szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Amikor az apa csak egy spermadonor

2014-07-18

Magyarországon nem egyszerű egyedülálló nőnek gyereket vállalnia, ha nem szeretné ehhez a férfiismerősei segítségét kérni. Különöen nehéz, ha azt is szeretné, hogy a gyerek később megtudhassa, ki a biológiai apja. A nem anonim spermadonáció nálunk egyelőre nincs szabályozva. A donort külföldről kell beszerezni. Interneten. Van, aki már kipróbálta.

- Neked alapból benne volt a pakliban, hogy egyedül vállalj gyereket?
- Nem  mondanám. Mindig családban gondolkodtam. Csak valahogy a férfiakkal nem stimmelt a dolog. Volt egy-két szörnyű kapcsolatom, és ha nagy ritkán elég jó volt valakivel, akkor az időzítés nem klappolt. A végén már elég sokat görcsöltem azon, hogy lassan negyven leszek, és nincs pasim, és sosem lesz gyerekem. Olyan kapcsolatot viszont nem akartam, ami csak a gyerek miatt köttetik.

- Mi adta a végső lökést ahhoz, hogy belevágj?
- Láttam egy banális filmet, amiben volt egy kisgyerek, akkor kattant be valami. Fura, mert van egy unoköcsém, nincs nála édesebb kisbaba a világon, de mégis ez a film kellett ahhoz, hogy azt mondjam, most már elég, kisbabát akarok. Arra pedig elég gyorsan rájöttem, hogy honnan. A spermabankból!

- Fel sem merült, hogy egy közeli barátodtól kérj segítséget?
- Nem szerettem volna egy szívesség miatt valakit hozzánk láncolni. Mert bármit is beszélünk meg, hogy ez nem jár számára semmilyen kötelezettséggel, nincs arra garancia, hogy később ne gondolna többet a kapcsolatunkról, amit én szeretnék. És ez fordítva is igaz: ha vele történne valami, biztos úgy érezném, hogy segítenem kell, csak azért, mert ő a gyerekem biológiai apja. Tiszta helyzetet akartam.

- Akkor is az lett volna, ha anonim donort választasz. Te miért döntöttél úgy, hogy olyan donort keresel, akivel a gyerek 18 éves kora után kapcsolatba léphet?
- Azt a lehetőséget mindenképp meg akartam adni a gyerekemnek, hogy megtudja, honnan származik. Bár a felmérések szerint a donor-babák mindössze harmada kíváncsi az apjára, de mi van, ha az én gyerekem épp ebbe a harmadba tartozik? Én magamról tudom, hogy engem nem hagyna nyugodni. Tehát olyasvalaki kellett, aki vállalja, hogy ha a gyerek 18 éves lesz, és szeretne vele találkozni, akkor nem zárkózik el előle. Az egyébként a nyílt donoroknál is érvényes, hogy nincs semmilyen joguk és kötelezettségük az így született gyerekekre vonatkozóan. Tehát ebben nincs különbség a nyílt és az anonim donor között.

- Magyarországon a hatályos jogszabályok nem igazán segítik, hogy a nők egyedül vállaljanak gyereket. A hazai spermabankoknak nem anonim módon nem is lehet férfi ivarsejteket adományozni.
- Mindkét problémával elég hamar szembesültem. Egyedülállóként csak akkor lehet mesterséges megtermékenyítést alkalmazni, ha meddőségi okokból nem sikerül a baba, vagy elég idős vagyok. Az, hogy mi számít elég idősnek, persze mérlegelés kérdése. Bár volt olyan doki, aki azt mondta a 37 évemre, hogy az még nem olyan sok, tapasztalatom szerint ebben a korban a meddőségi centrumokban már nem hajtanak el. Nehezebb ügy volt, hogy nem anonim donort akartam, mivel Magyarországon tényleg csak anonim módon lehet spermát spermabankba adni. Arról viszont nem rendelkezik a jogszabály, hogy ha elég idős vagyok, akkor csak a hazai spermabankból szerezhetek donort vagy akár külföldről is, ahol van mód nyílt adományozásra. Emiatt lett is problémám. Már megvolt szinte az öszes felkészítő vizsgálat, amikor a nőgyógyász szólt, hogy meg kellene kérdezni a Humán Reprodukciós Bizottságot, hogy szabad-e külföldről hozatott nyílt donort használni. Ebbe nem akartam belemenni. Tudtam, ha nemet mondanak, akkor egész biztos, hogy nem szabályos, amit tenni készülök. És nem csak magam előtt vágom el az utat, hanem mindenki más előtt is, aki hasonló problémával küzd. Ezért inkább orvost váltottam, és kerestem olyat, aki nem problémázik emiatt. Egyébként a trend Nyugat-Európában egyre inkább az, hogy a spermaadományozás szabályait a nyílt örökbefogadáséhoz hasonlóan rendezik. Vagyis, hogy a felnőtté válást követően az utódnak lehetősége nyíljon megismerni az apját.

- Hogyan találtál donort?
- Először azt hittem, hogy épp a jogszabályok miatt az alapvizsgálatok kivételével mindent külföldön kell elvégeztetnem. De aztán kiderült, van egy külföldi honlap (www.europeanspermbank.com), amin vannak fent nyílt donorok is, és csak ki kell választanom a nekem megfelelőt, és a hazai spermabank, amely kapcsolatban áll a céggel, behozatja. A végén ez is történt. Előtte viszont hetekig mérlegeltem, melyik legyen az igazi.

- Mi alapján választottál?
- Csak az open donorokat néztem, és csak azokat, akiknél a tipikus információkon túl (szemszín, hajszín, magasság stb.) volt hangos interjú, részletes egészségi állapot- és személyiségleírás és még gyermekkori fénykép is. Így is voltak vagy negyvenen. Nagyon fontos volt a számomra, hogy ne csak az egyetemi ösztöndíját akarja kiegészíteni az így keresett pénzzel. Már majdnem kiválasztottam egyet, de amikor jobban megnéztem az adatlapját, kiderült, az édesanyja ritka, genetikai eredetű betegségben szenved, amitől depressziós, majd alkoholista lett; a betegség pedig öröklődik. Így kerestem tovább: végül még az is szempont lett, hogy vidám személyiség legyen. Szinte az utolsó pillanatban lett meg a befutó. Noha tényleg heteket töltöttem az apa kiválasztásával, csak jóval később esett le, hogy az apuka finoman szólva is meglehetősen nagy darab. Nem számoltám át a lábat és a fontokat.

- Könnyen sikerült megértetni a környezeteddel, hogy spermabankból szerzel be apukát?
- A családom szenzációs volt, nélkülük biztosan nem tudtam volna végigcsinálni. Anyukámnak mindegy volt, hogyan fogan, még annak is örült volna, ha marslakó az apuka. Azt, hogy honnan lesz dédunokájuk, a nagyszülőknek is ő magyarázta el. Kicsit megijedtem, amikor a nagyszülők mindezt úgy reagálták le, hogy mennyi mindenre jó az internet. De aztán leellenőriztem, abszolút képben voltak, hogy egy dán intézetből jön be a donor hűtóládában, lefagyasztva.  Apu is végig segített, A legviccesebb az volt, amikor azt javasolta, hogy feküdjek le rövid időn belül két pasival, mert akkor zsákbamacska marad, hogy ki az igazi apuka, és nincs az, hogy meg kéne őt bármiről kérdezni.

- És a barátok?
- A szűkebb barátnői körben elmondtam, mit szeretnék, amit később kicsit megbántam, mert folyton érdeklődtek, és ezt elég hamar versenykényszerként éltem meg. A végén pedig az információ olyanoknak is kiment, akiknek nem kötöttem volna az orrára. Az igazi meglepetés a fiúk hozzáállása volt. A többség nagyon pozitív volt, még az is, akiről azt gondoltam, mekkora macsó. Persze volt olyan megjegyzés is, hogy magyar pinába magyar spermát. De ezen inkább csak röhögtem.

- A teherbeesés könnyen ment?
- A harmadik inszemináció volt sikeres.  Az orvos előtte azt mondta, hogy csak a harmadik után jöhet a lombik. Igazság szerint én ekkor már azt gondoltam, hogy a lombikkal jön el az én időm. Az első két inszeminációnál folyamatosan görcsbe voltam, hogy sikerül-e vagy nem. Talán épp ez volt a baj. A harmadiknál már nem pörögtem rá annyira. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy nem sokkal korábban halt meg a legjobb barátnőm anyukája rákban, ami sok mindenről elgondolkoztatott, például, hogy milyen rövid az élet, és nem szabad folyton parázni.

- Mi volt a legnehezebb ebben az egészben?  
- Ezt az egészet nagyon nehéz lelkileg kezelni. Én, aki igazán jól bírom a stresszt és  naponta többször kerülök a munkám során döntési helyzetbe, már a legkisebb gikszeren is képes voltam kiborulni. Tulajdonképpen az volt a rendkívüli, ha valamire normálisan reagáltam. De olyan banális dolgoktól is sírva omlottam össze, ha megvárattak a rendelőben vagy ha úgy éreztem, az orvos csúnyán nézett rám. Ilyenkor rögtön azt gondoltam, hogy nekem soha semi nem jön össze, és nem is lesz soha normális életem. Már az első ilyen eset után kénytelen voltam leszűrni, hogy nincs mit tenni, minden vizsgálatra magammal kell vinni még egy embert, aki felmos, ha szükség van rá. Iszonyú érzés, amit a legtöbb lombikbébis szülő szintén megtapasztal, hogy elsőre ritkán sikerül. Pedig mindent normálisan végigcsinált az ilyen-olyan hormonok szedésétől kezdve a hosszas fekvéseken át az öninjekciózásig. És mégse.  Ugyanakkor azt is észre kellett vennem, hogy míg az egyik pillanatban még azt hittem, hogy menten elpusztulok a bánatban, a következő pillanatban már a megoldást kerestem.

- Volt, amiben különösen csalódtál?
- Talán a nőgyógyászok hozzáállásában. Pedig egy sor orvost végigjártam, mire találtam valakit, aki vállalta a beavatkozást, és engem se riasztott. Hozzáteszem: végül azt az orvost választottam, akinek a szobájából először kifordultam, mert nem volt szimpatikus, de aztán kiderült, még ő problémázik a legkevesebbet. Először egy olyan nőgyógyászt akartam, aki egyébként igazán közeli ismerősöm is, ráadásul nő. De amikor meséltem neki, hogy donor-babát szeretnék, hosszasan elkezdte magyarázni, hogy a fogantatás egy különleges dolog, és mi sül ki abból, ha már a terhesség is úgy jön létre, hogy a leendő anyát hormonokkal stimulálják, nem is beszélve a fagyasztott spermáról, amit a nőbe fecskendeznek. Ez persze rögtön kiborított, hiszen mit várhatok el a környezetemtől, ha már az orvos is így gondolkodik? De lényegében mindegyiktől megkaptam, hogy nem a normális utat választom: “Hát, nincs egy jóravaló férfi?” – kérdezték. Aztán azon is kiakadtam, amikor röviddel az inszemináció előtt szólt a következő kiszemeltem, hogy külföldről behozott donorral nem csinálja meg a beavatkozást. Neki még ahhoz is volt arca, hogy aztán megemlítse, szívesen lát az utógondozáson.

- Mibe kerül a donorimport? 
- Hát, nem olcsó mulatság. Az átmosott sperma adagja 350 euró, a sima, nem átmosotté 275 euró. Én a drágábbat kértem, mert gondoltam, mégiscsak az jobb. Rögtön hat adagot vettem, nehogy kifogyjon, ha elsőre nem sikerül, plusz a kezdetektől tudtam, hogy szeretnék még édestestvért. Így csak a donor került  közel hétszázezer forintba. Ehhez jönnek még az orvosi konzultációs díjak, az átjárhatósági  vizsgálat, az inszemináció előtti felkészítő kezelések és gyógyszerek, illetve a beavatakozás díja. Mindez összesen 800-900 ezer forint lehetett a pót-inszeminációk nélkül (60 ezer forint beavatkozásonként). Még szerencse, hogy az összes többi kezelést a TB állta.

Ezt a cikket egyik olvasónktól kaptuk, köszönet a vendégszerkesztőnek!

Fotó: www.adamjuditfoto.hu

easyweb