szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Kinek és meddig jár ezentúl a gyes?

2010-11-09

Ha tőlem függne, hogy miként alakul a gyed és a gyes, én bizony, teljesen másképp csinálnám. Kár, hogy nem kérdez róla senki.

Szerintem a gyerek első életéve az, amikor anyukának esélye sincs bármit dolgozni, meg az igazat megvallva ekkor még igénye sincs rá: engem tökéletesen kielégítettek a gyerek körüli teendők, a főzés, a napi rendszeres séta, a baba-mama torna és ilyesmik. És persze jó volt néha-néha ebéd után együtt aludni a babával anélkül, hogy bármiféle munka nyomasztana közben. És ez így van jól. Viszont a gyed, mivel maximálva van egyszerűen nem elég arra, hogy egyik nap Ringatóra, másik nap tornára vagy jógára járjunk. Hogy egyéb, ezeknél fontosabb kiadásokat ne is említsek. Ez viszont nincs így jól. Márpedig én szeretek hasonszőrű közösségbe járni, télen nincs még játszótér sem, bár az amúgy sem a kedvencem.

A gyedet első gyerekemmel sem használtam ki, tehát 2 éves koránál előbb visszatértem a munkába, és úgy tűnik a másodikkal is így lesz ez. Az én szempontomból tehát az lenne, lett volna az ideális, ha választhatok: egy éves korig dupla gyed, vagy két évesig a szimpla. Eleget adóztam ahhoz, hogy ez így működhessen, hogy a teljes, két évre járó gyedemet én is megkaphassam.

Most viszont egy egészen másfajta törvényi változtatás van kilátásban: a gyes újra 3 év lesz. Természetesen örülök, bár nincs még egy olyan – nálunk sokkal jobb helyzetben lévő ország – ahol a gyerek 3 éves koráig járna juttatás. Habár a gyes funkcióját tekintve úgy vélem igencsak átalakult az elmúlt években: mióta akár teljes állásban is lehet mellette dolgozni, azóta inkább egy kisgyerekeseknek járó támogatásnak tekintettem. Már régesrég dolgoztam, de még kaptam gyest és ez jó volt. Sőt továbbmegyek: az irtó kevés bölcsődei hely miatt családi napközibe, magánovi járó gyerekek szülei épp ezt a kis gyest egészítették ki, hogy be tudják fizetni a tetemes havi díjakat. Most ez is változni fog sajnos: ha a törvényjavaslatból törvény lesz, akkor csak azok kapnak majd gyest, akik otthon dolgoznak, vagy maximum heti 30 órát töltenek a munkahelyükön. Ha a nők automatikusan visszatérhetnének munkahelyükre 8 helyett 6 órás munkaidőben, akkor ez természetesen teljesen jó lenne. De sajnos Magyarországon elenyésző azon nők száma, akik részmunkaidőben dolgoznak. Hollandiában a nők 70 százaléka így dolgozik! Gondolom a törvényjavaslattal is azt szeretnék elősegíteni, hogy ez a szám a relatív nulláról elmozduljon kicsinykét. Bizony jó lenne, hiszen egy többgyerekes anyának 8-tól 2-ig bőven elég a munka. Utána bevásárlás, gyerekekért rohanás, lehetőleg több helyre, különórák logisztikája, mire mindenki hazaesik, hazahozzák, addigra vacsora. Ha mindennek két órával később, legjobb esetben is 4-kor kezd neki az anya, akkor el lehet képzelni, micsoda csúszásba kerül. Illetve nem is kell elképzelni: Magyarországon szinte minden anya így él: a délutánjai rohanással, lótással-futással, önmaga utolérésével telnek. És ez megintcsak nincs így jól.

És sajnos a törvényi változtatás még egy, talán a huszonvalahány ezer forintnál még fontosabb kérdést is felvet: vajon a gyessel eddig együtt járó felmondási védelem (azaz, hogy a gyerek 3 éves koráig nem tehetnek lapátra a munkahelyen) is elvész majd?

Címkék:
tanács, pénz, munka
easyweb