szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Idő előtt érkezni

2013-06-19

Életemben eddig három szülésen vettem részt, a saját születésemen kívül. Kettő a saját gyermekeim születése volt, a harmadik viszont egy 25 hetes, 900 grammos baba világrajövetele. A Peter Cerny Alapítvány koraszülött mentőiről készítettem riportot, amikor úgy 2 évvel ezelőtt ebben a máig felejthetetlen eseményben részt vettem. Sokat gondolok a mai napig az akkor született aprócska kislányra és az őt könnyek között megszülő édesanyjára. Mi lehet velük? Emlékszem a bizonytalanságra, hogy mi lesz vele, a kérdésekre, hogy ez miért történt, a végtelen csendre a szülőszobán.

Évente Magyarországon 8500 baba születik idő előtt. Nagy részük intenzív osztályra kerül, ahol aztán hónapokat töltenek el mire elérik egy időre született baba súlyát és fejlettségi szintjét. De addig hosszú, küzdelmekkel teli az út szülőnek és apró babának egyaránt.

Koraszülésnek a 36. hét előtt megindult szüléseket nevezik. Korábban a 26 hetesnél kisebb babákat meg sem próbálták menteni: ekkor még csak nem is szülésnek, hanem vetélésnek számított a baba világrajövetele. Ma már, a tudomány fejlődésével egyre kisebb és egyre korábban született babákat tudnak megmenteni.
Persze nehezen említhető egy lapon a 25 hetes, életéért küzdő fél kilós baba és a majd’ három kilós 35 hetes újszülött, aki esetleg csak pár órát, pár napot tölt inkubátorban. Érdekes dolog, hogy a súly nem számít: hiába 3 és fél kilós mondjuk a koraszülött baba, ő attól még az, hiszen nem töltött el megfelelő időmennyiséget az anyaméhben. De ugye 2 és fél kilóval is születhet baba 40 hétre, éretten, egészségesen.
Az aprócska, 5-6 hónapra született babák, általában egészen addig az időpontig kórházban vannak, amikor egyébként, normális körülmények között születtek volna. Tehát 3-4 hónapig a koraszülött osztályokon vendégeskednek. Embertpróbáló feladat a szülőknek is, ha első baba azért, ha többedik azért, hiszen akkor a nagyobb testvér vagy testvérek is várják otthon a mamát, és nem értik miért nem jön már haza a várva várt tesó. Az édesanya naponta rohan a kórházba a lefejt tejjel, hiszen jobbhíján ennyit adhat neki. És retteg, hogy vajon mit hoz a holnap.

Timur 24 hétre született. Ami most következik, azok az édesanyjának gondolatai, érzései a szüléssel, az intenzív osztállyal és a koraszülött léttel kapcsolatban.

"Hát nem is kell egy évet várni, bő öt hónap múlva, úgy szeptemberben már lehet újra próbálkozni" - közölte vigasztalón a nőgyógyász, miután levezette a terhesség 25. hetében bekövetkezett drámai könnyedségű kb. negyedórás szülést. Namost letelt ez az 5 hónap, és Timur itt höhözik és böförészik az ölemben.
Timur 35 centivel és 77 dekával landol a PIC-en (Perinatális Intenzív Centrum - János Kórház) április 6-án. Három dróton kapcsolódik az osztály berendezéséhez: lélegeztetőgép az orrban, infúzió a köldökcsonkban, véroxigén és pulzusmérő a talpon.
A szeme majd két hét múlva nyílik ki.
...
Kicsit megnyugszom, amikor észreveszem, hogy a papírzsebkendőnyi pelenka Libero. Ha érdemes erre egy gyártósort felállítani, akkor talán mégsem annyira extrém esetről van szó.  Amúgy közben fogy, 64 dekáig megy le - ez így van rendjén állítólag.
...
Olyan nehéz elfogadni, hogy van (volt) egy a korának megfelelő érettségű, minden értelemben rendben lévő magzatod, akinek - akkor még - megmagyarázhatatlan okból el kellett hagynia a testedet jócskán idő előtt, és csak ettől, a környezteváltozástól fog "elromlani". Konstrukció alatt lévő tüdőkezdeményével kell lélegeznie, cérnavékony beleit kell használatba helyeznie, 1 centis májának akcióba kell lépnie, hajszálnyi ereivel infúziót kell felfognia, puha csontocskái deformálódhatnak a műanyagtálcán - melyen még , ha szerencsénk van, hónapokig fog feküdni. 
...
Kezdték ezzel a hullámvasutas hasonlattal a régebb óta a PIC-en tanyázó anyukák. Hogy az egész intenzív időszak egy hol lent hol fent játék. Játék az idegekkel. Természetesen én csendben meg voltam róla győződve, hogy ez ránk nem vonatkozik. Timur kisebb, hamar rendeződő botlásokkal tulajdonképp szárnyalva teljesítette az első hónapot. Melynek megkoronázásaként garatoxigénnel ki lehetett venni a plexikaszniból, és megtörtént az első "kenguru". Magamhoz ölelhettem a gyerekemet. Nehezen elmondható, igazi gerincvelő-remegtető élmény. Amikor a legkisebb sejtedig boldog vagy. Egy hátulról polárba bugyolált aprócska, kb. 40 centis, 1 kiló alatti, csontocskás, csupasz, igazán törékeny lény lapul a mellkasodhoz, a szíved fölé. És ott mosolyogva elalszik. Nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen boldog. Sínen vagyunk - tájékoztatom vidáman az aggódókat.
No és aztán, kb. kilenc körül este hív a Doktornő. Meleg mosollyal köszönök bele a vonalba, nyilván valami olyasmit akarhat közölni, hogy Timurnak nem kell már az infúzió, vagy a vérnyomásgyógyszer, olyan jó hatással volt rá a kenguru. Nos ehelyett tárgyilagosan felvezeti, hogy nagy valószínűség szerint Timurkának egy ritka genetikai anyagcserebetegsége van, extrém laktózérzékenység. Azonnal le kell állni az anyatejjel, mert a betegség idegrendszeri, agyi károsodással jár - a természetszerű májkárosodással egyetemben. Az orvosok úgy döntöttek, hogy nem szabad kockáztatni, amíg ki nem zárják a galaktozémia lehetőségét, le kell állni az anyatejjel. (Namost itt milliliterekről beszélünk, születés után 2 ml-eket, de ekkor is még csak 5-7 ml-eket kap gyomorszondán, a többi anyag infúzión érkezik).
Ez igen rosszul érintett. Azon túl, hogy a betegség cifra  - életfogytiglani laktóztilalom, máj- és agykárosodás -, a tejelés mint program és szigorúan veendő feladat tartja az emberben a lelket. A „Ne borulj ki, mert elapad a tejed!" jelszó az anyukák közt nyíltszíni kétségbeesések esetére. Amúgy meg a látogatások közti fejések köré szerveződik a nap. Sikerélményt is ez jelent a nagy tehetetlenségben, mellyel az inkubátor mellett ácsorogsz és az orvosi jelentéseket hallgatod - meg még ott a ki nem hordott terhesség miatti kudarc is. Szóval hogy ennyivel, a mesterségesen előállíthatatlan védőanyaggal, az anyatejjel azért mégiscsak tevőlegesen hozzájárulsz a mínusz két-három hónapos babád küzdelméhez.
És akkor gyorsan meg kellett érteni, hogy ez az opció nincs.
...
Megkezdődött a legpokolibb hónap. Timur állapota napról napra romlott. Újra intubálni kellett. Borzalmas volt látni megint a lélegeztetőgépen. Timurt nézem: kábán, teljesen kimerülve feküdt a helyén. Mondjuk ez már nem lepett meg. Hogy ne dolgozzon a gépi lélegeztetés ellen a spontán légzésével, általában benyugtatózva feküdt már lassan hetek óta.
...
Második vagy harmadik kórházi befekvésemnél (a szülés előtt) már cseppet sem lepődtem meg azon, hogy vannak terhes nők, nem is kevesen, akik még a harminc-sokadik héten is bezárkóznak a közös vécébe, hogy elszívjanak egy jó cigit. Ilyenkor kicsit vártam, hogy kiszellőzzön az ablaktalan helyiség vagy nekivágtam az osztály másik illemhelyének.
Ahogy tavaszodott, kikerültek a kertbe. El is beszélgettem egy ilyen kismamával, aki az egyik mellettem lévő ágyra került, és szertartásosan indult neki a lépcsőknek - lift itt nincs -, ahányszor rávitte a szokás. Végighallgattam az indokait, és eszembe se jutott ítélkezni, hát harcostársak voltunk. Közben nem ejtettem szót arról, hogy én zéró toleransz megvontam magamtól a koffeint, még zöldteát sem merek inni; szesz, nikotin kívül esik az értelmezési horizonton; a mikrót három hónapja kihúztam; a wifit azonnal megszüntetem, ha offline vagyok; gyalogosan elkerülöm (már amíg mozoghattam) a forgalmasabb kereszteződéseket, magasabb CO2 koncentrációnál ki se lépek az utcára - elevitről  a bio hipp natalra váltottam.
Ő aztán kikerült a kórházból, s már csak akkor jött vissza, amikor szült - időben, komplikáció-mentesen. Én mégis arra voltam felkészülve, hogy a koraszülött intenzíven leginkább az ilyen ún. „felelőtlen" anyák lesznek túlsúlyban. Mintha ez lenne a közmegegyezés is. Pedig távolról sincs így.
Első napomon a PIC-en egy lelkiismeretes jogászmamával ismerkedtem meg, aki szimpatikus megszállottsággal rendelte alá az étrendjét az anyatejtermelésnek. Reggeltől estig benn volt a kórházban. Egy másik, kellemes kedélyű antropológusmama - belém talán ő öntötte a legtöbb optimizmust ott a helyszínen - szintén bent töltötte a napokat már hónapok óta. Nekik is és a többieknek is, akikkel beszélgettem, a babája körül forgott minden - akárcsak a szülés előtt. Voltak, akik már évek óta szerettek volna gyereket, és sokadik próbálkozásra idáig jutottak el: egy félúton megszületett babáig, aki most a világmindenséget jelentette. Aztán voltak, akik problémamentes, akár sokadik terhességükkel kerültek ide, amely egyik pillanatról a másikra ért véget idő előtt, általában egy tünetmentes, megfoghatatlan és kivédhetetlen baktériumfertőzés miatt. A PIC-en megismert sorstársnők: a szellemes Lucia és a tetőtöl talpig kötelességtudó Südve sem az anonim alkoholistáktól került hozzánk. A három hónapos ottlétem alatt egyetlen egy anyukával találkoztam, aki talán-talán tehetett róla, hogy ilyen korán bekövetkezett a szülés. Ezt csak azoknak, akik gyanakodva méregetnek, mikor bemutatom a 24 hétre született fiamat.
...
Hátszóval hétfőn egy éve történt az, hogy már 2 napja 24 órában csepegett a könyökhajlatomba a Bricanyl, közben kifelé bámultam az ablakon, mert a másik oldalamon már nem bírtam feküdni. A fájdalom megszakításokkal, rendszertelenül jelentkezett, én viszont arra próbáltam koncentrálni, hogy a méhem egy lágy kalácstészta, amit éppen dagasztanak - szemben azzal a megfeszült medicinlabdával, amin keresztül még a  baba szívhangját sem tudták befogni délelőtt. A nővér, aki evvel a lehetetlen feladattal volt megbízva, jószándékúan, de pszichológiailag kissé felkészületlenül csak a fejét csóválta: "nem lesz ennek jó vége, kismama".
A  kajaellátásomat Timur nemzője felügyelte nagyon lelkiismeretesen: délben és este is hozta  a meleget. Ekkor is beállított a brokkolilevessel úgy nyolc körül. Már eléggé kínlódtam, úgyhogy megkértem, támogasson el az illemhelyig, hátha tudunk valamit lazítani ezen a totális görcsben álló hason, hogy legalább enni tudjak. Hát a gyors megkönnyebbülést - még mosolyogtam is - pár másodpercen belül felváltotta a konkrét szülés...ésígyaztán apás szülés lett - mint ahogy terveztük is.
A szülőszobára úgy kerültem fel, hogy a műtős, aki kezelte a tolószéket, végig azt hajtogatta, "24 hetes?! csak meg ne szülje!".  Úgyhogy a helyszínen én közöltem is a bábával, hogy nem szülni jöttünk, de amikor pár perc elteltével már a drágajó új dokim frissen borotválva, vasalt fehér köpenyben - vasárnap este lévén riasztani kellett, negyed órán belül ott is volt - nézett farkasszemet a szabályosan kialakult szülőcsatornával, gondoltam, itt már nincs mese.
A baba aztán borzasztó gyorsan, természetes úton meg is született - én csak annyit kérdeztem, mivel nem sírt fel, hogy él-e. Él, él. A küszöbnél toporgó PIC-esek már rá is tették a lélegeztetőmaszkot, alufóliába csavarták, mobilinkubátorba tették és vitték. Hogy hogy hívják akkor a  gyereket. Erre nem volt még kész válaszunk. "Mondjanak már egy nevet, az isten szerelmére." És akkor én mondtam, hogy Timur. Pár pillanat csend. "Tehát akkor Tibor." Timur. Mongol név, azt jelenti, vas - pihegtem. Aztán magunkra hagytak bennünket a szülőszobán. Közben anyukámmal is közöltük a hírt, aki eztán egy egész napig abban a hitben élt, hogy megszületett első unokája, Titusz. A szülőszobai emelkedett csendbe egyszercsak berobbant az orvos, és diadalmasan újságolta, hogy a gyermek 770 gramm, szemben az általa saccolt 560-nal. Azért megjegyezte, hogy akárhogy is lesz, szeptemberben lehet újra próbálkozni. Tulajdonképpen ezzel, hogy a legrosszabbra készített fel bennünket, minden eztán következő eseményt relatíve örömként/boldogságként éltünk meg.
...
A szüléskor kiderült, hogy a lepény felszíne volt beteg, az vérzett végig, egyre jobban, de ez nem látszódott az ultrahangon; maga a koraszülés viszont közvetlenül egy kórházi baktériumnak volt köszönhető.
...
Az első szülinapra ajándékba pedig tárgyak helyett élményeket adtunk: Timur életében először állhatott a volánnál...
...kivittük az ébredő Balatonhoz...
..és este megengedtük neki, hogy végre mindent ledobálhasson az éjjeliszekrényről.
Én meg igazából annak örültem a legjobban, hogy milyen nagyot és édeset aludt a madárcsicsergés meg a békabrekegés közepette a vízparton.
Számadatok: súly: 7,35 kg - jó, jó, hogy kevés, de azért 35 deka híján csak megtízszerezte a születésit, és különben is még csak 8 és fél hónapos:) - ;
hossz: kb.73 cm; fog: továbbra is 2.

Timur ma már két és fél éves egészséges nagyfiú. Akinek a története számomra még egy meglepetést hoz: ahogy olvasom Timur anyukájának sorait, felfigyelek egy névre: Amira - hallottam már ezt a nevet. És beugrik, őt kísértük több mint két éve  a mentőben mikrofonnal a János kórházi PIC-re. Rákérdezek, és igen, Timur együtt töltött a PIC-en hónapokat egy Amira nevű kislánnyal. Azzal az Amirával, akinek a születésénél én magam is ott voltam. Hiszen ahogy visszaszámoltam, rájöttem: szinte egy napon született a két aprócska ember. És most már azt is tudom, hogy Amira is jól van.
Timurról és édesanyjáról (akinek ezúton is köszönet, hogy szívbe markoló szavait és kisfia csodálatos fotóját kölcsönözte nekünk) itt olvashattok többet és nézhetitek meg a fotókat a kisfiúról, akiről ma már senki meg nem mondaná, hogy 3 és fél hónappal előbb született mint kellett volna.

easyweb