogy kész, feladom, menjünk haza.
A strand korántsem homokos, ahogy ígérték, inkább betonos, minden négyzetméter part lebetonozva, és jó mélyen ott lenn a tenger. Ahová bele lehet esni, hogy a szegény anyának egy perce se legyen a napozóágyon. A harmadik napon már le se vittem a könyvemet, az újsággal még próbálkoztam, de azzal sem sokáig. A pihentető nyaralásnak hivatalosan is búcsút intettem. Úgy érzem én egy hétig álltam, igaz változatos helyeken: sziklaparton, homokozó mellett, lakásunk teraszán, na meg a platni mellett – egyszerűen képtelenség volt 3 összefüggő percig ülni.
A gyerekek apja sem az árnyékban pihent mindeközben, nehogy azt higgye valaki. A harmadik napon jöttem rá, hogy két összefüggő, nem a gyerekek ellátására vonatkozó mondatot nem váltottunk egymással – igaz, ebből kifolyólag nem is veszekedtünk, ami igazán klassz tekintve, hogy ez egy nyaralás. Ő a nagyot pesztrálta, én a kicsit, a gyerekek különböző igényeiből kifolyólag viszonylag ritkán találkoztunk. A kicsit nem érdekelte a tenger, csak a jéghideg zuhany a parton. A nagy nem óhajtott csendespihenőzni, a kicsinek kellett, a nagy tengeri herkentyűket akart enni, a kicsi utálta az éttermet, a kicsi jól elvolt a babakocsiban séta közben, a nagy a hosszabb városnézést már nem kultiválta, a kicsivel nem lehetett hajókázni, így a nagyot csak én kísértem a tengeri kalandra, míg a kicsivel a parton sétált az apja.
És hirtelen az is felrémlett, hogy a bizonyos 5 évvel ezelőtti tengerparti utazást követő évben miért is mentünk az ország legbababarátabb négycsillagos szállodájába, ahol ájultan feküdtünk a gyerekmedence partján. És bár a belföldi nyaralás éppen annyiba került mint egy tengerparti pihenés, mi mégis sokkal de sokkal jobban éreztük magunkat a szálloda területéről ki sem lépve, medence partján fekve. Azt hiszem idén is így teszünk.

Címkék:
utazás
easyweb