Ha a szülész-nőgyógyász szakorvos szerint a terhesség alacsony kockázatú, akkor a várandós, ha úgy dönt, szakorvos helyett szülésznőhöz járhat 9 hónapig terhesgondozásra – áll a rendelettervezetben, mely elvileg szeptember 1-jén fog hatályba lépni. A rendelet azt is szabályozza, hogy a szülésznőnek milyen végzettséggel kell rendelkeznie: csak azok a szülésznők vállalhatnak terhesgondozást, akik felsőoktatási intézményben végeztek, továbbá valamelyik kórházban szülésznőként dolgoznak, vagy rendelkeznek a várandósgondozásra vonatkozó érvényes működési engedéllyel és felelősségbiztosítással.

Egy átlagos nőnek szülés előtt 13 barátja van – ez a szám 22-re nő  miután gyereke születik. Általában babacsoportokban, internetes fórumokon ismerkednek meg: két dal között a Ringatón, két oltás között a védőnőnél, meg persze szoptatás alatti netezés közben a kismamafórumokon akár célzottan közeli anyatársakra lehet lelni. Még itt a b.boom-on is.

Egy új valóságshow-ban öt egyedülálló kismama keresi a szerelmet - Terhesség és Randevú a címe annak az új reality-nek, ami június elsején indul és Kiesha, Shana, Megan, Melissa é Rachel randevúit fogja bemutatni – miközben mind az öt szereplő hasában ott növöget a kisbaba.

A kismamák olykor csoportokba verődve bizony odaszoknak egy jó kis kávézóba. Nyilvánvaló, hogy délelőtt 10 és 12 vagy délután 4 és 6 között nem fogják végigenni az étlapot és az apró gyerekek sem fognak a kínálatból tízóraizni/uzsonnázni. Azért annyi jóérzés mindenkiben van, hogy nem fog üres asztal felett csacsogva melegedni, egy-egy tea, limonádé, kakaó mindenkinél ott lesz. Van azonban olyan kávézó, ahol megelégelték a kismamatalálkozókat: minimális fogyasztást írtak el. Apapara dühöng. Megértem.

Valóságos csoda, amitől pár napja hangos a sajtó: a tavalyelőtt méhátültetésen átesett nő kisbabát vár. Tényleg csodálatos, mire képes az orvostudomány. Nemcsak beültették, de működik is az anyaméh.

Iskolába idén jelentkező ismerőseim egyre-másra panaszkodnak: nem jut be a gyerek a kiszemelt intézménybe. Hát hogy is jutna, amikor rengeteg idén 7 éves jelentkezik, tekintve hogy tavaly még nem volt kötelező 6 évesen iskolába menni,  és ugye az idei 6 évesek is idén nyomakodnának be az intézményekbe. Ahová bizony nem férnek be.

Tavaly július 1-jén lépett hatályba az új Munka Törvénykönyve, mely szerint átalakultak a várandós nőket és a kismamákat érintő ,,védelmi szabályok". Nézzük át a legfontosabb kérdéseket, melyek minden dolgozó kismamát érdekelnek:

Ha megkérdezik a kisgyerekeseket, hogy mi az a dolog, ami a legnehezebb, akkor egytől-egyig mindenki az alvás hiányára fog panaszkodni. Persze minden játszótéren vagy egy remek alvó, aki este 7-től reggel 9-ig meg sem fordul az ágyában. Ő csak azért van, hogy frusztrálja a többieket, egy szava sem igaz. Apapara immár sokadszor ír a (nem)alvásukról.

Lombikprogramon részt venni kizárólag házaspároknak engedélyezett. Azaz, ha egy pár évek óta hiába próbálkozik, nem születik gyereke, ezért lombikprogramra lenne szükségük, csak akkor fizeti nekik az állam a beavatkozást, ha papírt mutatnak a kapcsolatukról. Bezzeg, ha idegen spermadonorra van szükségük, azt kaphatnak az élettársak is.

Attól, hogy valaki kismama lesz, nem hagyja el magát. Ma már ugyanolyan ápolt, trendi, csinos egy kismama, mint amikor nem vár babát. Sőt, a kismamák jelentős része úgy érzi, hogy nőiessége kiteljesedett a babavárás időszaka alatt, emiatt a szépségápolás kiemelt szerepet is kaphat az életében.

Vannak szakmák, munkahelyek, ahol a kismamának amint terhes lesz, azonnal fel kell hagynia a munkával. Ilyen, ha veszélyes anyagokkal dolgozik, ha apró gyerekekkel érintkezik nap mint nap például óvónőként, de ha túl sokat kell állni, az sem ideális terhesen. Aztán vannak munkák, melyek nem ártanak, sőt.

Jah, ez már a dackorszak, legyint rá a meghatározott mintájú pokrócért ordító egyévesre a néni a villamoson. Pedig AZ még nem az igaz. AZ csak két éves kor körül jön el. Kérdés, hogy mikor múlik el. Múltkor egy pszichológustól megtudtam, hogy nem kezeltem jól egyik gyerekem dackorszakát sem, ezért a 4 és 8 évesem megkésett dackorszakban van. Aha.

Apapara biztos felismerné előbb, hogy nem múlt el aminek már el kellett volna. De kétévesen még csüdig benne vannak.

Rosszul csengő szavak ezek, melyek mögött csalást, féltékenységet, vitát és egy ártatlan babát vélünk látni. Ha az apának kételye van, már a várandósság alatt egy egyszerű vérvétellel is megállapítható, hogy valóban ő a magzat édesapja vagy sem. Bezzegh Attila, laboratóriumi szakorvostól megtudtam, hogy már itthon is, a magzat 8 hetes korától megtudható, hogy a feltételezett személy-e az apa. A szakorvos neve alatt működő szakértői irodában többek között ezzel is foglalkoznak.

Régóta folyik itthon a vita arról, hogy olcsóbbá, akár ingyenessé kellene-e tenni a fogamzásgátlókat. Hiszen mindenki tudja, nagyon drágák, három havi adag 10 ezer forintba is belekerülhet. Más védekezési mód sem olcsó: a gumióvszer, a spirál, a hüvelytabletták mind-mind nagyon drágák. Nem is értem igazából, hogy hogyan várják el azt, hogy ilyen áron ezeket megvegyék. Rászorultsági alapon az abortusz viszont lehet ingyenes: akkor viszont mit is várunk? Hogyan csökkenne az abortuszok száma, amíg havi több ezres kiadást jelent a védekezés?

Brit kutatók megállapították, hogy a leukémiát előidéző első génmutáció már a méhben lévő magzatban megtalálható – azaz még ekkor kéne tenni valamit, hogy a betegség ne alakuljon ki.

A halál minden gyereket elkezdi érdekelni egy bizonyos korban. Sokat kérdeznek róla, van hogy félnek, nem értik. Amikor nálunk rengeteg volt a kérdés, ezt a könyvet vetettem be.

Az Apapara blog írója saját édesapja haláláról, kisfia ehhez való viszonyáról ír.

Időről-időre előkerül a téma: miért nem szülnek a nők? Én például még szülnék. De van pár jó kifogásom. Ha nem maximum 80.000 lenne a gyed (kb., nem tudom a pontos jelenlegi összeget), ha lenne legalább egy segítőkész nagyszülő a családban, ha lenne elképzelésem hogy miből járassak 3 gyereket egyetemre. Ha, ha és ha.

Láthatatlan fiúk uralták a terepet a b.boom 2013-as kismamafotózásán. Ugyanis az 5 kiválasztott kismamából 4-nek kisfiú lakik a pocakjában.

Ezt a kérdést teszi fel a Generali Biztosító kutatása. A végkövetkeztetésre 1200 fő megkérdezése után jutottak, holott ezt anélkül is megmondtam volna nekik: minél nagyobb, annál többe.

Eleinte ugye az anyamell jelenti az addikciók csúcsát, mindig csak az kell. Vajon mikor lép be egy apró gyerek életébe a fogyasztói társadalom, mikor kezd rákattanni egy mesére/figurára/zenére/tárgyra/na meg persze az édességre? És milyen mértékben képes függeni a cumitól/alvópárnától/huzatcsücsöktől? Avagy milyen függőségekkel bír a kétéves? Apapara blog.

Vajon mikor kapjon a gyerek külön szobát? És az a szoba milyen messze legyen a szülői ágytól? És hogyan csináljam, hogy szeresse azt a szobát?

Előre leszögezem, hogy a témának olyannyira nem vagyok szakértője, hogy a mai napig rendszeresen ébredek 8 éves fiam lábával, 4 éves fiam könyökével az oldalamban. Jobb éjszakákon csak egyikük, rosszabbakon mindketten nálunk kötnek ki. Ilyenkor általában fogom a motyóm és „még jó, hogy ilyen rövid vagyok” felkiáltással a gyerekágyban töltöm az éjszakát. Ahol nem 30 cm széles, hanem 80 centi hihetetlen terület jut nekem. Pedig külön szobában vannak régóta, próbálkozunk szigorúan, de valahogy nem megy ez nekünk. Játszani is a nappaliban szeretnek, a külön szoba smafu.

Apa összegyűjti, hogy milyen képességekre tett szert az elmúlt 22 hónapban, mióta fiacskája megszületett. Úgy tűnik sokat nem fejlődik az anya/apa, mert a "nem megy" kategória számos eleme, nekem a 8 éves gyerek mellett sem megy. A különbség annyi, hogy mi már nem csak a bölcsi és az ovi elnevezést keverjük konstans, hanem a gyerekek nevét is. Na de hogy ti is értétek: ismét tanulságos lista az apapara blogon.

Szép csendben néhány nappal ezelőtt 5 éves lett a b.boom. Mi magunk is nehezen hisszük, hogy immár öt éve telt el azóta, hogy először nyitott ki a Lövőház utcai üzletünk. Az első b.boom babák már óvodába járnak! Ha jól számolom 8 „generációnyi” kismamát kísértünk végig a maga 9 hónapján. Hiszen többetekkel baráti viszony alakult ki, a boltban sokszor meséltetek magatokról, babátokról, a várakozás izgalmairól. Két nadrág felpróbálása közben a titeket aggasztó dolgokról is beszéltetek, sokszor vártuk, hogy egy későbbi alkalommal immár nevetve meséljétek, hogy minden oké. Szóval ezt az 5 évet együtt éltük át, éppen ezért te is ünnepeld velünk a születésnapunkat!

Ezúton szeretnénk meghívni április 3-án, 19 órára a Kino Moziba a Babák c. film vetítésére.

Ha nem görcsölsz rá, majd összejön. Ha elengeded magad, nem a gyerekért szexelsz, akkor fog összejönni. Jó tanáccsal mindenkinek tele a padlása, akinek rokonsága-ismeretsége széltében-hosszában tárgyalja, hogy miért nem jön össze a baba.

Sztorikat is hallani arról, amikor elmúlt a „kényszer”, például végül örökbefogadtak egy gyereket, utána azonnal teherbe esett a nő, vagy a lombikbaba után természetes úton fogant meg a kistestvér. Ezen történetek alapján valóban lehet igazság abban, hogy amire az ember lánya rágörcsöl, az nehezebben sikerül.

Nőgyógyászhoz menni nem leányálom, de ugye muszáj. Pár hete már leírtam kalandjaimat az állami rákszűrés berkein belül, hát szerintem nincs a világon olyan nő, aki örülne, hogy ezen a tortúrán (beleérte magát a vizsgálatot is) évente át kell esnie. Pedig muszáj. Bár a szülészemet imádom, és remek jókat beszélgettünk mindig, azért mindvégig furcsa marad az érzés, hogy te felpattansz egy ágyra, ő meg miközben a hétvégi húsleveséről mesél, feldugja beléd az ujját. Így leírva ez még bizarrabb.

Hát még ha az orvos vissza is él a helyzetével. Gusztustalan és elrettentő sztoriról olvastam egy külföldi honlapon: Nikita Levy, a John Hopkins Kórház nőgyógyásza rejtett eszközökkel, például tollba rejtett kamerával filmezte pácienseit.

Pár napja olvashattatok már a meg nem született babákról itt a szülőszobán. A gyászban, a sorstársak megtalálásában természetesen az internet is segít. Ilyen honlap awww.angyalokszulei.hu, melyet 2005 februárjában Hornyákné K. Erzsébet egy sorstársával közösen hozott létre. Mindketten elveszítették a kisbabájukat, az oldalt azért született, hogy együttérzésre, bátorításra találjanak azok, akik átélték ezt a veszteséget. Kiírhassák magukból a fájdalmat és a hozzátartozók, az ismerősök is jobban megértsék mi is történt.

Egy nagyon durva mondat következik: "...a babakocsis anyukák egyszerűen nem érdeklődnek annyira a gyermeknevelés kérdései iránt..."

A mondat Bagdy Emőke pszichológus szájából hangzott el. Apapara kritizál, nem is kicsit, de jól teszi. Aki hordoz, aki babakocsizik, aki igény szerint szoptat és aki nem, olvassa el, érdemes.

És akkor rántsuk le a leplet, ki az az öt szerencsés kismama, aki részt vehet a 2013-as kismamafotózáson!

De előtte még, hogy fokozzuk az izgalmakat, olvassátok el, miként emlékszik vissza Karácsony-Tóth Zsófia, egyik tavalyi résztvevő kismamánk:

Hát az idei trendi viselet. Napok óta érezni a tavaszt a levegőben, azt a könnyű fuvallatot, ami azonnal arra ösztönöz, hogy a fekete télikabátot a szekrény mélyére vágjam és előkerüljenek az élettel teli, színes, változatos mintájú felsők, nadrágok, kendők, szoknyák. Imádom ezt az időszakot. Ha átnézem az évente ruhákra költött összegeket, mindig márciusban költöm a legtöbbet. Ekkor kell megújulni, hiszen a színek, a fazonok is megújulnak.

Lássuk, idén mit kell venni, ha trendik akarunk lenni.

Majd újra terhes leszel! Majd a következővel nem lesz semmi gond! Azokat, akiket várandósságuk valamely szakaszán elveszítik a babájukat, a környezetük általában ezekkel a szavakkal „vigasztalja”. Pedig a felejtés, pontosabban az agyból való kitörlés nem jó megoldás. A búcsúra szükség van

Singer Magdolna, ezeknek a nagyon korai búcsúknak a szakértője.

Azt olvasom, hogy a kínai nők úgy akarnak maguknak ülőhelyet szerezni a buszon, hogy műhasat ragasztanak maguknak. Nyilván Kínában nagyobb a zsúfoltság a járműveken, na de akkor is. Megboldogult nagyanyám jut eszembe, aki felkötötte a karját, hogy mindig legyen helye. Szomorú, ha egy 70 pluszos idősnek efféle trükkhöz kell folyamodnia, na de hogy már a 20-30-as nők is mindenáron le akarnak ülni? Persze iparág is épült a talpraesett nők igényei alapján: a szilikon terhespocak az egyik legkeresettebb termék manapság Kínában.

Régen minden gyerekes háztartásban volt a polcon egy Spock. Így, egy Spock, ugyanis fogalom volt, nekem is valahonnan van itthon kettő, kit tudja honnan. Hogy van-e benne bármi ma is használható tudás, arról ír az apapara blog szerzője.

Amikor az embernek hirtelen több az ideje, mint a pénze, akkor csinál olyan emeletes baromságokat, hogy az SZTK-ba megy (akar menni) rákszűrésre.

Az egész ott kezdődött, hogy kinéztem a rendelést, felhívtam, hogy lehet-e időpontot kérni. Nem. Aznap kinek-kinek vérmérsékletétől függően fél-egy órával a rendelés kezdete előtt oda lehet állni sorszámra várakozni.

Már írtam itt korábban arról, hogy ha fiúgyerek lakik a méhedben, akkor beléd is kerül némi férfi gén, az anya agyszövetébe ugyanis beépül a férfi DNS.

Oké, beletörődtem, immár van bennem DNS a fiaimtól. De hogy még előbb meg is halok, mert fiaim vannak? Na, ne…

Pedig egy finn kutatás éppen ezt állítja: ha valaki sok fiúgyermeket hoz a világra, akkor rövidebb ideig él. Azt nem tudom mennyi a sok, és hogy az ellenkező nemű gyerek kicsit visszahoz-e az éveink számából, mindenesetre nekem ugye csak fiam van, éppen kettő.

Mi rosszabb a szülés vagy a  herén rúgás? Régi vita ez férfi és nő között.  Most a férfiak belekóstolhatnak a terhességbe. Megtudhatják milyen az, amikor egy ököl vagy egy térd, esetleg egy könyök, úgy két héten át egyetlen pontot nyom a bordák alatt? Hogy milyen éjszaka arra ébredni, hogy a lábam úgy görcsöl, hogy legszívesebben felrúgnám a mellettem békésen horkolót? Hogy ha induláskor leesik a kulcsom a földre, inkább otthon maradok sírni egész nap? Nem hiszem, hogy ezeket megtudnák.

Katalin hercegnővel és születendő babával kapcsolatban mindenféle találgatások keltek szárnyra az elmúlt hetekben. Az információra éhesek most ismét egy morzsához (de még milyen nagyhoz!) jutottak: kiderült, hogy kislánya lesz a hercegi párnak. Úgy tűnik, ennek a találgatásnak most tényleg van alapja. Történt ugyanis, hogy kedden, egy hivatalos eseményen Katalin hercegnő ezzel a mondattal vett át egy fehér plüssmackót: „Köszönöm, oda fogom a l….” és itt elhallgatott. Egy nő, aki mellette állt, meg is kérdezte, tőle: „Úgy érti a lányának, ugye?” Erre Kate így felelt:”Nem, még nem tudjuk a nemét.” A nő erre ezt mondta: „Ó, én azt hiszem, hogy igenis tudják.” És Kate válasza: „Nem mondjuk meg.”

Szóval lány lesz! Egy újabb királynője lesz Angliának, merthogy ő a trón várományosa!

Bababarát kórház, bababarát szülészet fogalmakhoz normál, hüvelyi, minél természetesebb módon lezajlott szülést társítok. Most kiderült: tévedtem. Ma már annyi a császár, hogy valamiért a szülések ezen módja sem akart lemaradni: tegyük hát bababaráttá a császámetszést is – gondoltak egy nagyot Németországban.

A kötődés nem egyenlő a kötődő neveléssel. Erről inkább írjon az Apapara blog szerzője. Íme a trilógia második része.

Teljesen természetes számunkra, hogy külsőre minden ember más, tovább napozhat a barna bőrű és más áll jól a szőkének. Vajon miért más a helyzet a belsőnkkel? Miért gondoljuk, hogy mindenkinek jó ugyanaz a táplálkozási mód, ugyanaz a krém, ugyanaz a kezelés? A tudósok már az 1930-as évektől keresték a válaszokat az emberek közti különbözőségekre, az 1950-es évekre pedig már egyértelmű volt, hogy biokémialag mindannyian egyediek vagyunk. Sorra jelentek meg tudományos tárgyú kiadványok, melyek az anyagcseretípusokkal foglalkoztak, ám az áttörés csak 1978-ben következett be, amikor egy bizonyos Dr. L.Wolcott megírta a The Metabolic Typing Diet c. könyvét. Ebben leírja, hogy kifejlesztett egy módszert az anyagcseretípusok meghatározására, amelyet betegségek diagnosztizálására és különböző terápiák alapjaként lehetne alkalmazni. 2003-ban már mérőműszer is a születik, melynek segítségével az anyagcserét befolyásoló tényezők mérhetővé válnak. Ez a Metodic-módszer alapja.

Amikor bölcsibe ment a nagyobb gyerekem, képtelen volt megszokni. Nem 5 percet bőgött reggel, hanem nonstop, reggel 8-tól du. 4-ig. Heteken át, mígnem feladtuk. Erős a kötődés, ez jó, az lenne baj, ha nem sírna - vigasztaltak. Négy évvel később a kicsi besétált a bölcsődébe és egy mukkot nem szólt. Nem sírt sem akkor, sem hetek múlva, ahogy azt jósolták. Ő vajon már nem kötődik hozzánk?

Apablog a kötődésről, pszichológusszemmel, 1. rész.

Megint elszaladt egy év, megint nyakunkon a kismamafotózás. Hiszen idén is lesz, már lehet is jelentkezni, szigorú zsűrink idén öt kismamát fog kiválogatni, akik ez alkalommal Ádám Judit profi fotóstúdiójában állhatnak kamera elé. Talán a tavalyi, tavalyelőtti résztvevők emlékeznek arra, hogy egy pop-up stúdiónak is megvannak a maga szépségei, tarthattuk a hátteret, a ventillátort, zsibbadt a karunk rendesen. Mennyivel egyszerűbb lesz a dolgunk idén! De készülnek majd fotók a Gödöllői Kastélyban is, hogy a felejthetetlen állapotot mesés környezetben örökítsük meg. Egyéb újdonság, hogy idén nem csak egyéni, hanem csapatfotók is készülnek majd, az öt kismama közös képen dughatja előre méretes pocakját.

Közeleg az idei, immár a harmadik b.boom kismamafotózás. Zahovay Erika az első, a 2011-es b.boom fotózás nyertese, tavaly Erika már a zsűri tagja volt: segített annak a tíz kismamának a kiválasztásában, akik aztán részt vehettek a fotózáson. Aztán a nagy napra is eljött kislányával Pannával, hogy élőben is lássa a tíz kiválasztott kismamát és persze hogy lássa, miként mennek a dolgok, amikor nem őt fotózzák. Amikor arról kérdezem milyen újra itt lenni, azonnal rávágja: klassz, de hogy most mennyivel fáradtabb mint egy évvel ezelőtt volt, az elmondhatatlan.

Bike With Baby – azaz kösd a hátadra a babát és tekerj. Mivel mind a spinning, mind a babával együtt történő mozgások elkötelezett híve vagyok, ezért amikor pár napja először hallottam erről a vadiúj programról, azonnal tudtam, hogy erről írnom kell.

A program kitalálója, létrehozója Bálint Katica, spinning instruktor. Katica korábban országúti- és pályakerékpár versenyző volt, pályán női csapatsprintben kétszer volt magyar bajnok.

Amikor terhes voltam, jártam meditálni, magamba mélyedni, ültünk körben és elképzeltük a babánkat, színeket, volt aki zokogott, áradtak az érzelmek keményen. Tudtam róla, hogy a dokim hipnózissal is foglalkozik, de ez valahogy nem keltette fel az érdeklődésemet, nem mintha félnék a hipnózistól, de nem tartottam a szüléstől, nem voltak negatív beidegződéseim.

Aztán itt a szülőszobán írtam a Hipnoszülésről, ami már itthon is elérhető módszer, több anyuka választotta már az örömteli szülést.

A celebhírek szerint Kate Middleton is így szeretne szülni.

Fiam óvodájában az óvónő a következőképp írta le a gyerekeket: Petike, Gizike, Jánoska, Arab Gyerek, Katika. Ahogy olvasom ez a nevtanban sincs másképp. Siralmas.

Apapara tanmeséje.

Elég idegesítő tanulmányra bukkantam a héten a neten: a Washingtoni Egyetem szociológusai szerint azok a férfiak akik jobban kiveszik a részüket az otthoni munkából, kevesebbet szeretkeznek. Nemrégiben egy hasonló tartalmú európai kutatásról hallottam: eszerint azok a házasságok a tartósabbak, ahol a férj és a feleség nem osztozik egyenlően a házimunkában. Csak a nő gürizik. Azaz, ha házias a férjed, akkor vagy elváltok, vagy csak nem lesz szex. Jó hírek.

Sokszor írtam már arról itt a szülőszobán, hogy amikor kismamák leszünk, aztán otthon maradunk egy-két-három évig a babával, akkor valami megváltozik bennünk, nőkben és egészen más dolgok kezdenek érdekelni, mint korábban.

Most is egy ilyen történetet szeretnék veletek megosztani.

Gyalog-Szőke Zsófia ügyvédként dolgozott, aztán megszületett kisfia, majd kislánya és arra gondolt, hogy a benne lapuló kreativitást a jogi procedúrák mellett másban is kiélné. Vágyakozva nézte férjét, akinek megmaradtak a fiús programjai, a meccsnézés, a közös sörözés a haverokkal, ám mellőle úgy érezte kezdenek elmaradni a barátnők, egyre kevesebb volt a bensőséges beszélgetés.

Elkerülhetetlen, hogy ha terhes vagy néha eszedbe ne jussanak mindenféle negatív gondolatot, többek között, hogy a bent növekvő baba talán nem egészséges. Ha máshol nem, az ultrahangos vizsgáló asztalon mindenkiben kell lennie egy kis drukknak, hogy jaj csak ne halljak rosszat.

És ha mégis? Mi történik, ha végzetes ítéletet kapunk? És mi van ha nem végzetest, csak épp tájékoztatnak róla, hogy nincs minden rendben, de születés után gyógyítható a baba?

Egy igazán Bálint-napi iromány az apaparáról. Vajon miért csökken az apa tesztoszteronszintje, ha a gyereke közelében van? Például ha mellette alszik? És hogyan  lesz ettől (márnint az alacsonyabb férfihormon szinttől) jobb fej mint apa? Nincs finomkodás, belevág a közepibe, olvassátok el.

Azt már eddig is tudtam, hogy a mellrák kockázata kisebb, ha az ember szül egy-két gyereket. A legújabb kutatások szerint azonban a szoptatás a petefészekráktól is megvéd. Azon nők között, akik legalább 12 hónapig szoptattak, jelentősen alacsonyabb a petefészekrák kialakulásának kockázata – derült ki az ausztrál Curtin Egyetem szakembereinek tanulmányából. Ezzel tovább nőttek a szoptatás jótékony hatásaival kapcsolatos ismeretek. Hiszen nem csak a babára, az anyára is számtalan pozitív hatással bír az anyatejes táplálás.

A városban jártamban-keltemben nem egyszer láttam már kiírva: fogyasztószalon. Mi történhet odabent? Hogyan lehet fekve fogyni? Aztán benyitottam az egyikbe…

Négy kezelőágy, de vajon melyiken mi történik? Melyikhez kell felvenni azt a vicces ruhát?  Engem leginkább ezek a kérdések izgattak.

Megszületik a baba, egészséges, minden oké, semmilyen rejtett hiba nem derül ki a múló évek alatt. Az anya és az apa fellélegezhet, mindent jól csináltak a terhesség alatt, nem károsították a babát, hiába ettek végig műanyagedényből, hiába ittak műanyagpalackos vizet – lámlám, ez is urban legend, semmi baja a gyereknek.

És lehet, hogy ez így is van. De lehet majd baja a gyerekünk gyerekének a gyerekének.

Mi történik, ha rászánjuk magunkat az átkeretezésre? A gyerek segít a számára undok dolgokban, a szerepükbe ragadt szülők elkezdik használni a fejüket a megszokott játszmák helyett. Lépj hátra egyet és nézd meg magad, amint őrjöngve tartod a porszívócső alá a lilára bőgött fejű gyereket. Nyilván ő is átkeretezhetne, de ez most inkább rád vár. Remek, hasznos dolog, a pszichológia, így az apablog szerzője is jól ismeri.

Nyugaton már hétköznapi fogalom a superfood. Magyarul ezt szuperételnek, szuperkajának fordítják. Hogy miről is van szó pontosan, egyelőre csak körül tudják írni a tudósok, nincs egzakt leírás. Azonban ennek hiányában az EU 2007-ben betiltotta a kifejezés használatát, mondván, hogy csak tudományosan is igazolható pozitív hatás mellett lehet feltüntetni élelmiszereken és táplálék-kiegészítőkön ezt a megnevezést.

Amikor én iskolába mentem, még igazán gyerek voltam: babáztam, sírtam anyukám után, nem tudtam olvasni. A mai gyerekek mások: a 7 éves fiamnak már ciki, ha az iskola falain belül megpuszilom, és sok tekintetben viselkedik úgy amit én olyan 17 éves produkáltam – így kb. 10 évvel későbbre vártam ezt nála. Ismerős gyerek 1,5 évesen képes fotókat nézegetni az okostelefonon, az én 4 évesem is lazán kezeli a DVD menüjét. A kapkodó reklámokat lelkesen nézik, szól a rádió, az interneten egy-két képet ők is megnéznek, de ezt a rengeteg, szinte áradatként érkező infót fel is kell dolgozni. Felnőttként sem könnyű: ilyenkor jön a fejfájás. Gyerekként pedig a túlpörgés. Jó ellenszere a mozgás a szabad levegőn.

Én a férjemen kívül nincs lény a Földön, akit magammal vinnék, vittem volna egy szülőszobába. Olvasok sztorikat bent lévő anyákról, együtt vajúdó tesókról, támogató barátnőkről, még ott is ordibáló anyósokról – még csak az kéne! Sőt, az otthonszülés legelszántabb hívei a nagyobb gyerekeket sem tiltják ki a szülés helyszínéről. Ennél bizarrabb dolgot elképzelni sem tudok. Meg persze a gyerek számára rémisztőt, rettenetest és érthetetlent. Én magam is úgy érezném, moderálnom kell magam, itt kérem nem lehet lesikítani a falról a tapétát.

Na de most nem is a gyerekekről és a szülés rejtelmeiről akartam értekezni, hanem arról, hogy vajon ott legyen a házikedvenc a szülőszobában?

Két gyerek mellett a fontos dolgok ideje este 10 és 11 között jön el - ekkor kéne megbeszélnie a felnőtteknek mindazt, ami

- nem gyerekfülnek való (veszekedni vagy épp örömködni)

- amibe bele kell mélyedni, nem lehet egy orrtörlés és egy cipőkötés közt elintézni.

Nekem ehhez már nincs kedvem este. Hullafáradtan zuhanok ágyba, nem lelkizek, a gondok köszönik jól vannak a szőnyeg alatt, veszekedni meg lehet napközben telefonon is (vagy a gyerekek előtt). Ugyanez áll a gyerekre: 5-kor, mire hazaérünk, bekerülök a vacsora-mosás-épp milyen házmunka akad spiráljába, és azt veszem észre, hogy annyit tudok mi volt az ebéd az oviban/isiben. Az apablog írójának ugyan még csak egy gyereke van, már találkozott a fenti problémákkal. Vagy hasonlókkal.

Programra készültünk egy ismerős egygyerekes anyukával. A kislány még indulás előtt kapott valami kis falatkát. Indulás után a jól felszerelt anyuka cinkosan mutatta nekem a zsebében lapuló édességet. A buszon meg is kapta a gyerek egy valóban bájos mosolyért. Nemsokára megérkeztünk a foglalkozásra, ami svédasztalos vendéglátással kezdődött. Nagy szemekkel jegyezte meg nekem az anyuka, hogy hát igen, a kislány nem fog sok mindent kérni, mert elég rossz evő. Na, mondom a kis huncutnak, te jól átvágtad anyádat. Most az ő arcán volt cinkos mosoly. Elégedetten, édességgel teletömött pocakkal ült a „rossz evő” gyerek előttünk.

Nagy boldogság, ragyogó kismamaság, tervezgetés, vásárlás. Aztán egy nap görcsök, vér és rettegés. A baba nem akar megmaradni odabent. Elment – ahogy mondják. Általában oka van: valamiért a baba életképtelen, beteg lenne – mondják az orvosok, talán hogy könnyebb legyen feldogozni. Ne önmagában keresse a hibát az anya.

Betöltött 40. hét, gyerek meg sem moccan. Doki fenyeget, 41. (van akinek előbb, van akinek később) héten be kell feküdni, megindítják a szülést. Erre senki nem vágyik, mindenki próbálja házi praktikákkal kifüstölni a magzatot. Jönnek a jótanácsok: egyél fűszerest, másszál meg 96 lépcsőfokot háromszor, menj el bevásárolni a piacra és cipeld haza a zsákos krumplit, ülj fel egy rázós-kanyargós bkv járatra, idd meg a bábakoktélt és ha mindez még mindig nem vált be, vedd rá apát egy kis hancúrozásra.

A közelmúltban olvashattátok babakocsi-vásárlási kalandjaimat, vicces, hogy az apablog is foglalkozik ezzel. A szempontok néhol mások, de alapvetően egyetértek. Nem úszható meg öt-hat babakocsi letesztelése, mire meglesz a befutó.

Mostanában állandóan összehasonlítom az egy gyerekes élethelyzetet a több gyerekessel. Ismeritek a mondást, hogy egy gyerek nem gyerek, két gyerek fél gyerek, három gyerek, az gyerek? Okos érvek vannak egyik és másik álláspont mellett is. Felnőtt ember nem hagyja, hogy könnyen fogást találjanak rajta, ő bizony meg fogja indokolni, hogy miért jó az ő élete úgy, ahogy van. Még akkor is, ha nem jó, hiszen a logikus önigazolás sose maradhat el. Az anyagiak a legelső helyen állnak az indoklások sorában.

Otthon vagyok. Nem dolgozom, a szó karrier értelmében. Csak a gyerek. Minden körülötte forog. Mindenki erről kérdez. Én meg szívesen felelek, ez a kedvenc témám. Egy köre-maillel kezdődhet, melyet a barátok nagy érdeklődéssel fogadnak: tetszik nekik, ahogy a gyerekes életről írok. Talán így születtek az első kismama-blogok?

Az AFP-vizsgálat.

Apu, anyu, mama, papa, anya, apa - nevezzük őket bárhogy, ők a világ közepét jelentik egy kisbaba számára. Mi van, ha a gyereknek mellékszereplőkkel (nagyszülők, unokatesók, ilyesmik) kell beérnie? És álljon-e mindig rendelkezésre, ugrásra a két főszereplő? Erről mereng az apa-blog apája.

Gyakran találkozunk azzal a hiedelemmel, mely szerint a nők minden gyermekük születésével egy fogukat elvesztik. Ezt azzal magyarázzák, hogy a magzat fejlődéséhez az anya fogaiból vonódnak ki az ásványi anyagok. Ez a mende-monda vagy népi bölcsesség azonban tévedés. Az anya fogai a terhesség alatt sem fogékonyabbak jobban a fogszuvasodásra, és a magzat miatt nem csökken a fogak ásványi anyag tartalma sem.

Bár úgy vélem a terhességi vészes hányásban szenvedők simán sírnak ha azt hallják, hogy Kate Middleton levendulás sütivel küzd a rosszullétei ellen, egy sima, egyszerű reggeli hányinger ellen valóban segíthet a levendula. A britek a gyerekvárás minden momentumában ott akarnak lenni, így nyilván pontosan akarják tudni mi is kerül hercegi asztalára. Ha valóban, ahogy a hírek állítják terhességi vészes hányása van a hercegnőnek, akkor a levendulás sütinek már a szagától felfordul a gyomra. Nemhogy még ezt majszolgatná vígan.

Nekem először Halász Katalin, dúla mondta, hogy a szülés után bizony 6 hétig szigorúan feküdni kellene. A gyakorlatban ő ezt úgy képzelte megvalósítani, hogy a kismama a babájával feküdjön be a nagyágyba és onnan ki se lépjen. Véleménye szerint ez az összeszokás és a felépülés kulcsa.

Nekem, aki 14 hetet töltöttem ágyban mielőtt a világra jött a gyerekem, ez egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. Vágytam a sétára, vágytam a levegőre, arra hogy tevékeny legyek. Fáradt voltam, de úgy gondoltam feküdni baromság lenne.

Na nem a képességfejlesztőn szerzett tudománya, csak úgy egyszerűen: mit is tud egy 19 hónapos? És mit nem tud? Kell-e aggódni, ha igen mikor? Figyeljük-e árgus szemekkel a nagykönyvet és gyerekünk minden fejlődési fokát? Apapara ezen a héten erről elmélkedik.

Várni nem a 21. századi ember erényei közé tartozik. Vonatkozik ez a terhesség kilenc hosszú hónapjára is. Ráhangolódás és lelassulás helyett sürgetés, felfokozott kíváncsiság, türelmetlenség. „Bár tudnám hogy fog kinézni!”

Amikor én születtem még a nemem (korábban a gyerekek száma) is meglepetés volt, a szülőágy mellett az orvos boldogan kiálthatott fel:Fiú!/Lány! Ma már a terhesség 3-4. hónapjától tudjuk milyen típusú gyerek lakik odabenn és egyre több és több mindent akarunk előre megtudni róla – nem akarunk meglepődni.

Karácsony után 4 nappal két gyerek fetreng a padlón. Senyved, unatkozik, miközben a fa alatt konkrét hegyeket képeznek az új játékok. A két szülő a haját tépi, naivan azt hitték lesz pár nap békés játék, amíg mi kipihenik az év fáradalmait. Ennek ezennel vége.

Mióta kiderült, hogy a brit trónörökös és neje gyermeket várnak, a fogadóirodák csak úgy tobzódnak a fogadási témákban: elképesztő dolgokra lehet fogadni a születendő gyermekkel kapcsolatban. Kezdve a baba nemétől és nevétől, a haja színén át egészen addig, hogy mikor és milyen paraméterekkel fog megszületni, vagy éppen, hogy játszani fog-e valaha az angol futballbajnokságban.

Legyen biztos meló, lakás, szerető férj, nyaraló hogy nyáron se otthon főjünk a csecsemővel, na és akkor talán készen állunk és jöhet a gyerek. Csak épp addigra olyan 50 körül járhatunk...Van-e idális pillanat? Nincs. Erről értekezik az apapara blog írója.

Sokat, nagyom sokat küzdöttem, hogy a gyerekem ott legyen elsős, ahol. Férj már feladta volna, mi olyan különleges, okos ez a gyerek, mindenhol helytáll. Kitartottam, olyan iskola kell, ahol a gyerek a lényeg, nem a tananyag, ahol nem mereven kell ülni, ahol megszerettetik a tanulást, ahol nincs büntetés, ellenben van közösség és annak módszeres építése.

Valahogy eszembe nem jutna terhesen masszívan inni, no persze egy pohár sör vagy bor alkalomadtán (értsd hetente egyszer, havonta egyszer) belefér, na de nem vagyunk egyformák, van aki bagózni sem átall miközben gyerek nő a hasában.

Magamtól is tudtam, hogy a magzatnak sok dologra szüksége van, de az alkohol nincs ezek között. Most az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság tudományos ülésén mindezt megerősítették: orvosi képalkotó módszerekkel is kimutatható változás történik azoknak a gyerekeknek az agyi szerkezetében és anyagcseréjében, akik magzatkorukban alkohol hatásának voltak kitéve.

Anya vedd elő a bélyegzőt, anya elővesz, két perc csend, anya vedd elő a kártyát, de az is lehet hogy önállóan pakol elő mindent, szép sorban, egy négyzetméternyi szabad terület nincs a nappaliban, átesek egy autón, véletlenül szétrúgom a sínpályát, és akkor már kiabálok is, tessék itten rendet tenni. A gyerekeim általában a fülük botját nem mozdítják, apjuk múltkorjában fenyegetéssel élt, elpakol mindent ő, de akkor a játékot többet nem látják. Jó – mondták ők. Ilyenkor lesz releváns az a probléma, hogy túl sok a játék, ugyan kinek hiányzik az a traktor vagy három-négy plüssállat. Állítólag a bölcsödében még pakolt, egy enyhén idiotikus mondóka kíséretében (Rakjunk rakjunk rendet, csodálatos rendet…), itthon én hiába éneklem dalt, annak célközönsége max az apa, aki rak is rendet, csodálatosat. De hogyan vegyem rá a kiskorút, hogy pakoljon?

Bonyolult család vagyunk. Az újonnan bekerülők sokáig nem is próbálják megérteni ki mindenki vált el, házasodott újra, csinált nemzett újabb gyerekeket. Nagy családi összejövetelekkor ezért rengetegen üljük körül az asztalt. Az e heti apablog posztbóll kiderül, hogy a család ugyan nagy, de a világ bizony kicsi.

Két gyerekem hat babakocsit fogyasztott el. Volt amit örököltünk, volt amit újonnan és amit használtan vettünk. Megosztom veletek tapasztalataim, hátha ti nem estek azokba a hibákba mint én.

Lila csillagok a mennyezeten, karácsonyi füzér a falon, ünnepi dalok a cd-lejátszóból – utolsó előtti nap a karácsonyi rohamban. Türelmetlen apukák és végtelenül átgondoltan vásároló kismamák – ők jellemezték ezt a napot (egyébként a többit is), amikor a b.boom este 10-ig várta vevőit. Világvége helyett nálunk – az év legrövidebb napján – late night shoppingot tartottunk. Volt aki tudta mire jön: előre örült a 20 százalék kedvezménynek, ami az esti vevőknek járt, volt akit a kasszánál ért a meglepetés – apuka azonban nem sokáig örülhetett a spórolásnak, mert a kedvezmény árából hamar került egy leggings is anyuka szatyrába.

December 24-e, délelőtt. Elfolyt a magzatvíz, fájásaim vannak. Mikor is indulna be a szülés, ha nem most? Pedig a doki azt mondta, karácsonykor nem szülünk. Ő nem is, csak én.

Pistike, mosolyogj - és már kattan is az okostelefon. Holott Pistike épp ugyanúgy eszik, mint ahogy otthon szokott, anyuka mégis a tülekedés kellős közepén gondolja fontosnak a fénykép elkészültét. Igaz, hogy a többi gyerek miatta nem fér a tányérjához, miatta kezd elordítani - nem baj, lényeg a jó fotó. A bölcsiskarácsonyról nekem ez jut az eszembe, én évekig egy 20 nm-es étkezőben tülekedtem, 30 gyerekkel és csatolt szüleikkel (volt ki kettőt is hozott, a pofátlan) együtt. Az apapara blog szerzője élete első ilyen eseményén járt. Egy igazán találó bejegyzés a Válium nélkül is működő bölcsinénikről és a szülők tipológiájáról.

A képzeletemben a karácsony édes, illatos, hóesős, fűtött szobás, csendesen mosolygós, mézeskalácssütős. A jégvirágokat is oda tudom varázsolni az ablakra. A fenyőfát az ablak alá (nem számít, hanyadikon lakunk). A madáretetőt az fenyőfára. A kiscinkéket a madáretetőbe. Szórjuk nekik a magokat. Mikor belépünk a meleg szobába, forró kakaóval teli bögrén melengejtük meg az összefagyott ujjaink. És elégedetten gondolunk vissza a hóemberépítésre is.

Persze az összes gyerek jól érzi magát, egyiknek sincs semmi baja.

Van aki igényli, van aki nem. Van aki elbújik, van aki közszemlére teszi. Van aki diszkréten csinálja, még társaságban is kulturáltan oldja meg. És van aki egyszerűen szereti a kényelmet. Akármelyik szoptatási kategóriába is ess (mert erről van szó, ha eddig nem jöttél volna rá), a szoptatós ruhadarabok óriási segítséget fognak nyújtani. Soha nem felejtem el azokat az átvacogott éjszakákat, amikor már kifogytam az elöl gombolós hálóingeimből, csak a simák maradtak és hónaljig feltűrve kellett szoptatnom órákon át. A szoptatás első heteiben hol izzadni fogsz, hol rázni fog a hideg, egy éjjel akár több váltás fehérnemű is a szennyesben landolhat. Ha sokféle szoptatós felsőd van, minden időjárási körülményhez meg fogod találni a legjobban passzolót.

Mit szeretne karácsonyra egy kismama? Vannak a sztenderd ajándékok, amiket már leírni is unalmas: rágóka, első rugdalózó, a vicceskedvűektől melltartóbetét és bimbóvédő.

Mi ennél kicsit meghittebb és hasznosabb ajándékokat ajánlunk. Ha van kismama ismerősöd akkor nekik, ha magadnak akkor a kívánságlistádra velük!

Először is a kismama is NŐ. Attól, hogy terhes, nem 24/24 ezzel van elfoglalva, ajándékozzuk a nőt továbbra is.

A következő sorok írójának terhességi vészes hányással (Hyperemesis Gravidarum) vívott harcának történetét már olvashattátok a szülőszobán. Pár napja derült ki: Kate Middleton is ezzel a betegséggel küzd, a kiszáradás ellen küzd a kórházban. Vajon felfigyel-e a betegségre a világ?

"Együtt érzek Katalin hercegnővel. Szinte érzem kínjait, a rettenetes versengést önmagáért és a gyermekéért.

Folynak a könnyeim, és jajong a lelkem négy év távlatból is. A HG bevési magát egy anya lelkében, amit nagyon nehéz feldolgozni és elfogadni. Megérteni csak akkor lehet, ha a gyermekedet a kezedben tartod. Mégis úgy gondolom, a hercegnőnek ez a küldetése. Az Ő esete kapcsán figyelt fel a világ, az orvostársadalom e ritka betegségre. Van egy hiteles személy és történet oly sok anya mellett, amiért végre megkaphatja a méltó odafigyelést a HG.

Hol van már a havi egy fotó ideje, ami arra szolgált, hogy lássuk mennyit nőtt a hasunk és a benne lévő ded az elmúlt hónapban? Még egy fél Kodak tekercset sem használtunk el vele és máris dokumentáltunk egy teljes terhességet. Na jó, ha féltünk, hogy bemozdultunk, hogy homályos lett, hogy fel sem húztuk a gépet vagy nem vakuztunk, akkor a biztonsági játékos apuka egy 24-es filmet rászánt a 9 hónapra.

Ez ma már több mint vicces.

Sokan, régóta kértétek, hogy vidéken is nyissunk b.boom-ot. Ha pécsi vagy most figyelj! Ezen a héten 3 napra Pécsre költözik a b.boom! Pop-up store-t nyitunk december 13-a és 15-e között a pécsi Hepinet 4D Ultrahang Központban (Pécs, Alkotmány u. 37.). Rengeteg ruhát, kiegészítőt (ékszert, kendőt, övet, bandázst, pelenkázótáskát és még sok-sok mindent), babaholmit (többek között textilpelust, bugyolát, figurka babát) viszünk magunkkal erre a három napra, igyekszünk kínálatunk nagy részét felpakolni.

Otthon az ember lánya ritkán vágja magát puccba, de nálunk a karácsony az különleges alkalom. A rokonok az utolsók, akik látják a legújabb ruháidat, már csak ezért is érdemes karácsonykor kiöltözni, elegánsnak lenni, tündökölni.

Na de miben tündököljön a kismama? Segítünk, adunk pár tippet, mert ahogy már sokszor mondtuk, nem nagy méret kell a kismamának, hanem kismamaruha. Ez különösen igaz a karácsonyra – ugye nem akarod, hogy az ünnepi fényképeket nézve évek múltán fogalmad sem legyen, hogy ki is a formátlan bálna ott középen? Megfelelő ruhákban csinosabb lehetsz, mint a pocakmentes karácsonyokon. Arra mindenképp ügyelj, hogy hagyj helyet a karácsonyi traktának, ne szűk felsőt és szoros derekú nadrágot végy fel, mert elronthatja az egész karácsonyodat…

Van-e értelme egy pár hónapos/pár éves gyerek elé zúdítani karácsonykor szívünk legjavát? Mármint ha úgy gondoljuk, azok az ajándékok hegyei volnának. Garantálom, hogy nincs.

Kétéves gyerekem karácsony napján délután 2 és este 10 között 33 csomagot bontott ki, dobott félre, és kérte a következőt. Nem örült semminek, nem volt ideje sem feldolgozni, sem kiélvezni a rengeteg játékot, hiszen máris ott nyomakodott a következő rokon: bontsd ki ezt is kicsikém!

Én szívesen buzdítanám arra a rokonaimat, hogy élményt adjanak: vigyék el színházba, cirkuszba, focizni a parkba, beszélgetni úgy hogy csak rá figyelnek...Az apablog írója sem engedélyezi az ajándéktömegeket.

Kérdésed van a szoptatással kapcsolatban? Fáj, gyulladt a melled, nem eszik a babád, gyógyszert kell szedned? Ezernyi kérdés merül fel a szoptatással kapcsolatban, mindenkinek vannak bizonytalan pillanatai, amikor úgy érzi, nem klappol valami.

A Bethesda Kórházban októberben laktációs (anyatejes táplálás) ambulanciát és szaktanácsadást indítottak az ott dolgozók. Az ambulancia legfontosabb célkitűzése az egészséges és beteg újszülöttek és csecsemők anyatejes táplálásának segítése – hiszen az anyatej a legjobb a kisbabáknak.

Tavaly az AIDS-árvák száma - tehát azoké a gyermekeké, akik egyik vagy mindkét szülőjüket elveszítették a betegség következtében - 17,3 millió volt. És HIV-vel fertőzött beteg gyerekek száma is óriási. A 15-24 éves fiatalok között 2011-ben 4,8 millió, a 10-19 évesek között pedig 2,2 millió fertőzött gyermek élt világszerte.

Kölesgolyó, buláta, csőröspohár és cumisüveg - avagy nassoljon-e két étkezés között az a gyerek. Táplálkozástan második rész - az apa tollából.

Kedd éjszaka a debreceni klinikán megoperáltak egy pár napos aprócska csecsemőt, aki életveszélyes anyagcsere-betegséggel született. Az életmentő vértisztítás, más néven hemodializálás során eltávolították a mérgező anyagot a baba szervezetéből, hiszen ezek megléte súlyos károsodásokat okozhat a baba agyában.

Anyáink még nem választhattak: ha megtehették volna, egyértelműen az akkoriban luxuscikknek számító eldobhatóra voksolnak. Aztán ők voltak a legjobban meglepve, amikor az eldobható pelenka néhány éves abszolút hódítása után, újra felütötte fejét a mosási láz. Anyám fogta is a fejét: ő ugyan nem mosna. Pedig azért nem árt átgondolni a dolgot.

Az óvónők és a tanítónők szeptember óta nem láttak mást hozni-vinni a gyerekeinket, kizárólag engem és férjemet. Minden nap látom a sok lelkes nagymamát, nagypapát, ilyen-olyan rokont. A férjemmel nyár óta nem voltunk kettesben meginni egy kávét, egy mozifilm hosszúságú randi pedig már a távoli múltban is nehezen ment.

Szülés után minden bizonnyal találsz majd magadon egy kis felesleges zsírt itt, egy kis kinyúlt bőrt amott. Sokszor ezek a problémák lelki terhet okoznak a frissen szült nőnek: úgy érzi formátlan lett, alaktalan, kontúr nélküli. Ilyenkor már egy kis feszesítő érzés is jól jöhet: egy összetartó ruhadarab, egy testre simuló, erős gumírozású top, bugyi, szett. Alakformáló ruhadarabjainkat szülés utánra mindenkinek ajánljuk: segítségükkel a has bőre gyorsabban visszanyeri rugalmasságát és amíg nem jutsz el az edzőterembe, addig egy combot összetartó naci is jól jöhet.

Mit adj, mit ne adj, meddig szoptass, ne nyalja fel a padlót, kell-e nasi vagy sem, kell-e tea vagy sem, kell-e esti kakaó vagy sem...a táplálkozás, pontosabban a táplálás rengeteg kérdést vet fel már egy apró gyerek esetében is. Apukánk most erről elmélkedik. Lesz második rész is!

Úgy a 35. héten eljön a pillanat, amikor össze kell készítened a kórházi cuccodat. Te olyan típus vagy mint én, és legszívesebben már a 30. héten összeraktad volna a pakkot, vagy olyan aki az első fájásoknál kezdi összedobálni a cókmókját?

Ádám Judit fotós pályafutása a saját gyerekeinek köszönhetően kezdődött. 2002-ben született a kislánya, róla készültek az első képek. Aztán, ahogy az lenni szokott, jöttek sorra az ismerősök: az én gyerekeimet is örökítsd már meg. Judit akkor még nem volt tanult fotós, honlapokat nézegetve jött rá arra, hogy melyik stílus, melyik irány tetszik neki a babafotózásban. Amikor aztán elvégezte a fotósiskolát, világosan látszott, hogy van egy lyuk a magyar piacon: a babafotózás egy speciális vonala. Ezen indult el Judit. És aztán a babák valahogy magukkal hozták a kismama felkéréseket, a kismamák fotózását. Ma már ez lett Judit fő profilja, esküvőt, rendezvényt (bár gyakran hívják) nem vállal. Hűséges marad a kismamákhoz és a babákhoz – úgy érzi ebben találta meg önmagát, ez áll hozzá a világon a legközelebb.

Hat hét múlva karácsony…ideje elkezdeni az ajándékok felkutatását. Vasárnapra különleges programot ajánlunk Neked. November 18-án vadonatújkülönlegességgel jelentkezik a wasárnapi művészeti piac a Millenárison. Wamp mini, vagyis minden ami gyerek és minden ami design.

Bölcsi vagy nem bölcsi? Ha bölcsi, gonosz törtető anya vagy, ha nem bölcsi, kiesel a melóból, lusta vagy, csak otthon akarsz ülni. Jóindulatú beszólás mindig akad. Mindenki döntsön saját vérmérséklete szerint: van akit arra lehetne ítélni, hogy kihasználja a gyest, másokat öt lóval sem lehetne visszavontatni a munkahely közelébe. Az apa-blog írója bölcsibe szoktat. Tapasztalatairól, paráiról itt olvashattok.

Ugye jó eséllyel eddig ismerted a munkád szakkifejezéseit, mostantól viszont nem árt, ha kicsit beleásod magad a terhesség sajátos nyelvezetébe. A végére menni fog mint a karikacsapás, addigra viszont új szakzsargont tanulhatsz majd: a kisbabásat.

Úgy emlékszem mintha tegnap lett volna, pedig már közel 8 éve történt, hogy először fogtam kézbe az újszülött gyermekemet. Ötletem sem volt hogy mihez kezdjek vele, állandóan hezitáltam, hogy mikor mit kell tennem. Úgy éreztem mintha valamiféle köd borítana, az aggódás köde, szó szerint úgy éreztem, örök életemre csak az aggódás jut nekem. Őrült éjszakákon az ágyamon fekve a kórházban azon filóztam, hogy majd felváltva ülünk az apával teljes éjjeleket a gyermek ágya mellett, mert én légzésfigyelő ide vagy oda, nem merek elaludni a kisbaba mellett. De ahogy múlt az idő egyre jobban hozzászoktam a szerepemhez, lassan a köd kezdett elvonulni rólam és újra önmagamra találtam. Ez kb. akkor történt, amikor az első gyerekem olyan fél éves lett, és most egy új tanulmányból kiderült, hogy nem is voltam egyedül az érzéseimmel.

Augusztus végén lettem terhes. Gyors számolás, a gyerek májusi, hejehuja, legalább nem a téli bundazsákkal kell kezdeni és nem leszek 40 fokban nagy hassal sem. Azt nagyon utáltam volna, így a május ideálisnak tűnik. Később, ahogy a gyerek nő újabb (korábban abszolút nem számításba vett) szempontok lépnek be. Oké, hogy eleinte tök klassz, gyerek pár hetesen meztelenül szuszogott a fa alatt, nem kellett nyüglődni induláskor, érkezéskor. Bár ekkor még nem tudtam, hogy az újszülött csak fekszik, egy 8 hónapos ellenben már tiltakozik: mire beköszöntött a tél egy lilára vált fejű apróságra kellett volna akarata ellenére rákényszerítenem az overállt.

Amikor valakinek gyereke születik, általában az alvás, illetve annak hiánya miatt szoktuk már előre sajnálni. Magamat is piszokul sajnáltam, amikor évekig nem aludhattam (és tulajdonképpen immár 8. éve még mindig nem alszom) annyit amennyit akarok. Persze hol vagyunk ma már a kezdeti zombiságtól, attól hogy mindent odaadtam volna egy átaludt éjszakáért. A titok nyitját nem tudom. Ha újra lenne kisbabánk itthon, megint tanácstalanul állnék a kérdéshez. Az apapara blog kispapája sincs ezzel másképp.

Ha már jól beszéled a terhesnyelvet és eligazodsz a nyaki redők és CRL-ek világában, akkor ideje, hogy kezdj megismerkedni a kisbabás-nyelvvel, a kisbabás holmikkal, fogalmakkal. Hiszen, amikor elkezdesz neki vásárolni, olyan eddig ismeretlen fogalmakkal találod szembe magad, melyek létezéséről eddig fogalmad sem volt.

A magzati szívhangot a baba általános jóllétéről ad információkat. De egy új kutatás szerint a magzati szívhang túl gyakran bizonytalan, ezért nem lehetne súlyos döntések alapja például a sürgősségi császármetszések esetében.

Habár sok terhes nő tapasztal kisebb-nagyobb hormonok okozta hangulati ingadozásokat, néhányuknál ez sokkal komolyabb probléma: ötből egy terhes nő súlyos depresszióba esik. Egy tanulmány rámutatott, hogy ezekben az esetekben egy régi jól bevált stressz levezető módszer, a mindfulness jóga (megélni a pillanatot – a jógában járatoksak valahogy így fordítják a jóga ezen ágát) nagyban javíthatja ezeknek a nőknek az állapotát.

Máig emlékszem a napra, amikor a naggyal illetve, alig pár hónapja a kicsivel, először mentünk játszótérre. Ó az a büszkeség, hogy már ekkora a gyerekem és végre kivehetem a babakocsi mélyéről és megmutathatom szépségét a játszótéri társadalomnak. Végre nem csak a séta, a monoton tologatás, hanem azt gondoltam, most majd megpihenek a padon, vagy legalábbis a homokozó szélén, olvasom a női magazinjaimat, míg a kicsi kulturáltan homokozik/hintázik/mászókázik. Álom, álom, édes álom.

A cím alapján valami komoly szépirodalmi műre számítottam. A zajos siker oka, a könyv témája is elkerült, így amikor kinyitottam, nem tudtam mi vár rám. Csalódtam és nem azért mert prűd volnék.

A szürke ötven és A sötét ötven árnyalatát olvasva olyan érzésem volt, mintha a Twilight trilógia pornóváltozata akadt volna a kezembe. A szereplők egymás iránt határtalan és megmagyarázhatatlan vonzódása, első látásra szerelme, a külvilág teljes kizárása Edward és Bella szerelmére hajaz. Na meg Ana átlagos kinézetét, állandó bénázását, Christian bronzszínű haját és gyönyörűségét is mind-mind megírta már Stephenie Meyer. A különbség annyi, hogy a pasi itt nem harapni akar, hanem verni.

Elhűlve hallottam velem egyszerre szült ismerősömtől, amikor fél éves gyerekeinket együtt toltuk a babakocsikban, hogy ő bizony megint terhes. Én még magamhoz sem tértem a szülésből, gyakorlatilag az ágy nálunk kizárólag alvásra és szoptatásra szolgált, erre van aki már terhes? Nem tértem magamhoz. Hogyan tudnék egy újszülött mellett megint befelé figyelni, lesni a magzatot, a mozgását, figyelni a növekedését? Egy szó mint száz, nem nekem való a kis korkülönbség.

Mennyi az ideális?

Múlt héten bent voltam a kórházban. Erre azért volt szükségem, mert az orvosom, akinél a többi gyereket szültem kórházat váltott. Most a Barossban fogok szülni, ami a MÁV után, és a hírek alapján nem túl bizalomgerjesztő. Szeretem a nyugodt barátságos környezetet és a
természetes szülést, de a doki miatt megyek a Barossba.

Egy kisbaba olcsó, nem foglal sok helyet, csak anyatejet kap, így aztán a költség vele nulla. Persze.

Nyilván a csapból is folyó kismama-kisbaba-biznisz abszolút túlzás, mi is összegyűjtöttük már korábban a teljesen feleslegesen friss szülőkre sózható cuccokat. Persze van ami kell. A kisbaba nem fér el a konyhapult sarkában (ld. Jóbarátok, amikor Joey oda szeretné elszállásolni Rachel gyerekét).

Apa, mint az a férfi, akinek a gyerekét a szíved alatt hordtad. Aki testéből lett annak a kicsi testnek a fele, akit nap mint nap a karodban tartasz. Az apa, akinek egy része, mindig veled lesz a gyereketek által.

A kismama nagyon könnyen megvezethető. Rávehető olyan tárgyak megvásárlására, melyekre semmi, de semmi szüksége nem lesz sem neki, sem a babájának. Mivel elsőgyerekesként az embernek elképzelése sincs a hasznos és a haszontalan tárgyakról, csak pr kérdése és mindenről meggyőzhetők. Persze van sok értelmes dolog is, ezekről korábban itt olvashattál. De most jöjjenek számomra haszontalanok.

A nő attól is nő, ahogy kinéz – persze főként attól, ahogy előadja magát. Még kutatásokkal is igazolták azt az egyértelmű tényt, hogy az olyan nők, akiknek külső adottságai nem a legszerencsésebbek, többet tesznek meg azért, hogy vonzónak tűnjenek a másik nem számára. Ápoltabbnak, jobban öltözöttebbnek kell lenniük. A smink, a ruha, na meg a frizura… leginkább a frizura. Szóval az összhatás számít.

Amikor évekkel ezelőtt volt alkalmam Czeizel Endrével találkozni, tátott szájjal hallgattam annak elméletéről beszélni, hogy miért is éppen 9 hónapra születik az embergyerek. Arról mesélt, hogy az embereknek másfél év terhesség után kellene világra hozni utódaikat ahhoz, hogy az állatokhoz hasonlóan mi is azonnal felálljunk és valamilyen szinten képesek legyünk gondoskodni magunkról. Ehhez képest 9 hónapra egy gyámoltalan, magatehetetlen csomagocska érkezik, aki nemhogy szülés után nem áll fel, de sokszor még az első gyertyát is úgy fújja el a gyerek, hogy nem tud járni. Egy korábbi elképzelés szerint ennek az az oka, hogy a nők medencéje a két lábra állás miatt nem elég széles, ezért a természet úgy rendezte, hogy akkor bújjon ki a gyerek, amikor még éppenhogy csak, de kifér az az aránytalanul nagy feje. Kínok közepette kell kipréselni a magzatot, míg az állatok elpotyogtatják kicsinyeiket: ez is a két lábra állás eredménye.

Őszinte leszek. Nekem a babavárás nem egy felhőtlen állapot. Valószínű a pörgős temperamentumommal nehezen összeegyeztethető hányinger, fáradtság és egyéb testi változások okozzák ezt az érzést. A babát persze boldogan várom, csak az állapot az, ami kellemetlen.

Ez mindig az utolsó hónapban csúcsosodik ki. Most értem ide és egyik pillanatról a másikra hatalmába kerített a sietség érzése. Sokszor annyira pörögnek a fejemben a tennivalók, hogy elaludni sem tudok. Pedig a baba ágyát összeszereltük és a ruhái is készen, tisztán várnak rá. A szülős csomagokat összepakoltam: egyet a szülőszobára, egyet a gyermekágyas napokra. Nagy meglepetés így már nem érhet. De ott a többi...

Úgy hathónapos lehetett a nagy, amikor rövid kis életében először írt fel a gyerekorvos neki antibiotikumot. Akkor már egy hónapja köhögött és – állítólag – már nem volt más megoldás. Az antibiotikumok ellenkampányának köszönhetően sírva adtam be a cukrozott szirupot a dednek. Már évek óta tudható: az antibiotikumok kora lejárt. De most már nem csak elvileg, és nem csak puffogni lehet ellenük, hanem egyszerűen vége: nincs több fejlesztés alatt álló, vegyi úton előállított antibiotikum. A gyógyszeripari cégek egyszerűen befejezték az antibiotikum kutatást, nem mellékesen viszont itt maradtak nekünk az általuk létrehozott gyógyszerrezisztens baktériumok okozta betegségek.

Utolért minket a nyugat. A fővárosban legelőször. Ausztráliában, Lengyelországban, a világon több helyen is már régóta járhatnak moziba a kismamák. Fogják a babájukat, és végignéznek egy jó kis filmet. A Kino (XIII., Szent István körút) karolta fel a kisgyerekes és babás családok ügyét. Csütörtökönként 11-től mehettek a babás vetítésekre. A hangerőt lejjebb veszik, a termet nem sötétítik el teljesen, meg lehet melegíteni a bébiételt is. A kicsik számára zavaró effekteket nem tartalmazó vígjátékokat és romantikus filmeket adnak le.

Van egy nagyon régi film, ami arról szól, hogy egy házaspárnak sehogyan sem akar összejönni a baba. Nagy nehezen sikerül, egyből kettő is, végignézhetjük a terhesség minden fájdalmát és szépségét, a „mindent kívánok”-tól a „már nem bírok felállni a karosszékből”-ig. A film legvégén megszületnek a babák, anya és apa hazaindulnak a kórházból. Mindketten bekötnek egy-egy gyereket az ülésébe, beszállnak az autóba és ahelyett, hogy hazaindulnának egymásra néznek és azt mondják: - És most, hogyan tovább?

Öt évvel ezelőtt, amikor a nagyobbik fiam született, a szülésig láttam előre. Megszületik Budapest egyik legklasszabb kórházában, az egyik legklasszabb dokinál, de hogy utána mi lesz, ezen nem gondolkoztam. Hogy ki fogja ott öltöztetni, pelenkázni, tudok-e szoptatni- ezek dolgok nem foglalkoztattak.

Egy érdekes kutatási eredményről olvastam a napokban: eszerint bennem már kell lennie némi férfi génnek. Mégpedig azért mert van fiam. Kettő is. A terhesség alatt ugyanis az anya agyszövetébe oly módon épül be férfi DNS – már amennyiben fiúmagzatot hordoz a méhében -, hogy az még évekkel, évtizedekkel később is kimutatható.

Ha jól belegondolsz, mi mindannyian kicsit hazudunk mint szülők. A fogtündér, a télapó, a tény hogy a tévé elfolyósítja az agyat…A lista szabadon folytatható. De mi szülők is igencsak meg vagyunk vezetve. Megkérdeztem a barátaimtól, hogy mik a legsúlyosabb hazugságok, melyeket a szülőségről hallottak, és bizony sok egyezést találtam. A következők a leggyakrabban elhangzó hazugságok – te már hallottad őket?

Nem vagyok egy szuperanyu. Nem tudok egyszerre főzni, gyerekre figyelni és közben üzleti telefonokat lebonyolítani, úgy hogy közben a háttérben szól a babazene és megy a mosógép. Volt olyan időszakom, mikor megpróbáltam ebbe a szerepbe helyezkedni, de valahogy nem ment. Azóta eltelt néhány év és én is bölcsebb, objektívebb lettem.

Mikor a negyedik gyerek még csak tervben volt én kijelentettem, hogy ez már csak és kizárólag segítséggel fog menni. Három gyereket összeszedni délután (iskola, óvoda, uszoda) nem kis teher egy újszülöttnek. Hamar elfárad, hiszen az egyik helyen meleg van, a másikon hideg és pont amikor elszunyókálna valaki kiveszi az autóból vagy éppen csak megsimogatja, mert olyan cuki. Na ennek én nem szeretnék kitenni egy novemberi születésű gyereket.

Egy csapat óvodai dolgozó Dániában olyan ajánlatot tett a szülőknek, amit nehéz lenne visszautasítani.

Ugyanis megígérték, hogy biztosítanak 2 gyerekmentes órát csütörtök este, hogy a szülők ez idő alatt újabb gyerekeket gyárthassanak.

A terhes nők a legtöbb mozgásformát nyugodtan űzhetik, mindez idáig nem volt tisztázott, hogy a fizikai aktivitás önmagában megakadályozza-e hogy felszaladjanak a kilók. Most brazil kutatók arra jöttek rá, hogy a terhesség alatti túlzott súlygyarapodás és mozgáshiány (így a kettő együtt), kockázattal jár mind az anya, mind a babája számára – nagyobb az esélye, hogy szülési komplikációk lépnek fel, illetve hogy az anyának magas vérnyomással kell küszködnie a terhesség során.

Amikor újdonsült anyukaként félájult leszel a szüléstől és a kialvatlanságtól, amikor semmi mást nem kívánsz majd, mint egy kád fürdőt és hogy összebújhass 1-2 napos babáddal, nos akkor nem is hinnéd kik támadnak rád a kórházban. Az adatgyűjtők.

Az abortusztablettát Magyarországon eddig kizárólag a Rózsakert Medical Centerben alkalmazták immár 2010 óta – ám mostantól ők is befejezték ennek használatát. Az intézkedés hátterében nem egészségügyi okok rejlenek: az intézmény úgy érzi, politikai vita eszközeivé váltak. A klinikán több száz ilyen beavatkozást végeztek, de sejtették, hogy felsőbb körökben nem nézik jó szemmel ezt a tevékenységet. Az abortusztabletta hazai sorsáról többször írtunk már, eleinte úgy tűnt hogy lesz, később kiderült, hogy ez fel sem merülhet. Hiába is regisztrálta az Országos Gyógyszerészeti Intézet, melyet a szakma egy része örömmel fogadott, ám az eljárás engedélyezése nem történt meg. Így a tablettát kizárólag ezen a magánklinikán alkalmazták. Itt egyébként a közelmúltban az ÁNTSZ is vizsgálódott, vajon szakmailag rendben van-e a tabletta alkalmazása, jogszerűen végzik-e a terhességek megszakítását. Bár a vizsgálat nem talált hiányosságot, a klinika maga döntött úgy, hogy felhagy az abortusztabletta alkalmazásával.

Kezdjük a farmerral…ugyanis a már megszokott (kicsit tán már uncsi) kék mellett idén sárga, piros, bordó, korall, kék és zöld színekben pompáznak a farmerek. Légy merész, újíts be egy vidám élénk színűt – hiszen a kismama ragyog, mutasd ezt kifelé is. A színes nadrágok fazonban a korábbi divatra hajaznak, vagyis általában cső-, maximum egyenesszárú fazonban találkozhatsz velük a boltok polcain. És hogy a hagyományos farmer is megújuljon: visszatérőben a trapéznaci. A bokára simuló nadrágok szára fokozatosan kezd szélesedni, lehet hogy neked is van már egy enyhén bőszárú fazonod. Hamarosan ismét itt lesznek a földet seprő, széles nadrágszárak – készülj fel lélekben!

Nem a kedvenc időszakom. Különösen azóta nem, mióta egy szeptember elsején, míg én szülőin voltam a fiam egy testvéri incidens során elesett a konyhakövön, majd félrebeszélt és az estét már a Bethesdában töltöttük, hogy megfigyeljék az agyrázkódását. Azóta mindig rákészülök szeptember első heteire.

Amikor megtudtam, hogy egy élet indult útjára bennem, éppen január egyik legszürkébb napja volt, az a fajta, amikor a föld kőkemény és rideg, a növények csak vegetálnak és a világból hiányoznak a színek. Ez volt az első terhességem és ez az egész nagyon-nagyon váratlan volt.

Még jól emlékszem, amikor első gyerekemet vártam – aggódva, bizonytalanul tapogatózva, rengeteg kérdéssel a fejemben. Több kézikönyvet olvastam el, mint kellett volna és minden egyes ismerősöktől és idegenektől érkező tanácsot végighallgattam. Akkor még nem tanultam meg, hogy ezen kéretlen tanácsok helyett a saját ösztöneimre kell hallgatnom. Helyette végigszenvedtem barátok rémesebbnél-rémesebb szüléssztorijait, idejétmúlt tanácsokat öreglányoktól (néha gyerektelenektől is) és hamar rájöttem, hogy a fejemet most az egyszer a homokba kell dugnom. Az emberek imádnak tanácsokat osztogatni – még akkor is, ha a kutya nem kért belőlük. Az egyetlen amit ezekből az esetekből tanultam, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen tilos egy kismamának mondani. Lássuk melyek ezek.

Két-három nyomás, egy diszkrét kiáltás és már ki is csusszant a rózsaszín, jóillatú, tiszta, gyönyörű kisbaba. Ez csak a filmeken van így.
Jól emlékszem férjem első szavaira, amikor megszületett első gyermekünk. Miközben a szülésznő emelte fel hozzám a babát, az apa a következő szavakat súgta fülembe: Ne ijedj meg. Nem fűzött hozzá további kommentárt, de kitalálható: ne ijedj meg, lévén olyan randa.

Kisgyerekkel kétszer van év eleje. Az egyik igazi ünnep, végre van kire bízni a kiskorúakat. A másik igazi strapa, és semmiképpen sem szabad belőle kihagyni az említetteket. A multik ezt meglovagolva időzítik nyárra a tanszervásárokat. A szeptemberig mindent beszerezni nem nehéz, ha van egy jó listád és egy jó helyed, ahol minden van. Én jobban szeretem a kisebb papír-írószerboltokat, de nem tudják felvenni a versenyt a multikkal, amik ilyenkor szépen leszállított árakkal dolgoznak. Egész évben nehezen fellelhető, különleges tárgyakat is beszerezhetünk, például az oviszsákot. Ez a vállfára akasztható mindent elnyelő bugyor rejtélyes darab volt számomra sokáig. Nagyon aranyos anyagokat lehet kapni, de ha nincs egy olcsón vagy ingyen dolgozó varrónőd, akkor többe fog kerülni, mintha megvennéd.

Két nap és mindkét gyerek új helyen kezd: a nagy ovi helyett iskolában, a kicsi bölcsi helyett óvodában. Izgalom a tetőfokon, a nagynak iskolatáska vásárlás, tornacucc, HB-s ceruzák, kinőtt ruhák helyett újak, a kicsinek pedig nemes egyszerűséggel két napja van, hogy alsógatya helyett a vécébe/bilibe kakiljon. Ugyanis csak oda nem hajlandó, bárhová máshová szívesen termel.

A nyár nekem mindig izgalmas időszak. Egyrészt ott van az utazások, kisebb-nagyobb nyaralások izgalmai, másrészt a munka és a gyerekek összehangolása is igen kalandos feladat. Nem szerettem volna az egész nyarat egy feszült állapotban tölteni és töltetni a gyerekekkel. Így, amikor nyár elején a férjemmel elkezdtük összeállítani a tábor-nagymama-nyaralás-itthon mátrixot, elhatároztam, hogy idén minden gyerek kap tőlem egy hetet. Ez 3, hamarosan négy gyereknél szerintem nagyon fontos. Kell, hogy legyen az anyának néha egy kis ideje arra, hogy csak az egyik gyerekével foglalkozzon.

Az esetek többségében igen, lehet. Feltéve, ha nincsenek bizonyos komplikációid, a szex semmiféle kockázattal nem jár, sem rád, sem a magzatodra nézve. A babát körülvevő magzatvíz kipárnázza őt és megvédi a méhedet.

Ráadásul a méhnyakat elzáró nyákdugó segít abban, hogy ne jussanak be a különböző fertőzések – persze ez sem áthatolhatatlan, ha a partnered mással is él szexuális életet, akkor mindenképp védd magad óvszerrel.

Bizonyos körülmények között, változtatnod kell a szexuális szokásaidon vagy teljesen tartózkodnod kell a szexuális élettől végig vagy a terhesség egy részében.

Örömhormon. Én is kaptam, ahogy sok nőtársam. Nem csináltam belőle nagy ügyet, talán nem is az, de úgy vélem, joga lenne minden szülő nőnek ahhoz, hogy TUDJA pontosan mit kap és mi is történik ennek hatására. Nálam csak úgy emlegették: nem tudunk tovább várni, kicsit elakadt a folyamat, kap egy kis rásegítést. Ez lett az oxitocin infúzió.

Évtizedekkel ezelőtt a nyaralások során, villanyoltás előtt papucsainkkal - a háziak nagy örömére - a falra kentük a szobában tartózkodó szúnyogokat és ezzel le is tudtuk a kérdést: három-négy-öt csípéssel általában megúsztunk egy hetet. Ez a múlt.

A kisgyerekesek körében oly népszerű babaúszás növelheti a fiatalkori asztma kialakulásának kockázatát az allergiás hátterű családokban - figyelmeztetett a német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal.

Nem élem túl. Mindenki túléli, de én tuti nem. Efféle gondolatokkal mentem első alkalommal szülészorvosomhoz, akinek azonnal fel is vázoltam a problémát: kicsi vagyok, sovány és alacsony, nem tudok gyereket szülni, márpedig ennek itt belül, ennek az egyelőre 1 mm-es kezdeménynek, majd egyszer, kb. 3 kilósan ki kell jönnie innen. Doktorom nem bagatellizálta problémámat, nem legyintett rá, bár azt azért leszögezte: ő ugyan nem csinál megrendelésre császárt. Ő az alternatív szülés hazai éllovasa, mit is gondoltam róla? Na jó, maradtunk ennyiben, eljártam a pszichoterápiás csoportjába, ahol hétről-hétre feszültségoldással, félelmek megfogalmazással, meditációval foglalkoztunk. Kiegyensúlyozott lettem és bizakodó: menni fog ez. De azért a 38. héten megpendítettem neki: és az epidurál, az lehet?

Most még egy utolsó tengerparti nyaralás, mert néhány évig ilyen nem lesz. Én 3-4 éves kor alatt bizony nem megyek a gyerekkel tengerpartra. Az nekem nem nyaralás, mert a gyerek bőrére vigyázok és egész nap arra figyelek, hogy a kalapot nehogy levegye a fejéről. Egy nap akár többször altatom a szobában, hogy ne legyen hisztis estére és egyébként is dörzsöli a homok a pelenkája gumijánál. Ezt nem, akkor maradunk itthon és remek magyar tájakra megyünk. Már most nézegetem az Őrséget és Szilvásváradot.

A nő örök rejtély a férfiak számára, ahogy sok vicc tárgya a női szeszély is. A kiismerhetetlenségből büszkén sportot űzünk – sokszor öntudatlanul. Ez annyira jól megy nekünk, úgy belefeledkezünk, hogy saját magunk eszén is túljártunk egy ponton. Ez a pont a női táska. A két nem véleménye egybeesik: a tárgy fekete lyukat megszégyenítő elnyelőképességgel rendelkezik. Becses tulajdonosát túlszárnyalva és ellesve tőle a szeszélyesség és rejtelmesség legagyafúrtabb technikáit, becsapja a legtudatosabb, legrendesebb és precízebb nőt is. Elnyel mindent, mint egy feneketlen zsák, akármilyen kicsi is legyen. Épp ezért a leghihetetlenebb tárgyak tudnak előkerülni belőle valami sajátos, véletlen szabályozású rendszerben.

Mivel az első terhességem olyan szép és problémamentes volt, nem számítottam utána sem semmi különösre. Gondoltam minden megy ugyanilyen csodálatosan tovább, nem lesz itt semmi baj. Már a kórházban szembesültem azzal, hogy ez nem egészen így van. A szülés letudva, most hirtelen átterelődött a figyelem a szoptatásra. Nem is a kisbabára, nem is rám, hanem a kettőnk közti kapcsolat létfontosságú elemére: a baba táplálására.

Nem nagyon izgatott soha az, hogy az emberek nem adják át egymásnak a helyet, hogy nem segítik egymást a legalapvetőbb helyzetekben sem (én általában átadtam) – egészen addig, amíg nem lettem én az, aki rászorult volna mások udvariasságára.

Férjem feje lilul, ahogy a babakocsi mózeskosárrészét próbálja a totál telepakolt kombi hátuljába szuszakolni. Pihenőszék minek? Ordít a harmadik fordulónál. Egy csomag pelenka (gigaméret, hátha az utazás megváltoztatja a ded kakálási szokásait), összecsukható gyerekágy, szúnyogháló baldachin, babakád, mellszívó, kétféle tápszer és sterilizáló – és kész megtelt a nem kicsi csomagtartónk. A maradék három családtag húzza meg magát egy-egy kézitáskában.

A hét 5 napján egy open office irodában ülök, ahol is kolléganőimmel minden nyáron elsírjuk egymásnak, hogy milyen piszok nehéz 12 hetet megoldani, elhelyezni a gyerekeket, hogy ne az összevont óvodai csoportokban sínylődjenek. Akinek iskolás a gyereke, annak meg még a sínylődés lehetősége sincs. Tizenkét hét otthon – oldd meg. Na és ilyenkor szoktunk arról beszélgetni, hogy bizony ha mind egyszerre hoznánk be többnyire egykorú gyerekeinket, akkor milyen klassz lenne, eljátszanának egymással, békénhagynának minket. Addig is marad a „ma anyával jössz dolgozni”, ez persze egész napos számítógépezést, filmnézést és anyanyúzást jelent. Ennél kicsit profibb megoldás is van.

Öt nap van a nyaralásig. Mindent bezsúfoltam erre a hétre: a céges dolgokba belehúzni, kicsit előre dolgozni, genetikai ultrahang, műkörmös, a férjemnek pólókat venni, a gyerekek kinőtték a strandpapucsokat és a naptej is elfogyott.

Hétfőn reggel az ötéves kicsit köhögve kelt. OK, maradjon itthon egy nap alatt kikúrálom és akkor három napba belefér a sok tennivaló. Az 5 éves nem így gondolta, estére belázasodott.

Egy közelmúltban született tanulmány szerint azok az anyák, akik zenét hallgattak vagy a babájuk fényképét nézegették miközben mellszívót csatlakoztattak magukra, több tejet voltak képesek lefejni.

Mielőtt további következtetéseket vonunk le ebből, nem árt tisztázni pár dolgot: az emberiség története során az anyák háborúkban, éhínségek és természeti katasztrófák idején is szoptattak. Nem kell ahhoz boldognak lenni, hogy legyen tejed – különben hogy maradtunk volna életben?

A természetes fogamzásgátlásra van egy rém egyszerű módszer. Nálunk mégsem elterjedt. Nincs az ismerőseim körében olyan, aki használná. A nő saját testének működését szabályozza bizonyos gyakorlatokkal. Saját kedve és akarata szerint irányítja havi vérzését. Igen kényelmessé tudja tenni ez a fajta kiszámíthatóság az életünket. Nem mindegy sokszor, hogy mikor és hol jön meg. Sokkal egyszerűbb, ha mi irányítjuk ezt a folyamatot.

Fenti mondat nálunk családilag ismert: minden egyes affekt apnoénal, azaz olyan sírásnál, amikor nem vett levegőt valamelyik gyerekem, ezt ordítottam nekik. Paramami vagyok, soha nem tagadtam. Így aztán, amikor még semmit nem tudtam az újszülött bizniszről, amikor még azt sem tudtam pontosan mi az, már akkor eldöntöttem: lesz légzésfigyelőnk. Amikor megszületett az első kisfiam, úgy éreztem annyira pici, törékeny, hogy állandóan mellette kell ülnöm és lesnem, vajon vesz-e levegőt.

Anyaaaaa! Kiborult a limonádém! Folyik az orrom! Szomjas vagyok! És még millió más kérés. Néha úgy érzem elég. Nem bírok el még egy kiborított tányért, még egy veszekedést a piros gumikacsán, ami előtte hónapokig porosodott a komód alatt, de hirtelen mindenkinek az kell, nem bírok állandóan szolgálatban lenni. Mert néha úgy érzem ez egy szolgálat, amiért egy jó szót nem kapok (nem csak én, a jó édes apjuk sem), csak türelmetlenséget, visszabeszélést, és miközben a szétszórt játékokat én (de miért én?) szedem össze, még el kell ugranom egy kakaót is csinálni.

A cím önmagáért beszél: dolgok melyekről senki nem beszélt szülés előtt. Vagy neked igen?

A mindennapjaimat három gyerek, az ehhez kapcsolódó háztartás, a különórák és a saját vállalkozásom töltötték ki tavaszig. Amikor egy barátokkal elköltött fantasztikus vacsora után másnap minden ok nélkül hirtelen sírdogálós napom lett. Délutánra annyira gyanús lett a dolog, hogy elszaladtam egy tesztet venni. Két csík délután. Akkor ez teljesen biztos!

Bár a barnaság nem divat, nekem azért az tetszik. És vagyunk így ezzel egy páran, akik nincsenek megelégedve hófehérségükkel. Abban nem Hófehérke eleganciáját, inkább amolyan kontúr nélküliséget látok. A barna bőr slankít, süt róla az egészség, a szemeket kiemeli – hát ezért szeretem én ma is az egészséges barnaságot. Ha ezt egy bőrgyógyász hallaná, a szívéhez kapna: egészséges barnaság, az meg mi?

Felbosszantott egy cikk.

Kezdem az elején.

Két gyereket szültem, de megmaradtam NŐ. Nem csak anya, de nő is. Játszótérre nem mentem trenyagatyában és zsíros hajjal (fintorgóknak: nem is körömcipőben és frissen fodrászolt fejjel!). A külsöm ápolt, a hajam általában úgy-ahogy vállalható, járok edzeni, szoktam futni, sőt, manikürőshöz is eljárok és mindemellett foglalkozom a gyerekeimmel. A magamra fordított energia időben minimális, látszatra azonban orbitális. Az életem része, hogy foglalkozom magammal, testileg, lelkileg.

Évekkel ezelőtt nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy hónapról-hónapra rettegtem, hogy véletlenül – a gondos védekezés ellenére – valahogy mégis terhes leszek. Aztán jött az elhatározás a babáról, ami végre megszüntette ezt a görcsöt, nem is tartott sokáig a próbálkozás: írd és mondd, az első alkalommal jött össze mindkét gyerekem. A terhesség 9 hónapja ebből a szempontból is remek: ha valamitől, hát a teherbeeséstől nem kell félned.

Régóta kacérkodom, hogy megosszam-e személyes történetem, de most hogy idén május 15-én ünnepeltük az első Hyperemesis Gravidarum /HG/ világnapot, erős volt bennem a vágy, hogy megtegyem és felvállaljam betegségem.

Én voltam a vilag legboldogabb kismamája, mikor kiderült, hogy babát várok. Mindig anya akartam lenni.  De aztán az 5-6. héten jött az ismeretlen, ami magával ragadott és vitt a mélybe, a sötétségbe. Felkerestem egy híres professzort aki azzal magyarázta rosszullétem, hogy minden kismama rosszul érzi magát a kezdeti időben, ez csak reggeli hányinger.

Hét elején már közöltünk egy szakmai véleményt az abortusztablettáról. Most lássuk Bálint Balázs szülész-nőgyógyász miként vélekedik az abortuszról és a tablette bevezetéséről.

Hívő ember lévén az élet számomra szent dolog, így erről én nem dönthetek. Éppen ezért az abortusz számomra nem megfelelő módszer a születés szabályozás megoldására. Nem végeztem és nem is fogok terhességmegszakítást végezni.

Hetek óta készülök írni a bababiztos lakásokról, az ehhez használatos kütyükről és az anyai odafigyelésről. Most írok. Habár mit is mondhatnék, miután szombaton a másfél éves gyerekem legurult az itthoni 15 fokból álló kőlépcsőn?

Az abortusztablettáról és annak hazai helyzetéről írtunk már pár héttel ezelőtt. Most lássuk, mi a véleménye a tablettáról és annak hazai bevezetéséről praktizáló szülész-nőgyógyáaszoknak. Elsőként Timmermann Gábort kérdeztük:

Én az elején leszögezném, hogy nem vagyok abortuszpárti, azonban nem vagyok teljesen ellenzője sem. Én csak azt látom, hogy a jelenlegi gyakorlat nagyon hibás.

Amikor kamasz voltam nem egyszer hívtam a tiniknek szóló tanácsadó vonalat (hogy milyen kérdésekkel, azt most ne feszegessük), és az Ifjúsági Magazinban is először mindig Veres Pali bácsi válaszaihoz lapoztam. Sok kérdésem volt, amit nem mertem otthon feltenni, sok kérdésre szakértő választ vártam.

Egy házibulin, ahol mindenki vedel, nehéz titkolni a terhességet – főleg, ha azelőtt asztalon táncoló démon voltál. Nem is mentem bulizni, nehogy lebukjak, hiszen nem az 5. héten akartam beavatni közeli s távoli ismerőseimet. Közös sütögetésre viszont elmentem, de ott is akadtak gondjaim. A nagy munkával elkészített hús ugyanis nem volt tökéletesen átsütve.

Semmi ugrabugra, semmi extrém sport. Mozogni mégis kell, de kismamaként csak ami a jól-léthez, a testi-lelki egyensúlyhoz szükséges, végre egyszer nem a fogyás a cél. Hanem a mozgás öröme. Ila Krisztina, a Fitt Torna Stúdió vezetője szerint a  felnőtt korosztály nagy része küzd gerincpanaszokkal. A kismamáknál ezek a problémák hatványozottan jelentkeznek – ő ebben segít nekik.

Ha tested-lelked nem kívánja a szexet, akkor is bújj ágyba a pasiddal 6 héttel szülés után – ajánlja Gina Ford, Anglia legnépszerűbb gyereknevelési tanácsadója. Ez az az időpont amikor a nőgyógyászok nagy része engedélyt ad a szexre – kíváncsi volnék, hányan várják kezüket tördelve ezt a napot. Mármint a türelmetlenségtől, hogy újra belevessék magukat a lepedőakrobatikába. Én maximum azért tördeltem a kezem, hogy vajon meddig lesz türelmes az apa, mert a hátam közepére sem kívántam az ágybabújást: a mellemből tej csorgott, odalent sajgott mindenem, halálosan fáradt voltam és a gyerek is bármelyik percben visítani kezdhetett.

Amikor először láttam a tévében anyukákat, akik az újszülöttjüket meztelen popóval tartották bili fölé és lesték, hogy mikor kezd a kis drága pisilni, akkor azt hittem ez valami rossz vicc.

Mára tudom, hogy nem az, sőt élő példákat is láttam arra, hogy a dolog működik: barátnőm 15 hónapos kislánya pelenka nélkül jön-megy és szól a maga módján, hogy irány a bili. Az eredmény tetszik, az odavezető út kevésbé.

EB-láz ütött ki nálunk is. Sose gondoltam volna, hogy valaha is értékelni, sőt szeretni fogom a focit. Főleg azt nem, hogy három gyerek mellett jön meg az ihlet nálam eme történelmi sporthoz. Van tippjáték is. Először a párom kérése vett rá, hogy beszálljak. Kellett még pár ember, hogy meglegyen a csapatlétszám, és én kézenfekvő lehetőség voltam. A munkájából adódóan férfiakkal dolgozik együtt. Legyen, gondoltam, hiszen sosem hozott zavarba, ha sok pasi között kellett helytállnom. A dicsőségre, viszont ami jött, nem számítottam! Büszkén mondhatom az EB nagyjából felénél, hogy tippjátékban én vezetem a tabellát!:)

"Kötelesek voltak ugyan a három év gyes után visszavenni, de utána mindent megtettek, hogy felmondjak: távoli telephelyre tettek át, kisgyerekesnek kivitelezhetetlen munkaidőben alkalmaztak – végül kénytelen voltam felmondani.”

„Amikor jeleztem, hogy visszamennék, azt mondták oké. Megkérdeztem, hogy dolgozhatok-e 6 órában. Ezután arra hivatkozva, hogy nem akarom ellátni a munkám, kirúgtak.”

Csak két történet a millióból, amit hallottam már kismamák munkába való visszatéréséről. Nekem szerencsém volt – gond nélkül visszavettek, de azért megnyugtatott a tudat, hogy tudtam: vissza is kell venniük és gyermekem 3 éves koráig meg sem válhatnak tőlem. Júliustól valamelyest ez is megváltozik – hiszen életbe lép az új Munka Törvénykönyv. Lássuk mire számíthatnak a kismamák.

Nem terveztem, hogy együtt alszom a gyerekemmel, mégis ott maradt az ágyunkban mintegy négy évig. Érdekes módon egy évig a saját ágyában leledzett, ám aztán egy betegség vége az lett, hogy nálunk kötött ki úgy három évre. Nem így terveztem, de lusta dög lévén, így alakult. A végén már nem is próbálkoztunk a saját ággyal: a mi ágyunkban fektettük le, az ágyát jótékony homály fedte.

Ezt a filmet nyilván nem akciófilm rajongóknak, nem tiniknek és nem is nyugdíjasoknak alkották. Azok fogják élvezni, akik épp terhesek, azok akarnak lenni, és/vagy a közelmúltban azok voltak. És félve bár de kiegészítem mindezt a hozzájuk kapcsolódó férfiakkal, mert gyanítom, hogy elgyötört apukák Armageddon-bevonulása még az ő arcukra is mosolyt csal.

Múlt héten már írtam saját kukibajainkról, az állandó küzdelmekről, melyek csak nem akarnak véget érni. Napi szintű sebészi látogatás lett a dologból, drága gyermekem ugyanis csak a doktor bácsinak engedi a hátrahúzást…így minden reggel 8-kor megjelenünk a sebészeten a fél perces beavatkozás erejéig. Talán minden nap matricát akar a gyermek. A hétvége hibádzik, mégsem kopoghatok a doktor bácsi otthonában reggelente. Szóval jó eséllyel ismét letapad, ismét ordítás – meddig lesz ez így?

Merksz Miklós gyermekurológust kérdeztem.

Egy asztal a sarokban, egy csupor színesceruza és egy köteg papír. A közelünkben három gyógyszertár van, de én már csakis abba megyek, ahol ezek várnak. Nem csak azért, mert a gyerekem tényleg elvan ott pár percig, hanem mert úgy érzem gondoltak rám, ránk. Nem kell hozzá sok kiadás, hogy egy üzlet/autószervíz/bank vagy bármi kicsit is bababaráttá váljon.

Örültem volna – ha összejött volna. Nekem csak lányom lehet, ezt gondoltam korábban, hiszen én tényleg nem vagyok egy fiús anyuka. Soha nem a fiúkkal bratyiztam, soha nem fociztam és autóztam, ellenben imádok öltözködni, copfokat kötni és lányos napot szervezni. Ez már nekem kimarad – de akinek sikerül, az örüljön, hogy lány!

Janikovszky Éva örök érvényű könyvcímét, nem tagadom, nekem is kellett magamnak ismételgetnem, amikor második gyerekemmel feküdtem fel az ultrahangos vizsgáló asztalára – és megintcsak kukit látott a szonográfus. Aztán örültem és örülök ma is.

Nem mondanám magam kövér, magas, robosztus alkatnak. Az első terhességem során fel sem merült bennem az a kérdés, hogy vajon mi lesz a testemmel a szülés után. Nem készültem nagyobb méretre, sőt voltam olyan pofátlan és a kórházi pakk hazamenős ruhái közé már a normál, terhesség előtti nadrágomat és felsőmet pakoltam. (Nehezen bár, de rámjöttek.) Különösebb károk nem is keletkeztek bennem, a gyerek kicsusszant, has lement és büszkén sétálgattam kackiás melleimmel és majdnem teljesen lapos hasammal a szülészeti osztályon, napokkal a szülés után is 4-5 hónapos terhesnek látszó nők között.

Van valami speciális a burokban született babákban, tudjátok, akiken a magzatburok ép marad a születés közben. A különböző kultúrák világszerte mindenféle jobbnál jobb tulajdonságokkal ruházzák fel azokat a babákat, akik így születtek: egész életében boldog lesz, különösen empatikus lesz a többi emberrel, vagy épp látni fogja a jövőt.

Nem lottót, nem is az időt, hanem a kisgyerek fitymáját. Én bizony nem húztam, tudom ebben is kétféle iskola létezik: az egyik szerint minden nap, újszülöttkortól hátra kell húzni, a másik szerint békén kell hagyni, 2-3 éves koráig nem kell evvel foglalkozni. Mivel előbb-utóbb a nagynak is hátrament és nem volt ezzel semmi gond, a kicsit sem fárasztottam ezzel a kérdéssel, még 3 éves korában sem kezdtem el ezzel izélgetni minden este. Aztán elkezdte fájlalni, láthatóan piros lett, irány a sebészet.

Ha már hétfőn az abortusztablette várható bevezetéséről írtunk, akkor ma essen szó arról, mégis honnan tudhatjuk meg, hogy lakik-e valaki odabent.Nehéz elképzelni, hogy nem is olyan régen, még nem lehetett beszaladni a drogériába és az első alkalmas helyen, két perc alatt megtudni, hogy igen, mostantól megváltozik minden. Vagy épp, hú ezt megúsztam.

Bár van aki állítja évek óta könnyedén rendelhető a neten abortusztabletta (próbáltam nyomára bukkanni annak, hogy ki és hol árul ilyesmit, de csak egy korábbi botrányt találtam ezzel kapcsolatban), most itt a legális megoldás: a napokban megkapta magyar törzskönyvét az terhességmegszakításra alkamas szer. Eddig a terhességet itthon kizárólag műtéti úton lehetett megszakíttatni, ennek módjáról korábban már írtunk a szülőszobán.

Kertünk egy része tele van gyöngyvirággal. Ha egy kíváncsi gyerek, elfogyasztja, az bizony végzetes lehet, a gyöngyvirág ugyanis szívbénulást okoz. Én azonnal kapával mentem volna a virágnak, mit érdekel az esztétikum, első a gyerekem egészsége. Ám lévén a kert nem csak az enyém, más gyerek nincs a házban, így erre nem kaptam engedélyt. Marad a tájékoztatás, minden évben elmondom: veszélyes, mérgező, nem játék – a nagy már érti, a kicsi csak röhög. Így őt nem hagyom kettesben a növénnyel.

Amikor elérsz úgy a 30. hétbe és bulizni már senki sem hív, éjszaka leginkább alvással szeretsz foglalatoskodni, nos akkor lelkes barátnők valószínűleg szerveznek majd neked egy jó kis babaváró, más néven pocakbúcsúztató bulit.

Mielőtt-e sorokat monitorra kezdtem vetni, épp a „Milyen hibákat lehet elkövetni a gyerek szobatisztaságra szoktatásakor?” kezdetű cikket olvasgattam a neten. Jelentem, ami rosszat lehet, azt megtettem. Na jó, nem aláztam meg soha, erre azért nem vetemedtem. De mielőtt ezt is felvenném a repertoárba, lépnem kell.

Nem tudom feleleveníteni a pillanatot, amikor hinni kezdtem benne. Egyszerűen bekúszott a hétköznapjaimba, nyilvánvaló volt, hogy egy újszülöttnek nem akarok gyógyszert adni, de ha egyszer csipás a szeme, folyik az orra, azzal valamit tenni kell. Ez a valami lett a homeopátia.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán: engem meggyógyított, pontosabban tünetmentessé tett egy autoimmun betegségből, hozzásegített egy másfél órás szüléshez, és miután végre találtam egy homeopátiás házi-gyerekorvost, idén távol maradtak tőlünk a betegségek. Szóval, mit ragozzam, én hiszek benne.

Mint azt Jónás Eszter, homeopata orvostól megtudtam, én is épp akkor kezdtem a gyógyítás ezen alternatív formája felé fordulni, amikor a legtöbben ezt teszik: miután megszületett a gyermekük.

Hogy a szülés után fizetni kell majd az orvosomnak – ezt mindig is tudtam. Hogy az első találkozásunkkor finoman céloz az összeg alsó határára – ezt is elfogadtam. Hiszen ha nem vagyok megelégedve, ha nem áll majd rendelkezésre amikor kell, ha úgy érzem nem kapok kellő figyelmet, akkor egyszerűen nem fizetek utólag.

„Napokon belül megnyitunk egy elektronikus postafiókot, ahová egy hónapon át várjuk mindenkitől a konkrét akadályok megszüntetésére vonatkozó megjegyzéseit, javaslatát.”- mondta a Magyar Nemzet hétfői számában Szalai Piroska, aki a nők munkaerő-piaci helyzetének javításának céljából kapta féléves miniszteri biztosi kinevezését. Ehhez a miniszteri biztos asszony elemzést fog készíteni a Nemzetgazdasági Minisztérium számára.

Itt a szülőszobán már megosztottam veletek a nyári szünet okozta viszontagságaimat. Bár az még más jellegű volt, inkább a gyeses anyuka összezárva egy újszülöttel és egy óvodással problémát járta körül. Jövő nyártól új kihívás előtt állunk: tudniillik, hogy hová a ménkűbe rakom majd akkor 8 éves, első osztályos gyerekemet 10 teljes héten át?

Ha valaki fájdalommentességet ígér neked a szülésnél, akkor nem mond igazat. A szülés fáj, nagyon fáj, holott egyedülállóan a fájdalmak között, nem jelez bajt. Mégsem lehet olyan elviselhetetlen az a fájdalom, ha nők milliói többször is vállalkoznak rá életük során. Még én is kétszer vállalkoztam, pedig nálam gyávább kevés van.

Rohanunk, sietünk, mindent és mindenkit sürgetünk – így élünk manapság. Sokszor úgy érzem, a szülészek is hajszolnak minket, nőket: anyuka, ha eddig és eddig nem szül, akkor befektetem, ha eddig és eddig nem, akkor megindítom a szülést. Ha a szülés elindulása után eltelt ennyi és ennyi idő, akkor adok oxitocint, ha azután eltelt ennyi és ennyi idő, megcsászározom. Hajtanak minket, táblázatok, statisztikák mentén kell haladnunk – mert ha nem, szigorúan közbelépnek. És mindennek ellenére az életünk egyetlen területe ami nem gyorsult fel, az éppen a szülés. Sőt, egy friss amerikai kutatás szerint szülni most hosszabb időt vesz igénybe mint 50 évvel ezelőtt.

Ha valami hóbort szárnyra kap, főleg ha öltözködésről van szó, akkor azt általában celebek indítják el. Ahogy hódításnak indult a terhesség élményként való megélése, úgy szaporodtak az újságok címlapjain a babát váró hírességek, és úgy kaptak helyet a magazinok hasábjain a babavárás élményeiről mesélő énekesnők és színésznők. Úttörőként Demi Mooret említhetjük, aki fittyet hányva arra, hogy akár valami divatos ruhába bújhatott volna, meztelenül pózolt a Vanity Fair címlapján.

Nemrég még azon vacilláltál, hogy mikor hagyd abba a melót szülés előtt, ás máris itt az újabb dilemma: mikor menj vissza? Bármikor is mész: mindenkinek lesz valami rosszmájú hozzáfűznivalója. Pedig nagyon fontos, hogy akkor menj vissza dolgozni, amikor úgy érzed ezzel teszed a legjobbat magadnak, illetve babádnak.

A bárányhimlőről két gyerekkori emléket dédelgetek: egyik Pöttyös Panni, aki amikor elkapta, azt hitte, hogy éjjel a pöttyök a ruhájáról ugráltak át a testére. A másik, hogy egész gyerekkoromban azt hallgattam: én már óvodás koromban voltam bárányhimlős, ezen nem kell aggódnom (igaz nagyon enyhe lefolyású). Ehhez képest, amikor 16 évesen öcsémtől elkaptam a bárányhimlőt az maga volt a rettenet. (és hol voltam akkor még a későbbiektől?) Ha visszaemlékszünk jótékony homályba vesző 16 éveskori énünkre, akkor talán dereng, hogy 16 éves lányok nem igazán kedvelik az arcukat fedő pörsenéseket, piros foltokat és viszkető izéket. Nem voltam ezzel én sem másképp. Plusz tényleg állati vacakul voltam, míg öcsémnek szinte semmi baja nem volt, addig én lázasan fetrengtem és kétszerannyi pöttyel dicsekedhettem (ha lett volna kinek). Na mindegy, túléltem.

Pedig a test nem sokban különbözik a két nem esetében: ugyanis brazil kutatók most arra mutattak rá, hogy 40 éves kor felett a férfiaknál évente hét százalékkal csökken az apaság esélye – azaz náluk is romlik a termékenységi mutató. Ez azért érdekes, mert eddig főként arról cikkeztek, kutattak, hogy a nők termékenységére milyen hatással van szaporodó éveik száma. Ha egy 50 éves nő szül (lásd Fehér Anna) az felkerül a pletykalapok címlakjára, ha egy nő 67 évesen szül (a spanyol Maria del Carmen Bousada de Lara ikreknek adott életet 2006-ban, sajnos azóta az asszony elhunyt) az már egyenesen csodaszámba megy.

Már leírni sem érdemes végletekig elcsépelt mondást a nőkről, akik mindenre képesek a gyerekért vagy a gyerektelenségért. Abortuszra menni önmagában is borzalmas lehet, de én megértem, hogy van az az élethelyzet, amibe nem fér bele egy gyerek. És ilyenkor amellett, hogy a saját lelkiismeretünkkel számot kell vetni, hogy a legszívesebben sírva elbujdosnánk, hogy a miért pont én? mantrát mormoljuk – közben lehet, hogy még az egészségügyi dolgozók sem könnyítik meg a helyzetünket. Hiszen sokan nem bírják véka alá rejteni véleményüket azokról az anyákról, akik ezen a módon vetnek véget egy magzat életének. Nem néznek a személyes tragédia mögé, csak még egyet rúgnak az amúgy sem élete csúcspontján lévő nőbe.

A méhlepényben lévő őssejtek képesek az anya beteg szívizomszövetéig eljutni, hogy ott aztán új szívsejteket hozzanak létre - állítja az Amerikai Szívsebészeti Társaság tudományos szekciója.

Azoknak a nőknek, akik terhességgel összefüggő  szívelégtelenségben szenvednek, jobbak a gyógyulási esélyei, mint azoknak az embereknek, akiknél a betegség hátterében más okok állnak. A kutatók megvizsgálták,  hogy a magzati sejtek miként segítenek az anya szívbetegségének gyógyításában.

Aki azért (is) várta a várandósság hónapjait, hogy most aztán adhat a lustaságnak és az evésnek, azt sajnos ki kell ábrándítsam: a 9 hónap alatt is lehet, sőt kell is mozogni. Persze nagy pocakkal nincs is vonzóbb annál, mint felpolcolt lábbal a fotelben olvasni, mégis ajánlatos felállni a kényelmes székből.

Paul, a férjem, Bethany, a lányom és én egy este a városházán voltunk, amikor az ott megrendezett esemény egyik médiuma rám mutatott és azt mondta, hogy gyereket várok. „Esélytelen” gondoltam önelégülten. „Szoptatok.”

A szoptatás egy fantasztikus, természetadta védekezési mód sok nő számára (nem mindenkinek), egészen addig amíg csak és kizárólag, kevesebb mint 4 óránként szoptat. Ha csak egyetlen alkalommal is ennél nagyobb a kihagyás két szoptatás között – 6 óra például –, vagy időközben visszatért a menstruációs ciklus, akkor az ovuláció feltehetően megtörténik és így a szoptatás már nem megfelelő védekezési mód.

Ha tavaly ilyenkor, a fotózás után azt mondtam, hogy az egész nap egy profi stáb kellős közepében éreztem magam, akkor ma, a b.boom 2012-es anyáknapi fotózása során ez hatványozottan igaz volt. Idén már Juhász Eszter sminkes mellett, Könczöl István fodrász is gondjaiba vette mind a 10 kismamát. Akik idén valahogy sokkal határozottabban érkeztek a fotózás helyszínére – köszönhető ez talán annak, hogy látták a tavalyi fotózás werkfilmjét, olvashatták a tavalyi helyszíni riportot és találkozhattak a tavalyi kismamák közül többel is – szóval gyakorlatilag már tudták mibe csöppennek. Vagy mégsem?

Jó hosszú az a kilenc hónap, biztosan beleesik egy tavasz vagy egy nyár. És akkor jön a nagy kérdés: menj-e nyaralni, belevágj-e valamiféle kalandba? Ha nem vagy veszélyeztetett terhes és az orvosod is elenged, akkor nyugodtan kelj útra.

Nem is olyan régen kitett egy papírt a tanítónő a fiam osztályában, amire fel lehetett írni, ki mit olvasott már. Harmadikos gyerekekről van szó, nagy létszámú osztályról. Pár gyerek volt csak, akik nem írtak fel semmit, na jó, egy-két könyvet. Ez nagyon jó arány, ahhoz képest, hogy milyen sok rémhír szól arról, hogyan szoknak le a gyerekek az olvasásról. Persze, lehet hogy mi járunk jó közösségbe.

2011-re vonatkozóan minden eddiginél jobb adatokkal dicsekedhetünk – már ha dicsekvésre ad az okot, hogy 1000 gyerekből „csak” 4,9 hal meg azelőtt, hogy első szülinapját megünnepelhette volna. Ez számottevő javulás a 2010 évi 5,3 ezrelékhez képest, amikor a 130 456 meghalt személy közül 481 volt egy éven aluli.  Az ezredfordulón még ezer gyermek közül 9,1 nem érte meg az egyéves életkort. Tavaly 88050 gyermek született hazánkban, egyszerű kiszámolni, hány babáról is van szó.

Felköltözött a gyerek a gyomromba. Nem viccelek és nem is túlzok. Van, hogy kitolja a popsiját és fentről úgy néz ki, mintha három mellem lenne. Ez lehet, hogy mosolyogtató vagy még inkább bizarr, de az összes eddigi terhes érzés közül a legkellemetlenebb. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy semmi nem fér a gyomromba. Nem tudok egyszerre meginni 2 dl vizet és volt olyan nap, hogy kis adagokban két darab közepes méretű sárgarépát tudtam elfogyasztani. Nem kell magyaráznom, hogy ez a kellemetlenen kívül miért nem túl jó, de bízom benne, hogy nem tart sokáig és akkor nyilván nem okoz nagyobb gondot. Anyukámnak mindenesetre nem nagyon merem bevallani, mert azonnal szívbajt kapna, hogy nem táplálkozom megfelelően.

A világháborúkat illető negatív jelzőknek se szeri, se száma, de tagadhatatlan, hogy bizonyos melléktermékeikért hálásak lehetünk. A kontaktlencse véletlen felfedezése, a teflonbevonat ma már a mindennapi életet könnyítik meg, akár csak az ultrahang.

„Egy skót tudós, Ian Donald figyelt fel rá 1950-ben, hogy némi hasonlóságot mutat a magzatvízben úszkáló magzat és a mélyre merült tengeralattjáró.”[1] Donald előtt már kísérleteztek az ultrahang felhasználására a gyógyászat terén, ám ő volt az, aki tökéletesítette a magzat vizsgálatára szolgáló berendezést. Először 1957-ben használták magzati elváltozások megfigyelésére, majd 1963-ban alkalmasnak minősítették a terhesség megállapítására is.

Az orvosoknak jogot lehetne adni arra, hogy megöljék a nem kívánt vagy nem életképes babákat a születésük után, mivel az újszülöttek még nem igazi emberek – mondja egy oxfordi akadémikus. Francesca Minerva, filozófus és orvosetikus azzal érvel, hogy az abortusz és a pár napos csecsemő megölés kevéssé különbözik.

Vannak dolgok a terhességgel és a szüléssel kapcsolatban (és ez így lesz majd a gyerekneveléssel is), amelyeket előre elhatározunk és gyakran ésszerűtlen módon ragaszkodunk hozzájuk. Csak a tapasztalat és egy kevés idő képes arra, hogy ezeket az elveket, jónak hitt berögződésesket megváltoztassa. A szülés esetében könnyű dolgunk van, mert ott nem igazán lehet irányítani a dolgokat, ha egyszer elkezdődnek. Érkezhet az első szülő kismama gondosan kidolgozott szüléstervvel, illóolajokkal, hetekig válogatott zenei összeállítással és rengeteg illúzióval, ha a természet úgy dönt, hogy a szülés nem indul be, akkor is császár lesz, aromaterápia és születés utáni összebújás nélkül.

Soha nem felejtem az első hőemelkedést. Az első igazi lázat. És az első hűtőfürdőt. És az állandó, kényszeres lázcsillapításomat – attól tartva, hogy ha hagyom magasabbra szökni, akkor könnyebben alakul ki a lázgörcs. Holott ez nem igaz: a lázgörcs egy-két perc alatt magasra szökő lázat jelent, azon nem segít egy kanál lázcsillapító – de ezt akkor még nem tudtam.

Az Amerikából származó Melissa egy éve él Magyarországon. Amikor terhes lett és hasonlóan sorstársaihoz elkezdte beleásni magát a szülés rejtelmeibe, akkor döntötte el: otthon, vízben szeretné világra hozni gyermekét. De nem ez volt megírva számára: mivel túlhordta kisfiát, nem szülhetett otthon. Végül Budapesttől 250 km-re született meg Miklós.

Már a terhesség alatt fel fogják neked tenni a díjnyertes kérdést: hogyan akarsz szoptatni? Honnan az öreg ördögből tudnád, főként ha az első gyerekedet várod? Előbb talán meg kéne szülni, aztán majd kiderül mi is az a szoptatás. Azért hogy legyen némi elképzelésed a két ellentáborról, most bemutatom őket.

Lassan egy éve várnak. Kitartás. Már nem kell sokáig várni.

2011. áprilisában lépett életbe az otthonszülés rendelet. Azok akik addig otthon szültek, ezután már nem tudtak: hiszen korábban az otthonszülő nőt nem büntették tettéért – tavaly április óta aki otthonszül, szembemegy a törvénnyel. „Három gyermekemet otthon szültem, a negyediket, aki már az otthonszülés rendelet megalkotása után született, kórházban kellett szülnöm.” – mesél egy édesanya a faramuci helyzetről.

Szociológiai felmérések sora bizonyítja, hogy a magyar nők családcentrikusak. Azok voltak a ’70-es években, a ’90-es évek elején, és az új évezred küszöbén is. A családi tűzfészek őrzésének feladatával kerültünk mi nők erős patthelyzetbe, amiből nehéz kilábalni. De amellett, hogy itt van nekünk ez a nem kis feladat, mellette sokat bántják a későn szülő nőket, hogy karrieristák, anyagiasak. Jó pár frissen szült vagy kisgyermekes anyukával beszélgettem nemrég. Jó harmincasok voltak, akadt, aki már a negyven felé közelített. Szinte mind azt mondta, hogy gyorsan elmentek az évek a munkával, melyben sikereket értek el, ebben nem volt gond. A testük azonban nem várta meg őket, míg stabil anyagi alapokat teremtettek a családalapításhoz. És a nagy részük, ha újra pályát választhatna, akkor már inkább szülne huszonévesen, minthogy azt a sok energiát a munkába fektesse. Nincs jó döntés.

Jó nagy már a hasam. Bár sokak szerint nem is annyira (mindig elmondom, hogy nem is lesz nagyobb, a múltkor sem volt), de az így is látszik, hogy a vége felé járunk. Ennek megfelelően elkezdődtek a jótanácsok. Úgy mint, itt az ideje elkezdeni keményebben fogni A.-t, mert két gyerekkel nem fogok bírni, ha nem vagyok vele határozottabb. (Lehet, hogy így van. De én meg épp hogy szeretném még kiélvezni vele ezt az időszakot, mert többet sose lesz így. Ez nem jelenti, hogy ahogy lesz, az nem lesz jó, de más lesz és ezt a változást nekem is el kell fogadnom és fel kell dolgoznom, aminek úgy érzem nem az a módja, hogy most elkezdek keménykedni.)

Autizmus – a Rainman óta mindenkinek van róla valamiféle kép a fejében. Jórészt téves, hiszen valószínűleg korántsem olyan szórakoztató az élet egy autistával mint azt Hollywood (egyébként zseniálisan) bemutatta nekünk.

Az én gyerekeknek vannak ún. autisztikus tünetei – állítólag ez sokakkal megesik, mégis nálunk 3-4 éves kor körül komolyan felmerült valamiféle autisztikus skálán elhelyezkedő betegség rémképe.

Ma már kevesen néznek kerek szemekkel a b.boom vagy bármelyik kismama divatáru üzlet katalógusait lapozgatva, hiszen főként a nagyvárosokat elözönlötték a terhesen is csinos, a legfrissebb divat szerint öltözködő hölgyek, akik büszkén mutatják pocakjukat, kivéve persze, ha az orvos ágyfogságra nem ítéli őket.

Ahhoz, hogy a kismamák zsákruha helyett a divatlapokban szereplő öltözékek pocakra alakított változatait tudhassák gardróbjukban, hosszú időnek kellett eltelnie. A divattervezők és egyéb kreatív emberek viszonylag későn fedezték fel maguknak a várandós nőt, mint piaci célcsoportot. Körülbelül két évtizede jelent meg a kismama-, terhes-, várandós- és hasonló előtagú termékek és szolgáltatások tömkelege a piacon, a divatos ruháktól kezdve a nyugtatóan csilingelő medálokig.

Az elmúlt napokban úgy éreztem magam, jobban mondva úgy éreztük magunkat, mint egy hollywoodi járványos filmben. Olyanban, amiben a Föld teljes lakosságát néhány hét leforgása alatt a kipusztulás fenyegeti és csak szkafander-szerűségbe öltözött szuperkutatók és néhány őrült tudós leleményessége miatt menekülünk meg. A helyzet a következő képpen fest: ötödik napja fekszünk itthon ketten a férjemmel olyan gyengén, hogy beosztottuk mikor ki kel fel teát főzni. A gyerek a nagymamánál, csodával határos módon ő nem kapta el a vírust az első nap, amikor még itthon volt ő is velem - én dőltem ki elsőként. Gyakorlatilag senki nem jár felénk, aki igen, az a résnyire nyitott bejárati ajtón bedobja, amit hozott (zöldség, zsebkendő, gyógyszer) és gyorsan távozik.

2014. szeptemberétől minden három év feletti gyermeknek óvodába kell járnia. Ezért indult el a tízmilliárdos óvodaépítési program, mely összeg egyébként a Magyar Óvodapedagógia Szövetség szerint közel sem lesz elég ahhoz, hogy a hiányzó 25-30 ezres férőhelyszámot megteremtsék a semmiből. Hiszen az eddig 5 éves korig otthon lévő gyerekek helyett minden 3 évesnek helyet kell csinálni. Márpedig ha kell, akkor kell, és mindjárt kiderül, vannak erre az építésnél lényegesen egyszerűbb módszerek is. Csupán egy kis számmisztika és máris 50 százalékkal több gyereket lehet felvenni az egyes ovikba. Hogy hogyan?

Én bizony nem tudtam. Pedig két nem éppen újszülött gyerekkel rendelkezem. Hónapokon át adtam nekik a kötelező napi egy csepp Vigantolt, mégsem tudtam mit adok, miért fontos, és hogy bizony egyetlen egy napon sem kellene kihagyni. És hogy nem is biztos, hogy elég az a napi egy csepp, nyugodtan lehet az kettő, mások szerint három is.

Február 6-án a Facebook New York-i irodájában egy csapat édesanya tűnt fel gyerekestül, azt követelve, hogy a közösségi oldal hagyja békén a szoptatós fotóikat. A nemzetközi mozgalom azután indult el, hogy Emma Kwasnica többször felszólította a Facebook-ot, hogy ne töröljék szoptatós képeit a profiloldaláról, ahogy azt már többször megtették, annak ellenére hogy a társaság azt hangoztatja, hogy csak olyan képeket töröl, amelyek nem etetésre szolgáló melleket mutat.

Egy új, roppant érdekes kutatás látott napvilágot: Brazíliában egy 2000 ember bevonásával végzett utánkövetéses vizsgálat kiderítette, hogy császármetszéssel született csecsemők 15 százaléka elhízott 20-25 éves korára – míg a hüvelyi úton született csecsemőknél csupán 10 százalék körül volt a túlsúlyosak aránya.

Kimaradt 2 hét egy utazás és egy betegség miatt. Az utzáson én vettem részt, a
betegségben nem én voltam a szenvedő fél - az én szempontomból ez így pont jól
is van. Persze azért mégsem, mert az összes eddigi gyerekbetegség közül eddig
ez volt a legnehezebb, egy gennyes fülgyulladás. De mielőtt erről lenne szó, úgy
érzem tartozom egy kis magyarázattal.

Ha lehet hinni az ősi nagyi-féle praktikáknak, akkor egy férfi elcsábításához elegendő egy finom étel, egy szép fehérnemű, és a reggeli, egy pötty korrektor a szemem alá, egy kis frizuraigazítás” rituálé. Persze, ha hosszú távra tervezünk, akkor nem árt, ha a recept egyes hozzávalóinak mesterévé válunk. Mivel a bölcs öregek általában tudják, mitől döglik a légy, amondók vagyunk, egy próbát megér megfogadni a jó tanácsokat. Kismamaként a csábítás részén már túl vagy, íme egy kis verbális divatbemutató a kismama fehérneműk világából a megtartás hadművelethez.

Életünk egyik legdöntőbb pillanatára nemes egyszerűséggel nem emlékszünk. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki emlékezne arra, hogyan született. A legtöbbünknek az első évünkből sincs emléke. A pszichológia szerint személységünk sarokköveit az első években rakjuk le, ahogy sorsunk meghatározó élményei, traumái is ekkor érnek minket. Döntő szerepe főleg az első hat évnek van. Születés után más környezetbe kerül a baba, nemcsak, hogy levegővel telik meg a tüdeje, és a táplálkozása is gyökeresen más lesz, hanem az őt körülvevő közeg is robbanásszerűen kitágul.

Mit szólnál, ha a szülészetről távozván, kezedbe nyomnák egy új vizsgálat eredményét, melyből kiderül: meddig fog élni most 3 napos gyereked? Ugye félelmetes? Pedig ez már nem sci-fi. Valóra vált Gattaca.

A Glasgow-i Egyetem kutatói egyelőre madarakon végezték el azt a vizsgálatot, mely most először bizonyította, hogy a kromoszómák végeinek hossza szorosan összefügg a várható élettartammal. A vizsgálatot zebrapintyeken végezték, de valószínűleg annak eredményei az emberre is igazak: hiszen olyan biológiai jellemzőkről van szó, melyekben alig térünk el a zebrapintyektől.

Minden eddiginél átfogóbb adatbázist állítottak össze arról, hogy a világ egyes részein az összes születés közül mekkora az ikerszülések aránya. A kutatás főként a fejlődő országokra koncentrált, ahol ilyen jellegű felmérések eddig nem készültek. Az adatbázisba 2,5 millió, 1987 és 2010 között történt születésről kerültek be adatok.

A fejlődő országok ikerszülés átlaga szerint ezer születésre 13,6 ikerpár jut, ami nagyjából egybevág az európai, észak-amerikai és ausztrál arányokkal, amelyek ezer születésenként átlagosan 9 és 16 közötti értékeket adnak. Közép-Afrikában a legnagyobb az ikrek aránya, a csúcstartó ország Benin, ezer születésenként 27,9 ikerpárral. Jóval átlag alatti számokat mutatott Ázsia és Latin-Amerika, 8 ezrelék körüli aránnyal – kivételnek számít a karibi térség, ahol egyébként is magas az afrikai származásúak aránya. Az egypetéjű ikrek aránya azonban meglepően stabilnak bizonyult az egyes régiókban: 3,5-4 ezrelék.

Egy nem nőgyógyászati betegség miatt javasolta a kezelőorvosom, hogy egy általános nőgyógyászati vizsgálatot végeztessek el. Úgy gondoltam nem utazom át a várost, nem üldögélek órákon át amúgy szeretett magánorvosom várótermében és nem utolsósorban nem fizetek 6-10 ezer forint között egy általános rákszűrésért és vizsgálatért. Arra gondoltam kivételesen időt, pénzt és energiát spórolok, ha fogom magam és elmegyek a kerületi SZTK-ba, vagy ahogy mostanában hívni kell Rendelő Intézetbe. Gondoltam ez mégse egy gyerekszülés, miért is ne tudnák ezt ott is flottul, hiba nélkül megoldani. És hát igen, itt tévedtem…

 Két fiam van, mint ezt a szülőszoba rendszeres olvasói már jól tudják. Kell egy lány.

De valahogy nem bízom a természetben: miért lenne a harmadik lány? Kardomba dőlök, ha még egy fiam lesz. Meg most nem is vagyok olyan terheses, szülős, otthon lévős állapotomban. Adódott a megoldás: fogadjunk örökbe. Nem újszülöttet, nem pár hetest, hanem egy kétéves kislányt.

Bedőltem a reklámoknak - nem is kicsit. Hirdették, fényt kapott, jó volt a plakátja, a gyerekek imádták, és én megvettem.

Tagadhatatlanul egyik legkedvesebb szórakozásomra kerítettünk sort: színházba mentünk a hétvégén. A helyszín a RAM volt, az előadás pedig a Popeye. Váratlan meglepetésként ért azonban az, amit láttam. A színház ezzel az előadással elvesztette azt a biztos pontot, amit jó időn keresztül jelentett az értelmiségi rétegnek. Örömmel üdvözölhetjük a tényt, hogy nyitottabb lett. Lazább. Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Lennék én laza és 21. századi. Mégsem visz rá a lélek, hogy örüljek a gyerekelőadás színpadára belógó rózsaszín mobiltelefonnak, vagy az „MMS-em érkezett” típusú mondatoknak.

Anyák, akik sikeresen lavíroznak az otthon és a karrier között – ezzel a munkacímmel indítottuk el idei sorozatunkat, melynek első részében Lila Fügével, alias Havas Dórával ismerkedhettetek meg. Most jöjjön egy újabb sikersztori, egy újabb sikeres anya. Orszáczky Ildikó eredeti szakmáját tekintve  angol-magyar szakos tanár, mielőtt gyerekei születtek volna hét évig tanított gyerekeket.

A gyerekek iránti érdeklődés megmaradt, ugyanis nevét ma onnan ismerhetitek, hogy ma ő a Csiri-biri torna „anyukája”. Miután pedagógusi végzettségét mozgásfejlesztés tanulással egészítette ki, életre hívta ezt az apró gyerekeknek való tornát. Vele beszélgettem.

Néhány hete megjelent „vámpíros” cikkünk, nagy port kavart. Tudjátok, melyben egy dúla egészen új megvilágításba helyezte az őssejt levételt, a köldökzsinór korai elvágását. Megkérdeztünk hazai szakembereket: elképzelhetőnek tartják-e hogy a köldökvér kinyerése miatt a baba később vérszegény lesz? Azaz megkárosítjuk őt, már élete első perceiben?

Hazai szakértőket kérdeztünk.

Két hete jelent meg nálunk annak az anyának a segítségkérése, aki úgy érzi jobban szereti kisebb gyerekét, mint a nagyobbat. Szél Dávid, pszichológust arról is kérdeztükl, hogy mit tegyen az a szülő, aki ilyesmit érez és vajon jogos-e a bűntudat.

Jelentem az a bizonyos babszem elkezdte befészkelni magát a helyére. Még kell neki idő, hogy teljesen ott legyen, ahol kell, mint ahogy a babának is van még ideje befordulni és indulásra készen oda helyezni a kis fejét, ahonnan aztán ki tud majd bújni. Egészen biztosan nem tudhatom, hogy ez hol van, mikor és hogyan történik, mert velem nem esett meg, hiába van már egy 3 három és egynegyed éves lurkóm.

Már halálos áldozatai is vannak a Nagy-Britanniában újra terjedő angolkórnak – holott talán azt hittük, hogy örökre búcsút vettünk ettől a betegségtől. Úgy tűnik ezek a búcsúk soha nem bizonyulnak öröknek: ahogy a kanyaró is újra felütötte a fejét, úgy most ismét az angolkór ellen kell védekezni. Legalábbis Nagy-Britanniában.

A betegség hátterében a D-vitamin hiány áll: tudjátok az a kis cseppecske, amit a kisgyerekeknek naponta kellene adni – de jaj, hogy nekem heteken át sokszor eszembe sem jutott…pedig a sötét, napsütés nélküli hónapokban, október és március között még a felnőttekre is ráférne némi D-vitamin pótlás. Pláne hogy mostanában immunerősítésre is ajánlják az orvosok ezt a vitamint, hiszen a télvégi fertőző betegségek többsége a D-vitamin, és nem a C-vitamin hiány számlájára írhatók. Veszíteni tehát nem veszítünk vele, ha adjuk és mi magunk is esszük.

Kenyában és Elefántcsontparton nőttem fel. Tizenöt éves korom óta az Egyesült Királyságban élek. De mindig is tudtam, hogy ha valaha lesznek gyerekeim, akkor azokat Kenyában akarom felnevelni. Feltételeztem, hogy lesznek. Negyedik generációs modern, dolgozó afrikai nő vagyok, két egyetemi diplomával. De ha gyerekekről van szó, akkor tipikusan afrikaivá válok. Először is itt van az a mondás, hogy gyerekek nélkül nem vagy teljes ember, a gyerek olyan áldás, amit bolond lennél kihagyni. Egyébként fel sem merült, hogy kihagyjam.

A gyerekvállalás ugrás az ismeretlenbe minden egyes alkalommal.  Izgalmas, hogy milyen lesz majd a születendő kicsi, kire hasonlít külsőleg és belsőleg és milyen változásokat hoz magával, hogyan alakítja az addig kialakult környezetet. Az első terhesség során ez az ismeretlen még sokkal felfoghatatlanabb és nehezebben felmérhető mert nincs semmi tapasztalatunk arról, hogy milyen az élet egy kisbabával, később pedig a GYEREKÜNKKKEL. Nagyfiam, A. három és egynegyed éves és néha még rácsodálkozom a tényre, hogy ő az én kisfiam. Már kialakult valamennyire a közös életünk, mégis vannak olyan pillanatok, amikor hátralépek egyet és rácsodálkozom arra, mi történt velem. Hogyan is lettem én hirtelen anyuka?

Kedvenc tanácsom: ne hallgass senkire, csak rám! Ha kismama, pláne ha kisgyerekes vagy, tudod miről beszélek: nénikről a buszon, akik aggódnak, hogy a kendőben rádkötött gyerek már nem is él, bácsikról a közértből, akik szerint esténként kamillás vízbe lógasd a lábad, hogy a gyereken majdan kevés anyajegy legyen, és persze közeli rokonokról, akik szerint a legfontosabb, hogy ne lakkozd ki a körmöd, amikor eljön a szülés ideje. Lehet, hogy ezek a tanácsok nem pont így hangzottak el, de megmondom őszintén, a rémsztoriknál („pont ilyen lépcsőn esett le az ismerősöm, mint amilyen nálatok is van, meg is halt egyből a babája”) és a tanácsoknál arcomon kedvesnek szánt mosollyal, szorosra csuktam a fülem. Tisztelet a kivételnek, hülye tanácsokat nem hallgatok meg. Sem akkor, sem azóta.

Havas Dóra, vagy ahogy sokan ismerik Lila Füge honlapján ezt olvastam: egyszer csak azt vettem észre, hogy nem csak a buli van mindig a konyhában, hanem én is. Érdekes karrierkezdet ez – nyilván Dóra sem gondolta, hogy amikor kisfia születése után ottragadt a konyhában, akkor ezzel valami egészen új dolog kezdődik az életében.

A b.boom szülőszoba idén induló, új sorozatában olyan nőket, anyákat mutatunk be, akik gyerekeik születése után vadonatúj szakma után néztek, vagy épp eredeti szakmájukban a gyerek születése után lettek igazán sikeresek. Elsőként Havas Dórával beszélgettem, aki épp második gyermekét várja – azaz hamarosan még több dolga lesz.

A b.boom szülőszoba egyik olvasója segítséget kér tőletek, a többi kismamától, édesanyától. Várjuk javaslataitokat, ti mit tennétek a helyében?

"Amióta a kicsi megszületett, a nagyot elkezdtem nem szeretni, vagyis nem eléggé szeretni. Valahogy a naggyal mindig is volt egy olyan érzésem, hogy nem szeretem eléggé. Amikor még csak egyke volt, már akkor elő-elő tört belőlem a gondolat, hogy egy anya ennél jobban tud szeretni. Aztán amikor megérkezett a kicsi, akkor megéreztem pontosan, hogy mi motoszkált bennem. Emlékszem, a kórházban annyira csak a kicsire fókuszáltam, hogy voltak pillanatok – bocs órák, amikor eszembe se jutott, hogy van egy másik gyerekem is. Most el lehet jól ítélni mindezért, de így van és habár küzdök ellene és igyekszem nem belesüppedni ebbe a zavaros helyzetbe, ez mégis a dolgok jelen állása, amit nem lehet a szőnyeg alá seperni.

Azt olvasom, hogy egy manhattani pár bíróságra megy, hogy megtarthassák néhány nappal ezelőtt született első gyerekük méhlepényét. Ez azt jelenti, hogy küzdeni kell valamiért, ami nemrég még az anya testében volt? Valamiért, amit az ő szervezete képzett? Szép.

Másfél éves a b.boom szülőszoba, meg egyébként is itt az év vége, a nagy összegzések időszaka. Nézzük idén, melyek voltak legolvasottabb, legnépszerűbb cikkeink.

Amikor eldöntöttük, hogy belevágunk a kistestvérgyártásba az első gondolatom az volt (igen, persze azon túl, hogy legyen egészséges és szép), hogy legyen akkor már ő is fiú. Ezzel magamat is megleptem, mert mindig lányt szerettem volna, de a kis első szülöttem már úgy beette magát a szívembe, hogy elhittem, a fiú sem ördögtől való. Különben pedig csupa praktikus oka volt enne a "döntésnek": nem kell annyi új gyerekruhát venni, a játékok is alapból meglesznek legalább addig, amíg a személyiség faktor be nem lép és ki nem derül, hogy egészen mással szeret játszani az kistesó, mint a nagytesó.

Tetszik, nem tetszik, a gyereket vinni kell.  Először a pocakban – ebben nincs választása senkinek, kivéve, aki béranyával dolgozik. Első gyerekes anyukaként  az ember várja, a végén már nagyon, hogy megkönnyebbüljön, és nem biztos, hogy tudatosul benne: a neheze még csak most kezdődik. Mert a gyerek tovább nő, nehezebb lesz, de szerencsés esetben is 9-12 hónap kell, hogy megtanuljon járni. És akkor még ott van a kicsi lábak megerősödése, a hirtelen elalvások, és számtalan váratlan esemény, mikor szüksége van a kis embernek a biztonságot jelentő anyai ölre. Az anyának meg jó erős muszklikra.

Mondtam már, hogy a mostani - második - terhességem során minden egészen másképp történik, mint első alkalommal. A legkézzelfogatóbb különbség a munkával kapcsolatos.

Tíz év munkaviszony után az első gyerek vállalása már csak azért is megváltás volt, mert kiléphettem a rutinná vált munkamenetből. Nem voltak nagy önmegvalósítási terveim - bár gyakran mondogattam, hogy vagy most találom ki és kezdem el a "hogyan tovább" dolgot, vagy soha (és végül ez így is lett, de ez egy másik történet), egyszerűen csak alig vártam, hogy mást csináljak a megszokott 9-től 5-ig (valójában 9-től 8-ig) tartó taposómalomnál.  4,5 hónapos terhesen abbahagytam a munkát és csak azzal foglalkoztam, ami a legfontosabb volt: figyelemmel kísértem az én-ből mi-vé alakulást és megtettem mident, hogy a legtökéletesebben sikerüljön. Tornáztam, jógáztam, úsztam, tudatosan táplálkoztam és nagyon boldog voltam.

A gyengéd születés hívei régóta hangoztatják: a köldökzsinórt nem szabad a baba megszületése után azonnal elvágni, hiszen az első lélegzetvételek során a köldökzsinór oxigénje megtámogatja a babát, segíti az átállás első perceiben. Ezért addig érdemes várni, amíg csak lüktet a köldökzsinór, hiszen addig is szállítja az éltető oxigént. Nekem szerencsém volt, mindkét gyerekemmel hagyták, hogy a pulzálás megszüntéig össze legyünk kötve fiaimmal, és bizony ez mindkét esetben egy jó hosszú, negyedórás időszak volt. A legújabb kutatások most arra is rámutatnak, hogy nem csak lelki szempontból fontos, hogy ne vágják el azonnal a köteléket anya és gyermeke között, hanem bizony csökkenti az esélyét egy későbbi vashiányos vérszegénység kialakulásának.

Keresd meg ügyesen a kiskacsát a tányér alján! Egyél csak, mindjárt rábukkansz! – Számos hasonló gondolattal is bíztathatjuk gyermekünket, ha válogatós, lehetünk bármilyen ötletesek és lelkesek, sőt még kitartóak is a bíztatásban – bizony semmi eredményt nem érünk el ezzel a legtöbbször. A gyerekek bár kevésbé jól érvelnek érthető életkori sajátosságaik miatt, ám praktikáinkon sokkal hamarabb átlátnak, mint azt várnánk. Még az Anya kedvéért kezdetűn is.

Tudom, tudom, a legtöbb kismama ilyenkor azzal küzd, hogy valahogy féken tartsa az étvágyát és a hirtelen rátörő kívánásokat – azonnal fagyit, kovászos uborkát vagy kínai csípős levest kell enni és akkor az úgy van, nem másképp. Hát, velem nem ez a helyzet. Nagyon nem.

Szünetet tartok. Elfáradtam, lelassultam és bepunnyadtam, de nem csak ebben, mindenben. Sok a munka, sok a dolog, sok a gyerek és kevés az idő és az energia. A nap se gyakran süt már ki és a kedvem is lohad lefelé. Mondhatnám, hogy elfogott a téli depi, de inkább csak a lendület kopott meg. Nagyon nem rossz a helyzet, de kell egy kis levegő és szusszanás. Talán nem véletlen, hogy pont most.

Ha eddig nem lett volna elég stresszes a spontán vetéléstől való félelem a koraterhes kismamák számára, akkor majd mostantól az lesz: egy közelmúltban megjelent tanulmány eredményei szerint ugyanis a jelenlegi ultrahang irányelvek, melyek alapján meghatározzák, hogy egy terhesség idő előtt befejeződött-e, nem voltak igazán pontosak. A kutatók ugyanis arra jutottak, hogy 23 élettelennek mondott babából  1 mégis élő terhesség volt.

Talán emlékeztek még, tavaly hírt adtunk egy karácsony előtti kezdeményezésről, a sok-kicsiről. Sok kicsi idén is sokra megy, gyűlnek az adományok szép számban.

A 2011 karácsonyi sok kicsi ismételten nehéz helyzetű családok, gyerekek mellé szeretne odaállni, akik egyre jobban leszakadnak, egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdenek. Idei támogatottjuk a Menedékház Alapítvány lesz, akik 2005-ös alapításuk óta küzdenek az elszegényedés, a talajvesztés, a lakhatási nehézségek és a hajléktalanság ellen, nem pusztán szociális szolgáltatások nyújtásával és különböző intézmények működtetésével, de arra is figyelmet fordítanak, hogy sikerélményeket nyújtó elfoglaltságokat is biztosítsanak támogatottjaiknak  például egyik nagyon szimpatikus kezdeményezésük a Műhelyklub, amelynek keretében intézményeik használói - maguk is nehéz sorsú emberek - kerékpárokat, sporteszközöket, más használati eszközöket újítanak fel és juttatnak el elsősorban gyerekekhez.

A fogyasztóprogram legáhítottabb részéhez értem: ruhatárfrissítés! A régi nadrágjaim ugyanis már lecsúszkálnak egy ideje, combban csúnyán redőződnek és itt-ott lötyögnek. ÉS EZÉRT kisebbre kellett őket cserélnem! Igen, igen, igen. No azért ne gondolja bárki, hogy több mérettel csökkent a derék-comb-fenék bőségem, csupán egy ruhamérettel. És ez  jó, mert nagyjából pont az áhított testkörfogatot értem el. Vannak még területeik amiket alakítani kell és folytatandó tovább a zsírtalanítás, az összkép azonban határozottan javult. Mindez annak ellenére, hogy az utóbbi hetek inkább a stagnálásról szóltak mintsem a látványos fogyásról. Mostanra viszont az igény az új ruhák iránt nagyon erős lett.

A 18. hetet több okból is nagyon vártam. Elsősorban az integrált teszt és a genetikai ultrahang eredménye érdekelt - ehhez kötöttem a végső megkönnyebülés pillanatát, amikor remélhetőleg kiderül, hogy ha már eddig eljutottunk, valóban minden rendben is van és lesz. A másik majdnem azonos izgalmakat kiváltó eredmény szintén az ultrahanghoz köthető - a nagy pillanat, amikor kiderül, hogy lányunk lesz. Vagy nem.

Mindkét téren volt miért izgulnunk.

Még nem volt gyerekem, épp az esküvőnket szerveztük a férjjelölttel, amikor egyik este orrához nejlonzacskót szorító és azt bőszen szagolgató előrehaladott terhes nőt láttunk. A látvány mellbevert, rendőrséget akartam hívni, végül nem tettem, viszont az eset azóta is sokszor eszembe jut és dühít. Miért teszik ezt emberek? Amiről írni akarok nem kapcsolódik szorosan a fenti esethez, csupán a kismama-pia-buli kontextusról ismét bevillant. Hogy vajon mi illik és mi nem nagy hassal.

Amikor először találkoztam szülészemmel, még semmit nem tudtam róla. Csak annyit, hogy felkapott, hogy csak kedves rokonom protekciójával tudtam hozzá bejutni, de hogy mennyire a természetes szülés híve, azt nem tudtam róla. Így aztán első találkozásunkkor szemrebbenés nélkül kérdeztem a kedves mosolyú doktor urat, hogy lehet-e nála császárral szülni, mert én olyan mérhetetlenül rettegek és én – bár sok millióan túlélték – nem fogom kibírni. Nagyot nevetett. És milyen igaza volt. Életem két legszebb emléke a két (normál) szülésem, nem cserélném el őket a császármetszés műtétjének emlékével.

Ó, de szép, jaj de cuki, biztos te vagy a világon a legboldogabb! Mondja mindenki, ha gyereked születik – és ez így is van. Boldog vagy, elégedett, de….

Legutóbb elhamarkodott ígéretet tettem. Könnyedén beígértem, hogy majd a wellness sport szekcióját lelkesen látogatom a jól megérdemelt pihenés közben. Ehhez képest a pihenés nem a nyugalomról és a fitnessről szólt. Ez a lehetőség tehát komplett elúszott. Akkor ott nem is hiányzott annyira. Talán mert két gyerek mellett a wellness-fitness egészen más mint gyerekmentesen. A gyerekbővítmény viszont külön előnyt jelentett a svédasztalos vacsinál (már ha az embernek az a célja hogy minél kevesebbet egyen). A miérteket talán ki tudjátok találni. De nem is volt oly nagy nehézség a sütis pultot elkerülni, erre viszont büszke vagyok csak úgy simán.

A második terhességem 17. hetében járok. (Igen, terhességnek fogom hívni, nem azért, mert teher lenne, hanem mert modorosnak érzem másnak nevezni, erre áll rá a szám.) Kicsit későinek tűnhet a 17. héten elkezdeni egy terhes naplót, de ennek oka van. Másodszorra minden más.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első - születéssel végződő terhesség után idén tavasszal volt egy kitérőnk a kórházba, spontán fogant ikreket veszítettünk el a 8. hétben.

Amikor még csillogó szemű szülésznő-tanonc voltam, egyszer kaptam egy oklevelet és egy doboz csokit. Ugyanis az egész kórházban én vettem le a legtöbb köldökvért. Abban az időben a helyi egészségügyi hálózat kísérletképpen létrehozott egy köldökvér-bankot. A gyűjtött őssejtekkel leukémiát gyógyítottak és kutatásokra használták. Minden, a kórházban szülő nőt megkértek, hogy adományozza ezekre a célokra a köldökvért és ebbe általában nagylelkűen beleegyeztek. Én különösen jó voltam a vérgyűjtésben. Ez a poszt egy kísérlet arra, hogy megbánjam bűneimet.

Most következik itt a szülőszobán a másik nyertes szüléstörténet. Hiszen pár héttel ezelőtt arra kértünk benneteket, hogy írjátok meg kisbabátok születésének történetét. Sok szép és megható, nehéz és könnyfakasztó történet érkezett. Mi - nagy nehézségek árán - kettőt választottunk ki közlésre.

Fél-kockahas pihenni indul… elfáradtam, kipurcantam és már most lehangol a novemberi szmog és köd. A lelkesedésem is picit alacsonyabb szintre került, bár a fogyási vágy nagy, a tettrekészség alább hagyott. Úgy érzem most kell kicsit pihennem, egy hétre szüneteltetni az egészségszalon kezeléseit és a szokásos torna is parkol pár napot ugyanis családilag őszi pihenésre megyünk. Egy kis wellness, egy kis szállodai kényeztetés.

Jövő héttől a kispapanapló után egy második gyermekét váró kismama életébe nyerhettek betekintést. Terhes-blogunk első része jövő kedden jelenik meg a szülőszobán. Vajon miben különbözik az első és a második gyerek várása? Milyen új kérdések adódnak egy új terhesség során? Olvassátok velünk kismamánk beszámolóit!

1. rész

A pontosság megtestesült mintaképe – ez voltam én egykor, két gyerekkel ezelőtt. Mindenhová időben vagy épp idő előtt érkeztem. Rám soha senki nem várt, ellenben én mindig mindenkire vártam. Mégsem tudtam leszokni jó tulajdonságomról: mindig mindenhová pontosan érkeztem. Az első gyerek születése már próbálta alapjaiban ingatni ezt a dolgot, de nem, ekkor még nem gyűrt maga alá a pontatlanság. Egy gyerekkel el tudok időben indulni, egy gyerekkel nem kell (annyit) veszekedni, hogy öltözzön, menjünk már. Kettővel ez exponenciálisan megnőtt – azaz nem kétszer, hanem legalább négyszer annyit kell jártatnom a szám. Az eredmény: 10-30 perces késés. Mindig, mindenhonnan.

Hamar rájön az ember, hogy a kismama luxus nem a hiperdrága babakocsiknál és a márkás babaruháknál kezdődik. Az csak egy része a bababiznisznek. Amint kiderül hogy terhes vagy, lehetőségek eddig még csak nem is sejtett tárháza nyílik meg előtted. És onnantól tényleg csak a takaród hossza határozza meg a nyújtózkodást. Na meg a józan eszed – mert nem árt észnél lenni. Ugyanis a bababiznisz nem ismer határokat. Maximum Te, ja bocs, a pénztárcád szabhat korlátot. Jómagam, nem  vagyok luxuscikk fogyasztó, így csak elképzeléseim lehetnek arról, hogy mi minden áll rendelkezésre. Szabadra engedtem hát a fantáziám és megpróbáltam összegyűjteni, hogy mi mindent lehet élvezni és mi mindenre lehet költeni kismamaként.

Kötelességtudó, szabálykövető ember vagyok. Nem parkolok tilosban, nem merek jegy nélkül utazni, mindig mindenért időben fizetek, nem megyek át a piroson, rendesen adózom, betartom a határidőket és nem tanúsítok renitens magatartást semmilyen területen, még csúnyát is ritkán mondok. Elhiszem azt, amit mondanak nekem mások és elvégzek minden rámrótt feladatot. Vagyis betartok minden olyat, ami a békés együttéléshez szükséges. Respektálom a környezetem és annak normáit. Elfogadom (sőt, be is tartom!) a szabályokat. És mégis, önmagam egészségének szabályait folyamatosan áthágom és ezzel totálisan kizsákmányolom a testemet.

...Megvan az ideje a befogadásnak, a kihordásnak és a világra hozatalnak minden nő életében akár egy gyermek  akár egy ötlet vagy életfeladat formájában….- így ír Dus Polett az általa megálmodott és létrehozott Méh-Erő kurzusról. Hiszen igaz, hogy a méhünk szervi szinten a gyermekünk lakhelye, általa válunk lányból és szeretőből anyává, de a szervi feladatokon túl is kell vele törődni. A női méh, termékenység és anyaság kultúrákon átívelő jelképe a gránátalma. Dus Polettel arról beszélgettem, hogy vajon miért és mikor jött el a pillanat, amikor a méh, a női termékenység foglalkoztatni kezdte.

„Egy ötéves kisfiú szökött ki az óvodából Székesfehérváron. A rendőrök később épségben megtalálták. Azt mondta, haza akart menni.”

Így szól a szerdai hír. Hogy mindez hogy történhetett, hogy miért nem vették észre, hogy egy gyerekkel kevesebb van (hiszen az édesapa értesítette délután a rendőrséget, amikor ment volna a gyerekért), hogy milyen ajtókon keresztül, miként jutott ki, erről nem szól a fáma.

Nem vagyok jó kedvemben. Rossz hangulatom oka legújabb elhatározásom, az ugyanis nem épp kedvemrevaló. Enni ugyanis jó! Még ha csak egy megcsócsált nutellás kekszről vagy némi keményre dermedt tejberizsről van szó. Nehogy már kidobjam, inkább hamm, megeszem – na ennek ezennel vége!

A b.boom kisbabák száma napról-napra nő - ezt a jobb oldalon ti magatok is láthatjátok.
Pár héttel ezelőtt arra kértünk benneteket, hogy írjátok meg kisbabátok születésének történetét. Sok szép és megható, nehéz és könnyfakasztó történet érkezett. Mi - nagy nehézségek árán - kettőt választottunk ki közlésre.

Most Takács Kriszta története következik.

Ragyogó napsütés, kék májusi ég kíséretében érkeztünk haza első gyerekemmel. És bizony bent is maradtunk. Mármint a lakásban. A kórházból ugyanis azzal a tanáccsal jöttünk el: egy-két hétig csakis a falat nézzük. De miért? Ezt én bizony már akkor sem értettem. Nem is fogadtam szót védőnőm még ennél is radikálisabb parancsának: 4 hétig benn, ablak kinyitható – esetleg, résnyire, óvatosan. Az már június közepe lett volna, bárhogy számolom. Felrémlett előttem, hogy vajon mitől is könnyű depressziót kapni? Hát a lakásba zártságtól egészen biztosan. Ezért döntöttem: 10 naposan óriási túrára indultunk: apa, anya és a gyerek.

- 8. lépés a kockahas felé -

Mostanában már rá sem állok a mérlegre. Ugyanis semmi értelme. Ötödik hete nyomom a fogyókúrámat és nem moccannak a kilók. Jó-jó volt egy kis csökkenés, de azóta stop, megállt. Már-már kezdenék kétségbeesni, de szerencsére Doryu megmentett attól, hogy feladjam. Elővette ugyanis a centiméterét!

Nehéz dolog egy kismamáknak szóló alapvetően happy oldalon a halálról írni. Még nehezebb csecsemők, magzatok haláláról írni. Pedig, sok édesanya gondol elveszített magzatára, babájára, így halottak napján talán különösen. Édesanyák ők, gyerek nélkül.

Nem, nekem semmi ilyesmi nem volt és nem is lesz a hasamban. Amikor valakinek a fejéből úgy tíz éve kipattant a pocaklakó szó, biztos eredeti és cuki volt, mára viszont nem tudok ennél elcsépeltebb és idegesítőbb szót. A gugli 196.000 találatot dob ki rá,  ahogy nézem a legtöbben saját gyermeküknek adják ezt a roppant frappáns nevet. Sajnos addig jutottam, hogy önmagában a pocak és a poci is borzolja az idegeimet. (A poci főként egy termetes görögdinnyére hajazó has esetén vicces.)

Bizony-bizony, a 4. héten túl az öveim sem tartják fent az elmúlt idők kedvenc nadrágjait. Juhéj, valami elindult! Persze ez csak egy apró jel, hogy nincs hiába a sok próbálkozás. De ismerem magamat és hajlamos vagyok túl korán túl messzemenő következtetéseket levonni, ezért inkább (a fenti juhéjtól eltekintve) csak halkan örülök. Már az elején elhatároztam, hogy ruhát majd csak akkor veszek újat, ha elértem a kívánt eredményt, nem fogok köztes, gyorsan elhagyni kívánt méretekbe beinvesztálni. Most még korai volna, várom helyette a végeredményt és élvezem hogy huzigálhatom a nadrágjaimat. Mondjuk pont ezért olyan nagyon csinosnak még nem érzem magamat, de a redőződő sztreccs farmerek eleget emlékeztetnek arra, hogy fogyok!

Eljárt az idő azon elképzelés felett, mely szerint a terhesség a 42. hét után veszélyessé válik. Harmadik gyerekem, Jack a múlt hónapban született, 20 nappal a kiírt időpont után. Az első két gyerekem szintén késve, 15 nappal a terminus után született. 43. hét? Ez rekord, bár mások inkább azt mondanák: őrület. Az utolsó héten már kis sem mozdultam  otthonról. Tudtam mit csinálok de nem voltam kíváncsi mások véleményére. Nem akartam tovább hallgatni az okosabbnál okosabb tanácsokat. Próbáltál már curryt enni? (Igen, úgy 57-szer.)

Talán már észrevettétek, hogy érdekel minket – és reméljük titeket is -, hogy miként élnek a magyar kismamák külföldön, illetve külföldi kismamák Magyarországon. Olvashattatok már Belgiumban, Hollandiában élő anyákról, illetve Budapesten boldoguló spanyol mamiról.

Most Svájcot vizsgáljuk meg abból a szempontból, hogy vajon milyen ott kismamának lenni, milyen ott szülni és babakocsit tolni. Én azt gondolom, nagyon jó.

Réka  terhessége utolsó heteit már nagyon várta: hiszen végre kiutazhatott Svájcban dolgozó párjához. Férje is magyar, ám két éves munkaszerződése már februárban Zürichbe szólította, így pár hónapot vadromantikus távkapcsolatban töltöttek. Mivel szülni semmiképp nem akart egyedül, ezért júniusban Réka is kiköltözött párja után.

Harmadik hete nyomom a fogyni akarok projektet. Most mintha nem lenne látványos a változás, bár én belülről érzem a testemet ahogy alakul, de a kilók nem akarnak lemászni. A héten esedékes lesz egy centiméterezés, hogy megnézzük, hogy alakul a körfogatom.

Amióta naponta egy elfoglaltságot a fogyásom jegyében töltök, sok mindennel találkoztam és sok mindenkivel megismerkedtem. Doryu még mindig szabin van, ezért egy másik lányra bízott vasalásilag, akivel összehaverkodtunk. Amíg rólam olvad a zsír, ő beszámol élete mélyebb és magasabb pontjairól.

Előre szólok... hosszú lesz.

2011. április végén teherbe estem. Boldogok voltunk férjemmel, mert mindketten gondolkodtunk már a gyermekvállalásban. Kb. 8 hetes terhes lehettem, mikor kiderült egy nőgyógyászati vizsgálat alkalmával. Igyekeztem körültekintő lenni és kérdezni, amit csak lehetett, de “ki”választott nőgyógyászom (sokéves tapasztalatából kiindulva) nem volt bőbeszédű, mondván, hogy majd mindent megtudok szép sorjában, mire hogyan kell figyelnem.

Történt egy délután a 11. hétben, hogy egy erős vérzésem lett, minek következtében egy tárgyalás kellős közepén vérben úszva a férjem vitt el orvoshoz. Akivel már történt ilyen, tudja, hogy... szó szerint "megállíthatalan"a folyamat... az orvos megnézett, megnyugtatott, hogy hematómám van, szerinte feküdnöm kellene, mert a terhesség veszélyes lesz így, viszont táppénz nem sok lesz, mit akarok, döntsem el. Szerinte írassam ki magam, szigorú fekvés és pihenés javasolt, egyéként minden rendben van a picivel. A legnagyobb örömünk az volt, hogy aznap kaptam egy kis képet a babáról és hallhattam első szívverését élőben is. Volt kézzel fogható bizonyítéka babóca létezésének.

Jelenleg már Magyarországon is rendelkezésre áll néhány centrumban egy új típusú hormonteszt, mely jó közelítéssel jelzi, hogy mennyi „érlelhető” petesejt  van a petefészkekben. A teszt az úgynevezett AMH, vagyis az anti-müllerian hormon mérésére szolgál. Ez a hormon a petefészekben termelődik, mennyisége átlagosan 24 éves korban a legmagasabb, a harmincas évek közepére a felére csökken, a negyvenes éveikben járó nőknél pedig már jelentősen alacsonyabb mértékben van jelen. Dr. Csajbók Évát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet belgyógyász- endokrinológusát kérdeztem arról, hogy miért is hasznos ismerni a petesejtjeink számát?

Két hét telt el és máris megütött a kötöttség és kötelezettség fránya szele. Na meg a lustaságé. Bizony meg tudok ingani és vannak pillanatok amikor piszok nehéz ez az egész. Mennyire könnyű lenne azt mondani hogy sutba az egésszel, trüffel szeletet akarok enni! Szerencsére ennyire még nem súlyos a helyzet, de szörnyű lelkiismeret furdalással zárom ezt a második hetet, ugyanis egy tornát kihagytam. Igazából ennek nem lustasági, csupán logisztikai okai voltak, a kis bölcsis nem mehetett a héten az intézménybe mert taknya-nyála egybefolyt állapot uralkodott el rajta. Igen nehéz volt megoldani már csupán az egészségszalonba való eljutást is (pontosabban az erre az időre szóló gyermekfelügyeletet).

Szoptass három óránként, tedd a saját ágyába messze a sajátodtól, két hónaposan nyomathatod az almát – valahogy így szólnak annak a nagyszülő-generációnak a tanácsai, akik az elmúlt 30 évben nem haladtak a korral. Nehéz beláttatni velük, hogy immár a gyereket nem hagyjuk sírni, hogy táguljon a tüdeje, nem adunk neki teát, csak hogy befogja a száját és még kiflivéget sem rágcsáltatunk vele fél évesen. Igaz, mi is felnőttünk valahogy. Súlyos érv ez, nehéz is vele vitatkozni, hiszen igaz ami igaz, itt vagyunk, felnőttünk és épp szaporodunk. Felnőttünk autósülés, bébiőr és BPA-s cumisüveg társaságában. Igaz, hogy mindegyikünk allergiás, a korosztályom szinte minden tagjának van valamiféle autoimmun betegsége, de élünk, életben tartottak a szüleink. Kit így, kit úgy.

Van az úgy, hogy nem lehet három évig otthon maradni. Néha kettőig sem. És bizony megesik, hogy még egy évet sem tölt otthon az édesanya. Én, a magam részéről megértem. De nem irigylem. Már 4 hónapos gyerekem mellől havonta 3 napra megléptem: dolgozni mentem. Szerencsém volt, megtehettem, olyan munkám volt, mellyel havi 3 nap kimozdulással és némi otthoni telefonálgatással azért lehetett valamicskét keresni. De a fő ok még csak nem is a pénz volt: mint a Messiást úgy vártam a napokat, amikor fel lehetett öltözni, kifesteni magam és a cél mégsem a játszótér volt – hanem vissza a nyüzsgésbe, villamosozni, buszozni – nagy kaland ez négy hónap lakás- lét és a környék 10 utcájának bejárása után.

Na de kanyarodjunk vissza Emihez, aki hamarosan nagy kalandba vág: kilenc hónapos kislánya mellől tér vissza a munka világába. Már hosszú ideje otthon van, hiszen nagyobbik, immár bölcsődés kislánya két és fél éves. Tőlünk nyugatabbra ez abszolút megszokott, épp a két-három év itthonlét adna okot érdeklődésre, nálunk viszont fordítva van.

Eltelt egy hát a fogyóprogramból és megtörtént a beavatás. Múlt heti parámat leküzdve természetesen elmentem a bejelentkezett időpontra az egészségszalonba. Mondjuk számomra nem is volt kérdés, mert én nem szoktam nem elmenni oda ahová megígérem. Az állapotfelmérés egyáltalán nem volt vészes és habár - szerencsére - nem bírtam megjegyezni vagy akár értelmezni a számokat, állítólag nem vészesek. Sőt, csupa elismerésben volt részem, hogy jó alapokról indulunk, nem rossz az amit csinálok csak kicsit kell rajta változtatni. Ugyanis (bár ez nem ért újdonságként) a normál napi étrendemet este nagyjából fél óra leforgása alatt tönkrevágom a danett, jó reggelt keksz és társaik megevésével. Nem is kell hozzá fél óra.

Elég sok infót zúdítottak rám, aminek valószínűleg a fele se maradt meg, de gondolom kapom majd még a fejtágítást a kezelések alatt. Látszólag  a fazon gyantámra senki nem volt kíváncsi, viszont az alaphangot szerencsére dicsérő szavakkal adták meg, ami jól esett és máris nagy kedvvel és elánnal vetettem bele magamat az őszi-téli fogyasztó programba. Köszi Doryu!

A béranyáról szóló cikkünk eszembe juttatta, hogy adós vagyok a szülőszoba olvasóinak a Jóbarátok pocakos történeteinek folytatásával. És hogy miért pont erről az írásunk inspirált a következő rész papírra ( najó, WORDbe) vésésére? Mert mit ad Isten, Carol és Ross hétköznapinak koránt sem nevezhető terhesség – szülés - gyereknevelés szentháromsága után egy újabb bizarr élethelyzetet kreáltak az alkotók.

Mint tudjuk, és ahogy azt a mögöttünk álló x évben meg is tapasztalhattuk, a barátait maga válogatja az ember, a családját viszont készen kapja – maximum azt választhatja meg, hogy milyen kapcsolatot ápolunk a rokonokkal. A Jóbarátok mindegyikéről elmondható, hogy szép kis famíliával vannak megáldva – gondoljunk csak Mrs Bingre, aki maga nevelte (?) Chandlert, a Geller szülőkre, akik odáig meg vissza vannak elsőszülött fiúkért, míg Monica önbecsülését folyton a sárba tiporják és így tovább.

A Bezzeganyán az elmúlt héten a b.boom divatszakértője, Matheidesz Dóra adott tanácsokat az őszi divattal kapcsolatban. Hogy ne csak a bezzeg-, hanem a b.boom kismamák is részesüljenek tanácsaiban, mi is közöljük divattippjeit.

Akármikor is esel teherbe, egész biztosan nem úszhatod meg a hideg hónapokat. Még ha csak érintőlegesen is, de valamilyen hideg, nedves, kellemetlen, ködös, nyálkás évszak bele fog esni a kilenc hónapodba. Márpedig hideg időben sokkal nehezebb és jóval ruhaigényesebb öltözködni. Kismamaként amúgy is nehéz felöltözni, mert mire megszokod, hogy van egy hasad már meg is szülted azt a gyereket. Mire megtanulsz vele együtt létezni és nem mellső púpnak tartani, már nincs is ott. Utána viszont csak muszájból veszed fel a kismamaruhákat, hiszen más nemigen jön rád. Igaz, jó érzéssel tölthet el a tudat, hogy nem csak arra a kilenc hónapra voltak jók, ha már olyan gondosan válogatva vetted őket. És különben is olyan szépek. Viszont a plusz kilók és laposodni nem akaró hasad bosszantó érzés és látvány lehet. Tehát mégsem javasolom, hogy arra törekedj, hogy ezentúl kismamaruhákba fogsz öltözködni.

A mai nappal nekikezdtem a fogyásnak! Agyban már mindenképpen, étrendileg is mondhatjuk, egyéb fronton még csak a tervek vannak. De legalább tervek vannak. A könnyebb fele kipipálva, mert annyit azért haladtam, hogy bejelentkeztem életem első fogyasztására. Igen, felhívtam egy helyet és időpontot kértem! Nem sokat tudok még róla, csupán hogy kedves és emberközeli a honlapjuk, nem kell a parkolásért fizetni és hogy az első alkalom tovább tart mert ’felmérik az állapotomat’. Ezt ki is fejtették, de igazából ezt megspórolhattuk volna, mert most csupa stressz vagyok. Meg fogom tudni a testzsír százalékomat, amiről eddig azt se tudtam hogy van és a BMI-t, amiről mindenhol lehet olvasni ezért amikor ez elhangzott úgy éreztem tudom miről van szó. De a fogyasztandó területek körterületét is meg fogják mérni.

No nem egy úri hóbortról van szó, ami egyre több családban dívik, mely szerint a szülők nem akarják tudni, hogy fiuk vagy lányuk születik. Ezért megkérik az ultrahangot végző orvost, hogy ne árulja el nekik. Hogy ez hogy kibírható, előttem rejtély, de irigylem a szülőágyon őket érő meglepit. Mert nálunk már el sem hangzott a –Fiú! Felkiáltás, annyira biztosak voltunk benne. Igazából meg sem néztem, hogy mije van.

Na de egy Európa Tanács által kiadott direktíva-tervezet a jövőben meg is tiltaná az orvosoknak, szonográfusoknak, hogy elárulják: fiú vagy lány lesz az a baba. Merthogy – milyen szomorú dolog ez – divat lett a szelektív abortusz.

Márciusban beszélgettem Péterfy Borival, azóta megszületett kisfia, Doma. Elvonultak a világtól, élvezik egymás társaságát, ismerkednek, összeszoknak. És az akkor feltett kérdések jó része megválaszolásra került: Bori türelmes, szívesen otthon ülő anyuka lett.

Pedig várandóssága vége már igen nagy türelmetlenségben telt: egy hetes túlhordás púp az ember hátára. De szerencsére Doma észbekapott, és amikor már beindítással fenyegetőztek a kórházban, akkor végül úgy döntött: nekiindul magától.

Miután türelmetlen vagyok és szeretnék már holnap legalább egy kilóval kevesebb lenni és ezért lehetőleg semmilyen áldozatot nem hozni, ezért úgy döntöttem a nyilvánosságot fordítom magam ellen és szétkürtölöm ország-világ előtt: kövér vagyok és le akarok fogyni. Így legalább lesz kinek bizonyítani, ha már egyedül nem megy. Ott lesz nekem élő lelkiismeretként az értem izgulók sokasága (mert remélem lesznek ilyenek).

Kezdjük azzal talán, hogy tudom mit csinálok rosszul de nem tudom nem rosszul csinálni. Úgy gondolom, hogy ha nem ennék ennyit (és ilyeneket) és hetente 2-3-szor sportolnék, nem lennének gondjaim a súlyommal és alakommal, sőt az a plusz tíz is lemenne. No hát ebből az állapotból az elmúlt fél év alatt nem sikerült kibillennem, pár sikertelen-komolytalan diétát tudhatok magam mögött, amelyektől inkább híztam mint fogytam.

G.!

Az egyik szülés-előkészítőn kérted, hogy ki-ki írja majd meg a szüléstörténetét.
Az én szülésem fájdalmas és szomorú emlék, nagy csalódás. Ebben sajnos neked nagy szereped volt.

Szüléstörténet helyett áll itt egy levél a bábának, akivel szültem - bár sokszor azt éreztem, ellenében szülök. A neveket nem írtam bele, ez nem egy lejáratókampány, pusztán arra való, hogy én fel tudjam dolgozni azt, ami történt, és ha más is embert keres, tudja, mire kell figyelnie.

Ha valaki nagyon kíváncsi a nevekre (mert mondjuk épp választania kell), privátban megírom neki. Mindenesetre akárkit is választotok, baszki, vigyetek magatokkal dúlát.

Biztosan mindannyian emlékszünk olyan esetekre tizenéves korunk második feléből, amikor rettegve vártunk – vajon meg fog-e jönni? Pár nap késés maga volt a tömény rettegés: nemcsak a gyerektől, hanem szülői haragtól, fiú kiborulásától is tartottunk. És aztán vannak olyanok, akik hiába várnak, csak nem jön meg. Tizenhat évesen gyereket várnak. Mit éreznek ők, mit a párjuk (ha van nekik) és mit a szülők? Mivel annak idején ezt megúsztam, most már jórészt ez utóbbiak szerepébe tudom már magam belegondolni. Bár lányom nincsen, de fiús anyaként is van félnivalóm. Pár hónapja kuriózumként számoltunk be a huszonegykétévesek gyerekvállalásáról, annak ritkaságszámba menő előfordulásáról. Pedig náluk jóval fiatalabbak is szülnek - igaz, legtöbbször más élethelyzetben, korántsem tervezve a babát.

Nem vagyok hízékony alkat, és a nem túl messzi múltban volt egy sportos, izmos, vékony énem. Aztán jött egy terhesség, melynek a végére röpke 23 kg-al nyomtam többet versenysúlyomnál. És akárki akármilyen jóindulatú is akar lenni, ha összeadjuk a gyereket, a magzatvizet, a plusz vérmennyiséget, a felgyülemlett vizet, a duplájára duzzadt melleket és minden egyéb járulékos dolgot, akkor sem magyarázható ez a többlet. Még jó hogy erős 15 kiló plusszal zártam a gyermekáldást. Aztán az idő múlásával szerencsére ebből csak olyan 5-6 kg maradt. A fogyást ekkor az ’életmódváltás’ hozta meg. Másfél éves gyerekem mellől visszatértem dolgozni és az bizony stresszes időszak volt. Lemásztak a kilók maguktól, mert mozogni ekkor sem sikerült eleget.

Májusban állt utoljára színpadon Karinthyráda c. önálló estjével, azóta inkább szinkronizál – ott ugyanis nem látszik növekvő pocakja. Haumann Petra színésznő szeptember végére várja második kislányát – az előzőtől teljesen eltérő várandósság után.

Oké, oké, kilenc hónap alatt átváltoztam, minden porcikám más lett, a mellem egy darabig kétszerakkora, később feleakkora, a hüvelyem helyén égő seb, a hajam egyenesből göndör lett, tele vagyok pattanással, hasam helyén egy kelttészta-tenger, hasizmom szétvált – de mikor van ebből visszaút? Mennyi idő alatt és milyen mértékben kapom vissza a régi testemet, egyáltalán visszakapom valaha régi fényében? Ezek a gondolatok, túl a rózsaszín szemüvegen, minden kismamát foglalkoztatják. Mindenki efféle károkkal néz szembe, miután kipréselte magából apró dedét?

Kispapanaplónk véget ért – megszületett Sámuel, de nem kell tőle végleg elköszönnünk: szorgosan író apukája időről-időre egy-egy gyereknevelési kérdést fog nálunk boncolgatni. Ha minden igaz, elsőként Sámuel alvási szokásairól lesz szó a közeljövőben.

Jövő hét szerdától új naplóval jelentkezünk. Míg a kispapanapló hetei (többek között) egy hízási folyamatról szóltak, most valaki más fogyni szeretne. A terhesség után fennragadt 10 kiló története következik. A cél: karácsonyra mindtől megszabadulni. Drukkoljunk együtt, sokféle módszer teret kap majd ….. fogyókúrájában.  

Tíznek indult, tizenkettő lett belőle. Ennyiféle cucc minimum kell, ha nem trampli otthonkában akarod túlélni a gömbölyű hónapokat. Hamar fordulj be a b.boom-ba és máris hárítsd el a tunya-anya veszélyt. Hiszen ebben az időszakban még az is szexinek és vonzónak érezheti magát, akitől ezek az érzések egyébként távol állnak. Fülig ér a szád, terjedelmes a melled, mi kell még? Pár jó holmi.

Jó pár évvel ezelőtt egy férfi kollégám frissen született gyerekéről készült fotókat hordozott körbe a munkahelyen. Úgy is mondhatnám, hogy véres kardként, hiszen a képek véresek, nyákosak, mázasak voltak – nekem, még nőként, még nem szült nőként is elrettentőek. De a legelrettentőbb dolog nem a gyerek volt: hanem az újszülött baba bizony a kolléga feleségének nemi szervén feküdt, egy vastag, akkoriban borzalmasan gusztustalan valamiként elkönyvelt köldökzsinórral összeköttetésben a véres újszülöttel.

Sámuel tehát megszületett egy hónapja, azóta tart a küzdelem, hogy milyen szülők is legyünk. Felmerül ugyanis pár kérdés, a válaszokat tekintve van némi megoszlás. Meddig lehet hagyni sírni? Mikor elég megsimogatni, és mikor kell már felvenni? Ha felveszed, hogyan vedd fel? Milyen gyakran etesd? Mit jelent egyáltalán az etetés? A mell táplálék, vagy szocializációs közeg is egyben? Mikortól lehet külön aludni, mikortól lehet külön szobában aludni? Mennyire kell komolyan venni a gyermekágyat? Mikortól lehet vele mászkálni? Buszozni? Légkondizni? És nem utolsósorban: babakocsi, manduca, bondolino, mei tai, kendő, kenguru, baby-björn, hátizsák vagy nejlonzacskó?

Miután megszületett a kisfiam hiányérzet uralkodott el rajtam. Hiányzott a szülés élménye, mert, hogy az ezúttal elmaradt. Még vajúdni sem volt időm, máris sürgősségi császárra toltak a műtőbe és kapták ki a babát. Az eszemmel tudtam, ennek így kellett lennie, örülhetek, hogy nem lett baj. A hiányérzet azóta is ott van, csak némileg csillapodott, már nem jön elő nap mint nap, nem nyalogatom a sebeimet folyamatosan. Szerencsére már nem vágyom arra, hogy szülésvideókat nézegessek a neten és nem akarom tudni ki mikor mit vágott, fogott és csinált miközben én mély altatásban nem lehettem ott a nagy pillanatban. Már nem gondolkodom azon, hogy mi miért történt, hanem örülök hogy mindenki megúszta épen és egészségesen.

Előre szólok, hogy ez a post megosztó lesz, vitaindító úgymond, bár be nem szállok, dehogy.

Vissza kicsit az időben, még a születéshez, sőt, még korábbanra.

Amíg az Eszter terhes volt, addig a hasa lett közkincs, amikor szülni készült, akkor mindezen örömöknek a méhe és annak tágulása örvendezett (ajánlom az idevonatkozó klipet, sőt, az egész filmet is - mi is írtunk róla - a szerk.), most pedig  a tej és annak forrása, a mell. Megszűnt test- és énhatárok, kollektív terhesség, szülés és szoptatás dívik. Amivel alapvetően egyetértek, nem kell ezeket tabusítani, csak ugyanezek a testrészek, vagy legalábbis ezekhez közeli helyek, dombok, hegyek - nem is folytatom, mert most értettem csak meg ennek a számnak a pajzán vonatkozásait - talán nem elítélendő módon, olykor más célokat is betöltenek. Disszonáns érzések feszülnek bennem, mert ami korábban az intim életünk része volt, az most diszkrét publicitást kap.

Node vissza a tárgyhoz.

Amikor megtudtam, hogy a CeramiCafe nevű helyre megyek riportot készíteni, akkor egy aprócska helyet képzeltem el magamban, egy korongozóasztalt, mely mellett némi kávét is kortyolhatunk. Amolyan műhelyt, ahol mellékesen inni is adnak. Amikor megérkeztem, valami egészen mást láttam: a kávézó és a műhely olyan kombóját, melyben a két alkotóelem profin összeillik, egymásra épül, egymást kiegészíti.

Korábban írtunk már a béranyaság itthoni helyzetéről. Arról, hogy elvileg nem létezik ilyen ma Magyarországon. De aki nagyon akarja, természetesen megtalálja a módját annak, hogy béranya lehessen. Beszélgetőpartnerem, nevezzük őt Rékának, két és fél éve adta fel az első hirdetést, és még ma is rengeteg a jelentkező. Ő jelenleg, ahogy fogalmaz „babaprojektben” van: „a párral jelenleg inszeminációs kezelésekkel próbálkoztunk, sajnos mindhárom alkalom sikertelen volt. Most laparoszkópos vizsgálat  megállapította, hogy nálam minden szinten minden rendben van, így a tulajdonképpeni klasszikus lombikprogram most következik.

Holnap lesz egyhetes a Sámuel, ma este lesz az előestje, holnap egy hete lettünk család, születésnapi, giccsbe hajló blogbejegyzés következik! Realtime-ban.

Vissza tehát augusztus  egyik első napjára, este fél 7-re.

Összecsomagoltunk (Sámuelcsomag, Esztercsomag, Kajacsomag, Dávidcsomag), elindultunk, buszra föl, buszról le, aluljáróba le, táskák lepakol, bérletszelvény előkeres, mozgólépcső, metróra fel, metróról le, lépcsőkön fel, kórházba be, cipővédőket fel, csengő, szülészetre be, alternatív szülőszobában lepakol, vizsgálóba be, jé, nem is kell ballon, holnap reggel 7-re vissza kéne jönni, alternatív szülőszobából elpakol, elköszön, szülészetről ki, cipővédőket le, kórházból ki, lépcsőkön le, metróba be, metróból ki, mozgólépcsőn fel, Kőlevesbe el, utcán kígyózó sortól borzadás, pincérnél kunyerálás, semmi sem hatja meg, Kőlevesből el, Castróba be, nincs hely, pincérnél kunyerálás, csalódás, telefon anyunak, Makk VII-es meddig van nyitva, ételrendelés telefonon, Deákra ki, buszra fel, anyuval randi a buszon, buszról le, késői vacsi, buszra fel, buszra le, vissza a lakásba, ahova már gyerekkel akartunk volna, lefekvés. Másnap reggel ugyanez.

Előre le kell szögezzem: megrögzött olvasó család vagyunk. Nem azért írom ezt, mert ez a követendő példa, egyszerűen nekem ez jött zsigerből. Amikor ismerősök azon vacilláltak, hogy milyen könyvet adjanak elsőként gyermekük kezébe, mi már túl voltunk a fürdőkádba is vihető (de könyörgöm, ki viszi oda??) olvasmányokon és a téphetetlen leporellókon. A papíroldalast nem tépte, szépen lapozta. Mármint a nagy, most róla beszélek. Mert az első könyv kétségtelenül, minden gyereknek olyan legyen, amit megrághat, megízlelhet, hátha a könyv lapjain fellelhető ételnek még finom íze is van. Aztán jöhetnek a leporellók, melyekből remek garázs is építhető az autóknak, és az apró babakezek könnyedén tudják lapozni a vaskos lapokat.

Amikor második fiamat sürgősségi császárral szültem (szültem, mit szültem, mély altatásban kivágták belőlem) annyi megrázkódtatás ért, hogy a mai napig hiányzik a szülés élménye. És minden irracionalitás ellenére vállalnék még egy gyereket, csak hogy szülhessek. Akkor ugyanis semmi közöm nem volt ahhoz, ami velem történt. De kezdjük az elején.

Avagy indul a mandula. De a Republicot valamiért már nem szeretjük, Sámuelt viszont annál inkább, ő ugyanis a legcukibb zsidó bácsi, akit valaha láttam.

Node vissza oda, ahol abbahagytam. Bár ez persze így kamu, mert ezt írom előbb, amit abbahagyni terveztem, a szülésről, azt még meg sem írtam.

Azt gondoltam, én a kétgyerekes már mindent tudok, amit egy anya tudhat, így amikor a minap tanácsot kért tőlem egy ismerősöm járóka ügyben, nagy levegőt vettem és már soroltam is volna érveimet – ha lettek volna. Kedves a tőle jövő bizalom és szeretem néha én is azt gondolni hogy mindent tudok, de azt hiszem járóka ügyben inkább csak szempontokat tudok felsorolni, a tuti választ nem tudom prezentálni. Ez ugyanis szerintem család, lakás és babafüggő.

A bagollyal kezdődött minden – mondja Roatis Andrea, aki egy vadonatúj webáruházat nyitott a napokban, melynek jelképe egy tüneményes bagoly. Talán ismerősen csenghet Andrea neve, hiszen sok film, sorozat és mese elején-végén halljuk amint bemondják: magyar hangja Roatis Andrea. A szinkronszínésznő most valami újba fogott, de persze hangját ezután is szívesen kölcsönzi tiniboszorkányoknak, maciknak vagy épp szuperhősöknek. Vele beszélgettem.

Először az történt, hogy bohóckodtam az Eszternek, elpantomimeztem, hogy ha robogóval lennék, hogyan parkolnám le. Egy nagyon kedves öreg néni megkérdezte, hogy én leszek-e az apuka.
Aztán az is történt, hogy pár napja fél 11-ig aludtunk, és ezt fel is tette az Eszter Facebookra, miszerint lehet, hogy nem sok ilyen alkalom lesz már. Ezzel viszont a normalitás kicsúszott az emberek lába alól. Annak ellenére, hogy majdnem mindenki igen hamar megtudná, ha megszületne a Sámuel, mégis sikerült kihozni azt ebből, hogy hátha mégsem. Hátha mégis kibuggyant anélkül, hogy szóltunk volna.

Imádok szülni. Igaz, ha 6 évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy ezt a mondatot fogom leírni egyszer, körberöhögöm. Pedig tényleg így van, minden nyavalyám ellenére, amik terhesen jelentkeztek, imádtam terhes lenni és szülni. Ezekre most is vágyom, de – és ezért ne vessetek rám követ – újabb babára nem vágyom. Elég az éjszakai riadókból, az érthetetlen sírásból, a mellszívóból és a dugig tömött pelenkázótáskából. Azaz szülésig bírnám a dolgot, onnan kevésbé. Hogy mi következik ebből: én lennék az ideális béranya. Vagy mégsem?

Pár hete popsikrémek tesztjéről számoltunk be, most a Tudatos Vásárlók Egyesülete kilenc, hazánkban kereskedelmi forgalomban kapható, közepes erősségű fényvédőt vizsgált meg összetevőik alapján. Bár ezek nem gyerekeknek szánt fényvédők, de egyrészt ugye mi is fontosak vagyunk, másrészt – lehet, hogy tévesen – hajlamos vagyok az itt jól szereplő felnőtt készítmények gyártóinak gyerek napkrémeit is megvenni, bízva abban hogy az is jó. A teszt nem csak a legdrágább, magukat egészségtudatosként hirdetett termékeket vizsgálta, hanem kommerszebb készítményeket is beválogattak az értékelt krémek közé.

Kiszedték a varratokat a lábamból. Az ápoló is izgatottan kérdezte, hogy na?

De előtte még reggel hatra mentünk újabb CTG-re. Ami 20 perc, azt hittem, meghallgatják és kész. De nem,  ott ültünk a vajúdóban, és hallgattuk a mélybúvár duruzsolását. Hosszú nap ez a mai, még mindig hajnal volt, amikor már a mekireggelit toltuk magunkba, és igyekeztünk minél több embert felhasználni arra, hogy megnyugtassanak minket, hogy az alacsonyabb szívfrekvencia nem is akkora para. De valószínűleg tényleg nem az, én kb. örültem, hogy a szemeimet nyitva tudom tartani, Sámuelnek simán meg kéne engedni, hogy ő is lazítson egy kicsit.

Azt hiszem, erre szokták mondani volt, hogy az ütős cím viszi a cikket. Elég annyit leírnom, hogy Friends/Jóbarátok és máris bevillan a rajongó olvasónak a kedvenc rész a New York-i hatos fogat életéből. Nálunk például bibliaismeret órán a Karácsonyi Tatu uralta epizód hatalmas sláger volt (olyannyira, hogy akadt „Sok-sok évvel ezelőtt éltek a Makkabeusok” sorral kezdődő ZH), de egy pink férfi ing felbukkanásakor is gyakran emlegettük Ross azóta szállóigévé vált mondatát: „Ez nem rózsaszín, hanem eperszínű!”. És tudnám itt hosszasan sorolni a legkedvesebb pillanatokat (a büdös macskától a Joey nem ad a kajájából-ig), de most legyen a hölgy szereplőké a porond.

Nyaralni megy a gyerekem. Ezúttal nem velünk, hanem a nagyszüleivel. Ötévesen, tavaly ment először, idén már másodszor lesz távol hat hosszú napig. A kicsi marad, de jövőre már ő is beáll a sorba, megy a Balatonra, akár tetszik akár nem. De gondolom tetszik. Aki itt aggódik, az nem a gyerek, hanem az anyja. Pedig igazi felüdülés ez a szülőnek, mit tagadjam, másrészt azonban parázás a köbön, jajmilehetmost a gyerekkel, tudják-e hogy nem tud úszni, hiába mondja, hogy még pillangózásban is ő a király, és vajon bekötik-e az autóban és egyáltalán vigyáznak-e a szemem fényére.

Szó sincs konceptalbumról, egyszerűen csak egy válogatás következik az elmúlt bő hétből.

Track 1: Ülünk vacsora után az asztalnál, idegesítjük magunkat az aktuálhülyeségeken, közben randomkodunk az interneten, amikor rábukkantunk egy isteni számra, Eszter felhúzta a hasán a trikót, felhangosítottam a zenét és együtt néztük, ahogy táncol rá a Sámuel!

Nagyon könnyen rásütik az emberre: meddő. Így aztán olyan rémisztő számok születnek, mint hogy a párok 15-20 százaléka meddő, és ilyenkor az emberek fejében az a kép jelenik meg, hogy minden ötödik pár gyerek nélkül marad. Ez nem igaz – mondja cikkünk szakértője, dr. Timmermann Gábor, szülész-nőgyógyász. Valóban, a párok több mint 15 %-a küzd termékenységi problémákkal, de ezen eseteknek csak a fele szenved valódi meddőségben – ők azok, akik kezelés nélkül nem lennének képesek utódot létrehozni, vagy kihordani.

Két májusi gyerekkel a hátam mögött, nem volt részem a nyári terheskedésben. Szándékos döntés volt ez (no meg szerencse), mert úgy éreztem a nyári izzadást és strandolást nem bírnám bálnaként végigcsinálni. Nyárra vissza akartam kapni a testemet, amely ugyan távolról nézve emlékeztetett csak régi önmagamra, mégis nagy nehezen már bele bírtam préselni magam kedvenc nyári gönceimbe.

Íme hát a múlt héten beígért szülési know-how:

• Ha engem valamiért nem akarnak beengedni valahova, pl Sámuel-vizsgálatra, akkor meg kell kérdezni, hogy van-e valami, amiről nem tudhatok, akkor garantáltan beengednek, merthogy olyan nincs

• az orvos és az asszisztencia kézzel nem tágíthat méhszájat

• az Eszter egy ponton megsüketül mindenkire, csak a suttogásomat fogja hallani. Már most meghatódom ezen. Elég bensőségesen hangzik, nem? Kicsit mindig arra vágytunk, hogy egy burokban legyünk, kicsit úgy képzelem, hogy amikor az oxitocintól már teljesen betépett, akkor lelassul az idő, megszűnik minden, csak mi ketten leszünk, az Eszter lebeg a fájdalomban, én kapaszkodom belé és suttogom neki a tudnivalókat, itatgatom szőlőcukros vízzel, simogatom, masszírozom a derekát.

Háromszoros olimpiai bajnokot köszönthetünk a b.boom kismamák sorában. Athén és Peking hőse, a kajakozó Dusev-Janics Natasa a mi ruháinkat választotta várandóssága idejére. Sőt, szabadidejében szívesen barangol a b.boom szülőszobán is, ahonnan jó pár ötletet merített már.

Vele beszélgettem.

Néhány hete egy felhívást tettünk közzé a szülőszoba hasábjain. A Budapest Moms' két lelkes anyukája, Morvay Réka és Natalie Turner, hogy segítsenek a betegsége ellen igazi hősként küzdő Bogin és családján, egy jótékonysági tombolát szerveztek. Egy szelvény csupán 300 Ft-ba, 1 Euróba került, ami nagyjából két gombóc fagyinak vagy egy tábla csokinak felel meg. A két hölgy célja az volt, hogy ha csupán kevéssel is, de segítsék a kislányt a gyógyulás útján.

Még mindig tele vagyunk hiányosságokkal. Viszont az anyu már befejezte a pulcsit, fázni már nem fog. A kérdés csak, hogy mikortól? Eredetileg július 27-ét tippeltem, de az a nagyapjának nem jó, turnézik, én meg másnap előadok, szóval lehet, hogy mégiscsak ki kellene tartania a deadline-ig.

Most már azért kezd igazán izgalmas lenni.

Néha egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz, néha meg pontosan tudom. Aztán megint nem. Valószínűleg így lesz ez közben is.

10.00 Tárgyalás

VAGY

10.00 Vizsga

Ismerős naptárbejegyzések? Felmerült már benned is az oly sokszor, persze terhesség előtt is rendszeresen felmerülő kérdés: „Mit vegyek fel?”. Kellemes időben és pocak nélkül könnyű (vagy legalábbis könnyebb) a válasz.

Néhány hónappal ezelőtt, már írtunk itt a szülőszobán arról az édesanyáról, aki látássérült férjével neveli kislányukat, miközben ő maga is vak. Leírtuk, hogy milyen könnyedén boldogul a gyereknevelés minden területén, hogy mennyire rosszul ítéljük meg a helyzetüket: nem szorulnak segítségre, kislányukat minden, de minden téren el tudják látni. Sőt: azóta újabb családtag, Nimród érkezett hozzájuk. A kisfiú május elsején, kicsit idő előtt érkezett, de mindannyian jól vannak.

Az utóbbi napokban rákattantam az Arcade Fire Wake up! című számára, szépen beleképzeltem, hogy arról szól, hogy gyerekek, ébresztő, nehogy felnőjetek, ilyenek. Ma megnéztem a szövegét és rájöttem, hogy sajnos pont nem.

Anyway.

Markánsodik a linea nigra, vagy negra, de azért a feketétől elég messze, halványbarna, halk csík az csupán.

Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! – így szól ősidők óta a bölcselet, amelyet persze szülés után nem kell olyan komolyan venni. Sőt,  már terhesség alatt sem. Bár a 9 hónap alatt felszedett kilók, párnácskák még ott díszelegnek rajtunk: fokozatosan fogjuk a testünket munkára. Szülés utáni torna 2. rész. (1. rész itt)

Egy hete végre-valahára kikerültem az irodából, ugyanis a pocakommal már nem tudtam az íróasztalhoz ülni. Na jó, inkább mert TGYÁS-ra mentem, elég volt a meló. És hirtelen új dimenziók nyíltak meg előttem. Eddig reggelente tip-top irodistaként vettem nyakamba a várost és vonultam kopogós cipőben, sötét kosztümben. De most már otthon vagyok, nincs több iroda, csak a lakás, egy gigantikus pocak és egy rahedli háztartás. (Én ezt eddig hogy csináltam munka mellett???) És a nagy dilema: ma mit vegyek fel?

Ma lett volna az officially sajtótájékoztató, de ezt elrontottam. Cserébe sűrű volt a vasárnap-hétfő-kedd, íme.

Egy.

Prezentáltuk a nevet a rokonságnak és a baráti körnek. Általában örültek/tudták/azt hiszi, hogy tudta/na, annál még a Balázs is jobb lett volna. Kinek, mi inge.
Mi mindenesetre nagyon örülünk. És az is van, hogy eleinte a Samura voltam rákattanva, aztán rájöttünk, hogy mindenki Samu, ezért lett Sámuel.

Maga képtelen relaxálni, mert állandóan gondolkodik – mondta nekem gyakran pszichológiában jártas szülészorvosom. Ennek ellenére lelkesen jártam az általa vezetett Mona Lisa csoportba, ahol hétről-hétre ellazulva mondtuk el a többieknek, hol, hogyan láttuk a gyerekünket, volt-e haja, nyitva volt-e a szeme és épp mit csinált a kis drága. Én rendre úgy éreztem, hogy nekem nem magától jön az ötlet, hogy gyerekem ma kék szemű, egy fa alatt fekszünk és nézzük a fregolin a ruhákat, hanem mindig az volt az érzésem, hogy én elhatározom, hogy gyerekemet ma ilyennek fogom látni. Lehet, hogy ettől még ellazult állapotban voltam?

Ha éppen nem ájultan omlasz az ágyba, az este tökéletes a kavargó gondolatok, a másnapi tennivalók rendezgetésére, és persze a nagy fogadalmak megtételére. Hogy is hangzik? „Holnap kilépek a csoki, fornetti, fagyi háromszögből, s megkezdem a babaháj ledolgozását.” Csapó 66-szor!

Aki olvasta/látta a Pop, csajok satöbbit, az tudja, milyen isteni dolog listákat állítani.

Alább álljon tehát az öt legjobb olyan szám, amiről a gyerekünk jut eszembe:

Anyák milliónak teszik fel ezt a kérdést a szülés utáni napokban-hetekben. A jólnevelt anya pedig fogcsikorgatva tűri, nem küldi melegebb égtájakra a kérdezőt. És még ha boldog is vagyok – utálom ezt a kérdést. Ha meg nem, akkor egyenesen gyűlölöm. Boldognak kell lennem és én elégedetlen vagyok? Ki kellene csattannom és én tele vagyok fájdalommal? És akkor még ez a hülye kérdés is. A kismama az első hetekben nem feltétlen boldog, még ha ez is a közelvárás.

A gyermekágyi depresszión átesett édesanya írását pár hete adtuk közre. Most Frigyes Júlia, pszichiáterrel, a Vadaskert Kórház baba-mama rendelőjének munkatársával beszélgettem a gyermekágyi depresszióról.

Beindult a final countdown, elkezdtük tehát átalakítani a lakást. Ennek megfelelően a hétvégét az IKEÁban töltöttük, és azt hiszem, tökélyre fejlesztettem az ebéd-stratégiámat. Egy gyerekmenü ÉS egy vegakaja. És az ugye magától értetődő, hogy a férj többet eszik a feleségénél, még ha az kettő helyett is eszik (sic!), akkor is. Szóval még másfél svéd húsgolyó. Még mindig jól járok anyagilag, az ingyenvízzel és a daim-szelettel én is tele leszek. Röpke 80.000-rel meg még a lakásunk is. Most ilyen az érzés.

Amikor terhes lettem, repkedtem örömömben. Amikor nőtt a hasam, büszkén viseltem, mindenki dicsért, jól áll. Ahogy közeledett a szülés várható időpontja, sorra készültek el és sorakoztak fel a dolgok: babaszoba, babakelengye, babakocsi, összepakolt kórházi csomag, minden, ami egy baba születéséhez kellhet. Még több is. A legjobbat kerestem és hittem hogy meg is találtam. Minden tárgyi feltétel adott volt a kisfiúnk születéséhez.

Ez most csak egy gyors mellékes.

Mert épp a blogcím szól, George Michael Father figure-je, vagy -ja, ami kicsit incesztuózus ugyan, de azért mégis

"put your tiny hands in mine"

meg

"I will be the one who loves you till the end of time."

(Bár azért ezt a funkciót megosztom az Eszterrel)

Szóval ezért lett ez a cím. Apafigura leszek mához két hónapra.

Idén valahogy jóval hamarabb meleg lett, sőt, jóval hamarabb kánikula lett. Márpedig a kismamának mindig melege van, így azonnal keresi a nyári összeállításokat. A b.boom-nak sok kedvence van, egyet most megosztunk Veletek! Egy összeállítás, aminek biztosan minden darabját szeretni fogod.

Már több helyen leírtam: egyszer majdnem szültem a 25. héten. Nem tudom mennyire volt majdnem ez a majdnem, mindenestre három nap konstans haskeményedés és egy doktor által ágyba parancsolás után egy reggel arra ébredtem, hogy valami nem odaillő van a fehérneműmön. Kórház, infúzió, egy hét odabent. Teljes legyengülés, hat óránkénti injekció, sírás és elkeseredettség-hegyek. Haza akarok menni. Mit keresek én itt? Nem is vagyok beteg.

Illéssy Lenke kamaszkorában minden akart lenni csak nem divattervező. A változást a 90 éves dédi hasonlóan szép korral dicsekedő varrógépe hozta, ugyanis ezen a régi, lábbal hajtós gépen tanult meg varrni a 16 éves lány. Textil zsebkendőtartó – ez volt az első kész darab. Jött aztán sorban minden más: tolltartó, táska, szoknya. Ezután kezdte komolyan foglalkoztatni a gondolat: divattervező lesz, így aztán elkezdett készülni a felvételire. Kemény munka volt, de meglett az eredménye: elsőre fölvették az Iparművészeti Egyetemre dacára a tízszeres túljelentkezésnek. Illéssy Lenke ille-olla márkanéven kapható kismamaruhái a b.boom boltokban is megtalálhatók – kabátkardigánjai és szoptatós hálóingei a legkelendőbbek a várandósok között.

Június elsején rövid sajtótájékoztató keretében ismertetjük születendő gyermekünk nevét!

És minthogy páran már offline megtudták, fokozva az amúgy is izgatott hangulatot, meglebegtetjük az utolsó betűt.

L.

És mivel az anyu minden unokájának benne a nevével köt egy pulcsit, ezért neki azt is tudnia kell, hány betűnek hagyjon helyet. No de azért ez már túl sok infó lenne.

Vannak akik kreatív anyukák és vannak akik kevésbé. Vannak türelmesek és vannak kevésbé. Néha erőt veszek magamon és kreatívnak mutatkozom. A mutatkozás a legjobb szó, merthogy nem vagyok az. Sejtem, hogy eme magamra erőltetett feelinget érzik a gyerekeim is, de talán becsülik egy ma is két dimenziós rajzokat elkészíteni képes anya erőfeszítéseit. Legszebb ilyetén élményem az óvodai kreatív délutánon történt, ahol lusta gyermekem helyett én rajzoltam házat és virágot. Az óvónéni örömmel emelte a képet a magasba, hogy ezt melyik 3 éves rajzolta?

Sosem értettem, hogy miért nyomják tele reklámmal az újságokat, tévéműsorokat popsi-krém reklámokkal. Nekem ugyanis mindkét gyereknél azt mondta a védőnő (akire ez esetben hallgattam), hogy csakis a gyógyszertárit használjam. Nálunk ahogy a gyerekek bőrét nem érte tusfürdő, csak gyógyszertári fürdető, úgy apró fenekük is csak patikai krémmel lett kezelve. Hogy jól tettem-e, azt nem tudom, ugyanis vannak heves ellenzői a patikai krémeknek is, én nagy fan vagyok, de ez az én döntésem. Ekcémát és egyéb bőrnyavalyát, nálunk csakis gyógyszertári krém tüntetett el. Egy most megjelent termékteszt a patikai krémet nem vizsgálta, ellenben a többit igen. Lássuk a Tudatos Vásárlók Egyesülete által 12 terméken végzett teszt eredményeit. A gyártók ugyanis még a világ legpuhább babapopsiját sem kímélik: sok termékben vannak kritikus kőolajszármazékok és illatanyagok.

Új stratégiánk van a névválasztással kapcsolatban.

Mondom.

Nem Balázs lesz.

Mert eddig azt csináltuk, hogy amint lett egy ötletünk, még ha bizonytalanok is voltunk, azt rögtön meg is osztottuk mindenkivel, ami így utólag hibának bizonyult. Mert mindenkinek vagy volt egy jobb ötlete és/vagy elmondta, hogy a miénk nem tetszik neki. Teljes egyetértés alig-alig volt, jó, szeretni bármilyen névvel fogjuk, max ez.

A terhesség nem betegség. Ezt az állandó szlogent még az én természetközeli, alternatívnak mondott orvosom is havonta elmondta, mégsem átallott engem állandó jelleggel küldeni ilyen-olyan vizsgálatra: hol egy kis ultrahangra, máskor hajnali csapolásra, megint máskor töménycukor-ivásra. Arról nem is szólva, hogy ő maga is havonta felküldött a vizsgálóasztalra és matatott. A terhesség egy nagy-nagy vizsgálathalmaz, holott egyes szakértők szerint a vizsgálatok fele is sok lenne. Mint púp a hátamra (a nagy hasam mellé) úgy kellett nekem mindez.

- Interjú María Valentina Sánchez Baenával -

Évente több száz magyar egyetemista tölt egy-egy szemesztert külföldi egyetemeken, hogy tapasztalatot és barátokat gyűjtsön. Valljuk be a legtöbb fiatalnak a kint töltött hónapok nagy része tanulás helyett bulizással telik. Azonban a kivétel erősíti a szabályt. A néhány éve Erasmusos diákként hazánkba érkező Valentina bizonyára nem gondolta volna a Ferihegyre tartó repülőn ülve, hogy landoláskor tündérországba csöppen, ahol ott is ragad. Bár nem az ELTE szerepelt a preferált egyetemek listájának élén, ma már nem bánja, hogy a véletlen (?) pont ide sodorta. Boldog feleség és egy tündéri kisfiú édesanyja, aki épp ma ünnepli a negyedik születésnapját.

A cím csak azért, mert tényleg eldugult, bár WC, illetve meglepően hosszan nem jutott eszembe semmi, nem mellesleg pedig nagyon jó szám a Don Quijote Ébredése.

De ennél fontosabb, hogy megnéztük a google-on, és tényleg. A Jónira az első találat a Jóni masszázs. Szanszkritul tehát bajban vagyunk, de már magyarul is, egy fiút nem fogunk puncinak hívni, az egész fallikus szakaszát Ödipusszal együtt elszúrnánk szegénykének jó(ni) előre.

Két hete adtuk közre egy gyermekágyi depresszión átesett édesanya szívszorító írását. Az érem másik oldala következik.

Továbbállók (Away we go – Sam Mendes, 2009)

A road movie közkedvelt műfajnak számít. Különféle járműveken utazgató, kalandokba keveredő, élményeket és tapasztalatokat gyűjtögető hősöket kísérni – ha csak képzeletben is – jó dolog. Veronával és Burttel tartani pedig különösen jó dolog, főleg, ha épp babát vár az ember. Sam Mendes legfrissebb alkotása egy tipikus “naeztmegkellnéznedmielőttmegszületikababád” film. Hogy miért? Nos, annak számos oka van. Először is a problémafelvetéséből adódóan, aztán a remek karakterek, a valóságos szituációk és a könnyed, humoros hangvétel miatt.

Az a baj

Hogy

Amikor az Eszter mellett ülök, vagy fekszem, akkor nagyon nehéz rátenni a tenyeremet a hasára. Anatómiailag. A kézfejemmel még csakcsak megy, de azzal kevésbé érzek, meg azért az olyan eltolásos. A megoldás, ha kicsit félredőlök a moziban, akkor már majdnem kényelmes. És akkor már csak reménykedni kell, hogy mozogni is fog.

Más baj

Nincs

Ha túljutottál a Nagy Babakocsi Dilemmán, akkor máris itt egy újabb eldöntendő kérdés: milyen cipőben kezdjen járni a gyermeked. Márpedig itt már nem csak a design és a te kényelmed forog kockán. Ha sokáig hallgatod az ortopéd orvosokat, akkor máris olyan érzésed lehet, hogy ha nem megfelelő cipőt veszel, akkor egy életre megnyomorítod a saját gyermeked.

Kezdem azzal, hogy ha két gyerekem újszülöttkori képeit egymás mellé tesszük, olybá tűnhet, mintha ugyanazt a gyereket látnánk. (Ehhez hozzátartozik az a vicces tény, hogy a kórházban röpke négy év különbséggel, ugyanaz a fényképezőruha, azaz eme alkalomra, ugyanazt adják máig a gyerekekre. Így van két gyakorlatilag tökegyforma fotóm.) A később szembeötlő sok-sok különbség közül azonban a leglényegesebbnek az tűnik, hogy míg az egyiknek volt haja, a másik ebből igen nagymértékű hiányt szenvedett.

Svédország, Dánia, Svédország, Norvégia, Svédország, Lengyelország, Belgium, Lengyelország, Ausztria, egész kevés Ukrajna, ismét Ausztria.

Amikor az anyu velem volt terhes, azt hiszem, csak Bulgáriában volt. Hát a mi gyerekünk már ennyi helyen volt járt. Mióta él, több helyen volt, mint én azóta.

Sokszor képzeltem el magam (sajnos elég színes a képzeletem, ez sokszor nem jön jól majd meglátjátok) szóval sokszor képzeltem el magam az utóbbi egy évben ahogy amerikai filmekben láttam, amint egy csomó ember előtt állva azt mondom: Igen, nevem DZ és gyerekágyi depresszióm volt. Bumm.

Kapásból meg sem tudnám mondani, hány védőnővel volt dolgom. Rögvest kiderítem.

Az elsővel kapcsolatunk rövid volt, és mivel tudtuk, hogy – költözés miatt – mindjárt itt a vége, nem is volt túl elmélyült és baráti. Legalábbis részemről ezen okok miatt nem sikerült az ismerkedés, de sajnos a többiekkel sem lett mélyebb a barátságunk, pedig őket hosszabb ideig boldogítottam. De ez nem biztos, hogy (csak) az ő hibájuk.

Ország-világ őt ajánlotta. A Tolsztoj-gurut, aki nem szülést vezet, hanem akinek az anyukák szülnek. Ő az első Mindent vagy semmit győztesének apja, akire büszke másfél órát vártunk. Közben viszont megnézhettük Julio Iglesias egyik fantasztikus koncertjét az elejétől egészen a végéig, sőt, utána még Mike Oldfield harangjaiba is behallgathattunk.

Van egy gyerekem, aki két héttel előbb jött és egy másik, aki öt nappal később. Hogy melyik volt a jobb? Talán most meglepőt mondok: a túlhordás. De csak utólag. Ez itt a túlhordás reklámjának a helye. (És ha már pr, akkor már lehetne valami normális neve is, nem ez az elnyűtt pulóverekre hajazó túlhordás.)

Április elsején hatályba lépett az intézményen kívüli szülést szabályozó rendelet. Ez azt jelenti, hogy a különféle előkészítő munkák, a bábák engedélyeinek beszerzése miatt, valójában május elseje után szabad az út azok előtt, akik otthon kívánnak szülni. Gyakorlati tapasztalat így még nincsen, de a rendelet megszületése feletti öröm óriási. Bodrogi Beával, a Napvilág Születésház jogászával beszélgettem, aki maga is otthon szülte két gyermekét. Eredetileg az otthonszülésben elért sikerekről akartam beszélni, de időközben Geréb Ágnes bebörtönzése lett aktuálisabb.

Néhány hónapja jelent meg a szülőszobán annak a kismamának a története, aki férj/társ/barát híján spermadonortól vállalt gyereket. Hogy majd egyedül nevelje fel, hiszen az időből semmiképp nem akart kicsúszni. A baba azóta a világra jött, mindketten jól vannak, csiszolódnak, hangolódnak. Csak ők ketten. Sok a kérdés, sok a félelem – mint minden családban, ahová új tag érkezik.

Fotópályázatunkra 68 kismama jelentkezett. Minden kismamától azt kértük, hogy írjon arról, neki mi a legjobb a babavárásban. Mazsolázgattunk.

UH again.

Ez volt a nagyon komoly, genetikai vizsgálatos, bordaszámláló, combhosszmérő tizennyolc hetes.

Lett volna. Ha az orvos nem viszi minimálba. Rövidítéseket mondott, majd mellé számokat. Jó-e, baj-e, arra nem pazarolt szavakat. Pedig a magánrendelésén isteneseket beszélt a motorjáról. Némi undorral kérdezte, hogy tudjuk-e már, hogy fiú-e vagy lány, mondtuk, igen, mondta, jó.

Mostanában sok lakásban megfordultam. Persze hol máshol, mint gyerekes családoknál. És ahogy bejártam más lakásokat, egyre jobban elszégyelltem magamat, hogy mindenhol micsoda patyolat tisztaság és rend uralkodik. Másoknál ragyog a rend, dizájnolt a lakás, jól néz ki az anyuka, mosolygós a bébi, kiegyensúlyozott a párkapcsolat, mindenkinek van ideje mindenre és senki sem panaszkodik. Mindeközben én itt állok térdig a játékban, üvölt a gyerek, a párkapcsolatot most hagyjuk, és épp panaszkodom.

Kilenc órára érkeztem a b.boom fotózás helyszínére. Mintha egy profi filmforgatás kellős közepébe csöppentem volna: a kismamák körül asszisztens pörgött, kínálta őket enni- és innivalóval, a sminkes, Juhász Eszter már javában mázolta az első kismamát, Pánczél Gyulai Máriát. A sztenderen a kiválasztott szebbnél-szebb b.boom ruhák várták izgatott gazdáikat, a fotós, Ádám Judit pedig már javában állítgatta a fényeket, belőtte a megfelelő helyszíneket, mind a hármat.

De semmi prenatális Ödipális-para, sokkal inkább szent Árpád-háziak harca: István vs. Imre.

De előtte megnéztük a Péterfyt, akiről nem tudjuk ki, viszont az a nőgyógyász kórháza, ott születtem és ott volt AFP. Ez a 16. heti kötelező vérvétel. De tökelavult ám, csakhát a terhesgondozás megköveteli. Down-szűrés ez is, meg gondolom, más betegségeket is kiszűr, kétes eredményekkel. A teszt, amiről a múltkor írtam, sokkal megbízhatóbb, de az nem "hivatalos". A Péterfyt pedig igyekszünk elkerülni a jövőben.

Bár két fiam van, az alább olvasható problémával – még és szerencsére – nem szembesültem. Azért nem árt, ha már előre felkészülünk, ezért közreadjuk egy olvasónk kérdését és pszichológusunk válaszát.

Egyedülálló, elvált anyuka egyetlen gyereke vagyok. Talán emiatt viszonylag mobilak voltunk és kettecskén könnyen belevágtunk a nagy kalandba: 1989-ben anyukám kapott egy állást az Indiana egyetemen, Bloomingtonban, az Egyesült Államokban. Ő azóta már továbbállt, én maradtam itt, Amerikában. Szóval 22 évvel ezelőtt, 15 évesen kiköltöztem vele ide, itt fejeztem be a gimnáziumot. Nem sokat tétlenkedtem, 1992-ben, azaz mindössze 18 évesen feleségül mentem egy nálam jóval idősebb, magyar nyelvész hallgatóhoz Bloomingtonban.

Zürichben voltam 5D-moziban: 3D-s film, plusz mozogtak a székek, szagokat spricceltek a terembe.

Az ultrahang-szcénában a 4. dimenzió az idő, a 3. a tér.
Node.

Bemész, hova jöttek? 4D ultrahangra? parancsoljanak, foglaljanak helyet. Nem mutatkozik be, én sem, csak az Eszter létezik.

Próbálom elképzelni a helyzetet: épp a gyerekkel gyurmázunk, amikor csöngetnek. Az ajtóban egy nő, oldalán a fiammal egyidősnek látszó gyerekkel. Bejönnek, leülnek és akkor derült égből a rettenet: kiderül, hogy gyerekeinket a kórházban elcserélték, az ott az oldalán az enyém, a nálam lévő meg az övé. Azt hiszem ez az a helyzet, aminél borzasztóbbat nem tudok elképzelni.

Egyik gyerekemet úgy kell a fürdőbe rugdosni reggelente, hogy ugyan sikáljon már fogat, a másik egy időben egész reggel csak mosta volna. Állandóan kérte, rágta ha kellett, ha nem. Bár már némiképp alábbhagyott a lelkesedése, de naponta háromszor így is lelkesebben sikál, mint a bátyja. Akinek a kedvéért vettünk már falra ragasztható homokórát, tappancsolható fogkefét, a címben látható hangeffektekkel kísértük, de még ez is kevés: ha nem nézek rá, csak ül két percig fogkefével a szájában, majd öblítés nélkül kisétál a helyiségből. Ez volt kérem a fogmosás.

Idézem: "Kedves Kismama! Értesítjük, hogy a Sejtbank által ingyenesen biztosított Down-kór szűrés eredményét a www.sejtbank.hu oldalon megtekintheti. Az Ön kódja: xxxx."

Egy álmos, hideg, téli vasárnap reggelen egy házaspár igyekszik valahová. Két gyereküket nagymamára bízták, hogy egy teljes napot (egy vasárnapot!) annak szenteljenek, hogy kitörjenek a klisék közül. A klisék közül, melyek beszélgetéseiket, de főleg vitáikat immár hosszú-hosszú ideje uralják. Egymás kritizálása, hibáztatása. Csupa olyan, amiről tudják, hogy teljesen helytelen, nem jó irány, a vitából így tuti veszekedés lesz, méghozzá folyton-folyvást a gyerekek előtt.

Eleve rengeteg zenét hallgatunk, és tegnap végiggondoltuk, hogy mi mindent hallhatott már feltételezve természetesen, hogy az elejétől hall. Induljunk ki ebből. Íme egy, a teljesség igénye nélküli felsorolás.

Amikor néhány hete kiderült, hogy az Amorf Ördögök, a Love Band és nem utolsósorban a Nemzeti Színház tagja, Péterfy Bori 41 évesen babát vár, akkor újra el lehetett kezdeni azzal foglalkozni, hogy ideális-e negyvenen felül szülni. Azóta azonban az ötvenes éveit taposó Fehér Annáról is kiderült, hogy állapotos, így ebben a tekintetben Bori már nem számít szenzációnak. Nem is ez a célja: csak örül az állapotának, kiegyensúlyozottabb mint valaha és pár hétig még színpadon is láthatjuk. Utolsó koncertje Szegeden lesz, március elején. Utána ráhangolódás, némi pihenés, kelengyevásárlás: Bori kisbabája (akinek nemét tudja, de nem köti az orrunkra) július elején fog megszületni.

Egy éves volt a nagy, amikor jött egy munkalehetőség. Heti 2-3 nap, a lelkemnek pedig éreztem, hogy ez kell. Ez kell a hónapok pelenkabűze és púderillata után. Emberek, szépen felöltözés, agymunka. Nálam boldogabban ember nem ment dolgozni, és aztán ember nem töltött boldogabban minden másnapot a gyerekével. Tökéletes egyensúly volt.

Na de ahhoz hogy dolgozni menjek kellett valaki aki vigyáz a gyerekemre napi 5-6-7 órában. Gondoltam, majd ismét segít legjobb barátom: az internet. És elkezdtem keresni. Mit ne mondjak érdekes jelöltekkel volt dolgom néhány nap leforgása alatt.

Eszter

Dávid

Ezek vagyunk mi, letelt 12 hét, már nem kell titkolózni, az ultrahangon, azt hisszük, integetett a fiunk. És csak előbbi része nem biztos. Utóbbi meglepően egyértelmű volt, pedig nagyon mocorgott, no meg mi is nagyon nevettünk, bár az én röhögésem ebben nem számít annyira.

Három politikus egy héten át bölcsődei gondozónak állt. Nem mintha saját szakmájukban nem akadt volna épp egy hétig tennivalójuk, hanem mert fontosnak tartották, tartják, hogy az egyhetes akcióval felhívják a figyelmet a bölcsődéinkben uralkodó áldatlan állapotokra: úgymint a dolgozók méltatlanul alacsony bérére és az intézmények anyagi helyzetére. A felhívást a Poronty tette közzé, melyre politikusok jelentkezését várták: a mindösszesen három jelentkező között első volt Ertsey Katalin, az LMP parlamenti képviselője. Pénteken délben –utolsó bölcsődei munkanapján – vele beszélgettem, miután sikerült elaltatnia a rábízott gyerekeket.

Persze, elindulunk végre szánkózni, ha méltóztatik esni tetemesebb mennyiségű hó. Elmegyünk síelni, ha sikerül kivenni pár nap szabadságot, és ha beszerzünk pár új sílécet. Jót nyaralunk valamelyik elvarázsolt szigeten, ha végre a mi számainkat húzzák ki a lottón. És nagyon sok mindent csinálunk, ha…

Legutóbb kicsit több, mint két hete voltunk ultrahangon, legközelebb kicsit kevesebb, mint három hét múlva leszünk. Továbbra sincs semmilyen tünet, minden pont ugyanolyan, mint eddig volt, tényleg mintha mi sem történt volna. És ez persze további parákra ad okot. Mi van, ha már nincs ott, vagy nincs jól, vagy nem nő rendesen, vagy bármi. És a folyamatos dilemma: kinek mondjuk el, mennyire babona a babona, no meg mennyire vagyunk babonásak. Hamár.

Ez a mondat, minden anya rémálma. Amikor két hét bölcsibe járás után ezzel fogadtak, meg kellett kapaszkodnom az ajtófélfában. Bár láttam hogy gyerekem a saját lábán jön felém, tehát valószínűnek tartottam, hogy nem betört a feje/eltört a karja/leharapták a kislábujját, mégis jeges kéz markolta össze a szívemet. Kiderült, hogy egy kollega vagy kollegina szántóföldnek nézte gyermekem hamvas őszibarack pofiját és mélyen, de nagyon mélyen szántó barázdákat karmolt bele. Ömlött a vér, ordított a ded.

Kispapanapló 2. rész

De azért a szülőket hamar felhívtuk. 2mm! Ez volt a kulcsszó. Furcsa dolog elmondani. Nagyon örültek. Természetesen. Meg kicsit elszaladtak a kérdésekkel. És jól van? És még mindig? És most? És mikor? És hogyan? És akkor gyorsan leállítottuk őket. Hiszen 5 hétig semmit sem vettünk észre, egy ideig úgysem fog semmi sem változni. No meg az is van, hogy, 2 mm-nyi valami simán elvan az emberben anélkül, hogy bármit is éreznél, mégis elég komoly jelentősége van, azért ezt elég nehéz beépíteni.

Azt olvastam a közelmúltban egy finn kutatásban, hogy a babák születési dátuma összefüggésbe hozható azzal, hogy a későbbiekben egyes allergia-típusok kialakulnak-e náluk. Első hallásra talán kicsit brittudósos felhangú a hír, de ahogy jobban utánagondoltam, rájöttem, hogy van benne logika. Miért ne lenne mindegy, hogy mely polleneket szippant be anyuka, miközben a hasában ott lakik a gyermeke?

Nevet választani a gyereknek – jó program, nekem szinte ajándéknak tűnt, hogy én adhatok nevet valakinek. Nézni, ahogy ki erre, ki arra húzza a száját, kérdez vissza, hogy: -MIIII? – na ez már nem olyan jó móka.

Megvan felhívásunk első nyertese! Ezt a kispapanaplót magának, a feleségének, a gyerekének, no meg az asztal fiókjának néhány hónappal ezelőtt kezdte írni egy édesapa. Babájuk hamarosan megszületik, mi most mégis elölről, a két sejt egyesülésétől indulunk, hogy az első hetektől olvashassátok az igen egyedi blogot apává válásról, örömökről és bizonytalanságokról, hullámzó hasakról és ultrahangvizsgálatokról. Azaz terhesség hétről-hétre, egy kicsit másképp.

Kabátokba burkolózva, állig begombolva rójuk az utcákat. Sál, sapka, hermetikusan körülzárjuk magunkat, sehol ne jusson be a kabát alá a szél, a hó, a hideg. De nincs ez már így sokáig: hamarosan itt a tavasz - amikor ezeket a sorokat írom épp 13 fok, napsütés, érzem a tavaszt a levegőben, de jön még kutyára dér.

Gyerekkoromban mindig úgy gondoltam magamra, hogy 25 évesen már egészen biztosan lesz legalább egy gyerekem. Hiszen olyan generációhoz tartozom, amelynek szülei még húszas éveik elején-közepén vállaltak gyereket, ezt láttam példaként. Aztán 25 évesen távolabb voltam ettől a helyzettől, mint akár 20 éves koromban, így nálam is megkezdődött az az eltolódás, ami egész korosztályomra jellemzővé vált: gyerekvállalás a húszas éveink végén, harmincas éveink elején.

A szülőszoba szerkesztősége egyre gyakrabban kap olyan leveleket, melyek alapján úgy döntöttünk, hogy új rovatot indítunk. A házassággal, együttéléssel, családdal, terhességgel, szüléssel, gyerekneveléssel összefüggő témákat dolgozunk fel jogi szempontból, szakértőnk, dr. Győrbiró Dorottya ügyvéd segítségével.
A rovatot nem túl vidám témával, egy komplikációval terhelt szüléssel kezdjük, melynek kapcsán a szülő nőt a kórházban megillető jogokról kérdeztük az ügyvédnőt. Anna (nevezzük így) története következik.

Két fiam van. Mindig is akartam egy lányt. Jó pár évvel ezelőtt dr. Czeizel Endre felvetette, hogy ha két azonos nemű gyerekkel már rendelkező házaspár megválaszthatná a harmadik gyerekének a nemét, akkor jelentősen nőne a népesség. Az ötletet (sajnos) elvetették, ezzel a módszerrel tehát nem sikerült kijönnünk abból a demográfiai hullámvölgyből, ahol jelenleg is csücsülünk. Pedig nem egy ismerősömről tudom, hogy jelentős lökést adna gyerekvállalási kedvének, ha végre egy fia/lánya születne. Hogy magamról ne is beszéljek.

A 2009-es karácsony különleges volt az életünkben. Nemcsak azért, mert először töltöttük immár négyesben, hanem mert itthon ültünk. Nem mentünk sehová, nem hívtunk vendégeket: nálunk ugyanis látogatás-stop volt a H1N1 miatt. Hárman ugyanis (a felnőttek és nagyfiam) be voltunk oltva, de az akkor félévest még nem lehetett oltani. Így aztán hozzánk oltástagadó nem léphetett be: volt is sértődés, fejcsóválás, meg nem értés, de a sarkunkra álltunk. Aki látni akar, oltasson. Néhányan megtették, de a legtöbben nem. Ez volt tavaly. De mi a helyzet az idei szezonban? Azok kedvéért, akik pár hete megjelent cikkünket nem olvasták, vagy akkor még nem tartották aktuálisnak, most újra közreadjuk. Mert úgy néz ki, idén is közeleg a járvány.

Talán furcsának tűnhet, hogy egy alapvetően kismamáknak, babát tervezőknek, kisgyerekeseknek szóló honlap miért foglalkozik az abortusz témájával. Az ok az a döbbenetes adat, amivel a minap szembesültem az OEP egyik nyilatkozatában. Nyilvánosságra hozták ugyanis, hogy milyen műtétből végezték a legtöbbet kis hazánkban. A listát a szürkehályog műtét nyitja, eddig még rendben is volna a dolog. Második helyen viszont az abortusz áll, melyből több mint 43.000 ezret végeztek el egyetlen év alatt, miközben még 100 ezer gyerek sem születik.

Kulcs betesz a zárba és elfordít. Kilincs lenyom. Ajtó csukódik mögöttünk. Cipő ledob, kabát felakaszt. Egy gyors „Szia, megjöttem” a lakásban tengődőknek. Irány a szoba, power gomb benyom és voi là, már előttünk is van az oldal, ahonnan barátaink és kevésbé barátaink mosolyognak ránk. Nos, el kell ismernünk a Facebook mindennapi életünk részévé vált. Jobban mondva annak az 500 millió regisztrált felhasználóévá, akik a kék alapon fehér betűs közösségi portál segítségével updatelik információikat közeli és nem túl közeli barátaikról. Kismamaként meg aztán totál rá lehet szokni: legalább innen tudjam már mi folyik a nagyvilágban, a munkahelyemen és nem otthon raboskodó barátaimnál. Ez lehet az egyik fő társasági helyszíned az otthon töltött hónapok során.

Talán ezt kiabálná a fél perces újszülött, ha nem kilenc, hanem 18 hónapra születne. De még ha beszélni nem is tudna, felállni, járni - akár bármely más emlős pár perce született kicsinye - valószínűleg tudna. Ehelyett csak fekszik, esetleg nyüszög vagy sír, bandzsít, néz valahová, de hogy hová? Rád biztos nem néz. Pár órás újszülöttemet nézve mindig az jutott eszembe, hogy csoda hogy él, hiszen annyira pici és kiszolgáltatott. És hogy csakis én vagyok a felelőse annak, hogy életben marad és nagy, erős felnőtt válik belőle. Gyomorszorító gondolat.

A kórházban még mindkét gyerekem jó alvó volt. Sokszor próbáltam már eme titkot megfejteni: vajon mi lehet az oka, hogy otthon kis üvöltőgéppé változott mindkét, addig angyali módon viselkedő gyermek. Talán érezték, hogy ezen a terepen ők az abszolút uralkodók, itt már mindenkivel azt csinálnak amit akarnak? Vagy annyira kifárasztotta őket a születés, hogy az első napokban még csak ájultan alszanak, de pár nap után, épp mire hazaérünk, teljesen kipihenik magukat? Azt hiszem a titkot most, lassan 6 év távlatából sikerült megfejtenem. És ez nem más mint a bugyolálás.

Szilveszterkor éppen fél éves lesz a b.boom szülőszoba. Az új év kezdete remek alkalom az összegzésre, az előző év átgondolására, hogy egy kicsit számot vessünk magunkkal. A szülőszoba 6 hónapja alatt 110 kisbaba születését kísérhettük végig hírleveleinkkel, és jelenleg is több mint 300 kismama olvassa hétről-hétre személyre szabott információinkat.

Van, aki szerint ostobaság. A szalmonella gyorsabb az emberi kéznél. Mások azt mondják, minden a helyszíntől és a gyorsaságtól függ.

Alaptalan hiedelem, hogyha a földre ejtett ételt öt másodpercen belül felvesszük, akkor még nyugodtan elfogyaszthatjuk – állítja Paul Dawson, a Clemson Egyetem professzora, aki a National Geographic legújabb számában élesztette újra a vitát.

Ezen a karácsonyon elsiratom az itthon töltött éveimet. Ez nem hangzik túl jól, nem is túl karácsonyos és ünneplésre okot adó, de sajnos januártól a kicsi is beszáll az intézményi létbe, azaz bölcsis lesz. Anyukája pedig dolgozó nő, rendes állásban, szerencsére rugalmas időbeosztással.Így ezekben a napokban kicsit úgy érzem, mintha mindent utoljára csinálnék: utoljára alszom összebújva ebéd után az én kis 20 hónaposommal, utoljára megyünk együtt cél nélkül villamosozni, mert az a kedvence, utoljára olvasunk ebéd utáni alvás előtt – szóval mindaz a rutin, ami az elmúlt lassan két évben másodszor is az életem része lett, nos annak pikk-pakk két két és fél hét múlva vége. Kétségbe vagyok esve.

Mindkét gyerekemet kényelmes franciaágyon szültem, a földön térdelt a szülésznőm, ágy szélén ült a doktor, férjem a fejemnél bátorított. Tévedés, nem otthon voltam, hanem kórházban, otthoni körülmények között. Kellett a tudat, hogy pár méterre tőlem ott van minden eszköz, amire bármilyen váratlan esemény során szükség lehet. Talán gyáva vagyok, és még két abszolút problémamentes szülés után sem mernék a saját nappalinkban, a saját fürdőkádunkban vajúdni és szülni. Valahogy olyan bizarrnak érezném, hogy a szomszédok végighallgatják ezeket a nem mindennapi pillanatokat. Na de nem mindenki ilyen bátortalan, és ők hamarosan szabályozott, legális formában szülhetnek majd otthon.

Amikor egy anya visszamegy dolgozni (mondjuk korábban mint a gyermek 3 éves kora) akkor hirtelen rossz anya lesz belőle. Viszont ha otthon van a gyerekkel amíg az oviba nem megy (esetleg testvér is születik időközben, vagyis helyből 6 évet), akkor viszont lusta dög és persze kinek és hol kell utána, hiszen már rég kiesett a munkaerő piacról. Mit képzel.

Vagyis akárhogy is csinálod, sehogy se tud jó lenni.

Sokszor elképzeltük már, sose tettünk semmit. Sokszor tudtuk, hogy nagyon ránk férne, mégis lusták voltunk szervezkedni. Aztán két hónappal ezelőtt azt mondtuk: eljött az idő. Eljött az idő, hogy két-három napot kettesben, gyerekek nélkül töltsünk. Egyik gyerek egyik nagymamához, másik a másikhoz, és azon kaptuk magunkat, hogy megyünk! Nem messze, mindössze 50 km-re Budapesttől, de ez kit érdekelt.

Imádok ajándékozni, de meg kell mondjam, sokszor szembesülök saját ötlettelenségemmel és egyéb korlátaimmal. Van egy csoport, akik viszont kivételt képeznek ez alól: a gyerekvállalás előtt vagy épp közben lévő ismerőseim lettek számomra az első számúak az ajándékozási listán. Azaz: egy kismamának és egy kisgyerekesnek kimeríthetetlen az ötlettáram.

Mielőtt nem estem bele ebbe a mély szakadékba (mármint a terhességbe), én olyan tutin tudtam mindent, hogy csak na. Arcomon értetlen mosollyal hallgattam nővérem sirámait arról, hogy milyen is gyereket nevelni (egyedül), fogalmam sem volt mi az a 24 órás szolgálat és állandó készenlét. Úgy éreztem sziklaszilárd elveimet és kialakult nézeteimet a gyerekekről senki és semmi nem képes megingatni. Erre egyetlen dolog volt képes: egy (majd két) gyerek.

És jön a kérdés: mit vegyek fel már megint? Miben lehetek csinos és nem túl széles a karácsonyi fotókon, úgy hogy közben sehol nem szorít és szúr semmi? Hiszen pocakosan is ki kell nézni valahogy, az mégsem pálya, hogy plüss mackónadrágban ünnepeld a karácsonyt. Inkább válassz egy szép és egyedi alkalmi darabot és pompázz a fa alatt te is.

Szülni mindenhol nehéz, de talán külföldön – idegen környezetben, úgy hogy körülöttem, rólam nem az anyanyelvemen beszélnek – talán még nagyobb feladat. Egyik olvasónk Brüsszelben csinálta végig az egész terhességét, ott is szült – a kórházi protokoll néhány dologban eltér az itthonitól. Az ő szüléstörténete következik.

Történt, hogy novemberben, váratlanul  három nap szabadságra kellett menjen a férj. Luxus volna elherdálni ezeket az értékes napokat, így arra jutottunk, hogy két gyerekkel csak olyan helyre mehetünk, ahol elegendő benti program van esős, szeles, szürke novemberi napokra (akkor még nem tudtuk, hogy idén novemberben lesz vénasszonyok nyara).

Megcéloztuk tehát a gyerekbarátságáról híres Kolpingot (miután az osztrák testvérétől kapott árajánlat sokkolt, az ugyanis pont a duplájára jött ki úgy, hogy a helyi fürdő belépője még benne sem volt. Ezt azonnal a Kolping javára is írtuk és azonnal foglaltunk.)

Nagyon vártam az első találkozást a gyerekorvosunkkal. Én vagyok az anyuka, ez felfoghatatlan státusznak tűnt akkor régen, 5 és fél évvel ezelőtt. Még a kórházban is az ’anyja neve’ rubrikába majdnem a saját anyám nevét írtam – mikor leesett, hogy mostantól bizony ez én vagyok. Szóval bizakodva vártam az orvost, aki első látásra nagyon szimpatikus volt. Pár hónap alatt a doktor úr abszolút leszerepelt.

A kismamaruhákat alapból kis szériában gyártják, de azért egy-egy kedvelt darab szembejöhet az utcán. A b.boom-ban mostantól egy fiatal magyar tervező ruháit is megvásárolhatod – ha egyedi ruhákra vágysz, válaszd a zagabo-t. Funkcionális egyediség: ez a zagabo márka szlogenje. Tervezője Szabó Gabi – nevének betűiből született a márkanév – most várja első kisbabáját. Mivel kilenc hónapra sem szeretett volna megválni kedvelt anyagaitól és vonalaitól, a legegyszerűbbnek az tűnt, hogy tervez egy mamma nevű kollekciót. Meg is tette, az eredményt már te is megcsodálhatod a b.boom-ban. A tervezővel a kollekció születéséről beszélgettem.

Több orvost, több okból cseréltem már le. Valahogy az ember várandósan és később a babájával lesz erre háklis. Addig ami jön elfogadja, legyen az egy kontár vagy egy szakmai nulla, na de ha már a magzatról vagy a gyerekről van szó, akkor szúrós szemmel kritizáljuk az orvos minden lépését, elemezzük minden döntését. (Rosszabb esetben felülbíráljuk a diagnózisát, és még rosszabb esetben mi találjuk el.)

Életemben kétszer hallottam eddig ezt a mondatot: kedves anyuka sok a magzatvize. Nem, bocsánat tévedtem. Ezt egyszer hallottam az első terhességemnél a 4D-s ultrahangon, a másodiknál arra sem méltattak, hogy nekem mondják: csak a diktálás során elhangzó BPD-k és CRL-k között hallottam meg, hogy magzatvíz mennyisége ismét ’kissé sok'.

Egy zacskó süti ebédre öt gyereknek. Nincs születésnap, nincs karácsony – vannak olyan gyerekek ebben az országban akik legnagyobb vágyukként ennivalót rajzolnak. Mióta van gyerekem, ilyet hallva még jobban összefacsarodik a szívem.

Egy maroknyi így élő gyereken szeretne segíteni az idei sok kicsi akció. A sok kicsi ötlete tavaly született 15 gasztroblogger aktív közreműködésével. Közülük Lila Fügével beszélgettem az idei, hamarosan induló akcióról.

Gyerekem mászó- és ugrómutatványairól írtam már itt. Ez volt az első,  ami eszembe jutott, amikor először hallottam Kovács Mónikáról. Ő ugyanis egy kétéves kislány anyukája, májusra várja a második babáját. És nem mellékesen, születése óta vak.

Azt gondoltam ilyen nincs: egész biztos, hogy nem kettesben van otthon a kislányával, nem viszi le egyedül az utcára, nem boldogul segítség nélkül. És kiderült: ennél nagyobbat régen tévedtem. Mónika pontosan ugyanúgy él családjával mint én, vagy a többi látó anyuka. De hogy ezt megértsem, nagyon sokat beszélgettem vele.

Ha tőlem függne, hogy miként alakul a gyed és a gyes, én bizony, teljesen másképp csinálnám. Kár, hogy nem kérdez róla senki.

Magyarországon nem egyszerű egyedülálló nőnek gyereket vállalnia, ha nem szeretné ehhez a férfiismerősei segítségét kérni. Különöen nehéz, ha azt is szeretné, hogy a gyerek később megtudhassa, ki a biológiai apja. A nem anonim spermadonáció nálunk egyelőre nincs szabályozva. A donort külföldről kell beszerezni. Interneten. Van, aki már kipróbálta.

A táska olyan kiegészítő, melyről egyetlen nő sem mond le szívesen. Ezért rémülettel töltött el a gondolat, hogy hónapokon keresztül majd egy macis esetleg katicás poliészter táskát hordjak magamnál, hiszen az úgynevezett pelenkázótáskák nagy része bár praktikus, nem éppen nőies darab.

Egyre több fiatal nővel találkozom, akiknek a szülés és az anyaság valami olyat hozott el az életükbe, ami miatt minden, amit addig csináltak új értelmet nyert. Mintha ott abban a küzdelmes pillanatban a szülőszobán lenne egy pont az életükben és onnan valami egészen más fejezet következne. És most nem arra gondolok, hogy az első években jórészt a gyereknek élnek és nem grafikonokat elemeznek a munkahelyükön, helyette etetnek és pelenkáznak. Hanem arra, hogy az egész további életük, terveik, céljaik átalakulnak.

Sosem kívántam a terhességet és a gyerekes létet rózsaszín habcsóknak feltűntetni, hiszen minek tagadni, hogy vannak olyan pillanatok, amik próbára tesznek. Ami most következik az már nem próba: sokkal inkább harc, küzdelem és hangsúlyozom: nem a gyerekes lét velejárója. Csupán egy rettenetes történet.

Egy kétségbeesett apuka keresett meg. Egy apuka, aki immár három hónapja nem látta gyerekeit, nem tudja merre vannak, hol alszanak el esténként, mit esznek nap mint nap, gondolnak-e rá egyáltalán. A hatéves Lórántot és a négyéves Lénát ugyanis anyjuk szó szerint elrabolta az édesapjuktól.

Ez lehetne a yummy mummies, azaz a young urban mummies, nagyvárosi fiatal anyukák jelszava. A wikipédia mindössze ennyit említ meg róluk: szexuálisan vonzó anyák. Hiszen ők egy olyan irányzatot képviselnek, amely a külső-belső tökéletességre törekedve mindent megmutatnak. Nincs semmi takargatnivaló a pocakon, és a formás mellek is hangsúlyt kapnak. Nincs lenge felső, nincs vakondnadrág, de pár számmal nagyobb farmer sem.

Régen a szombat volt a mosás-nap nálunk. Egy adag színes, egy adag fehér, aztán kész. Amikor aztán lett egy gyerekem, ez radikálisan megváltozott. Eleinte minden nap ment a mosógép, hiszen pisi, kaki, bukás, később spenót, barack, sár, homok és társaik jutottak egy-egy öltözetre – lehetőleg naponta többször.

Miután túlesünk az esti fürdetésen, fektetésen, többrendbeli mesélésen, néhány ágyból kimászáson, síráson-ríváson, és végre elcsendesül a ház, jön a várva-várt felnőtt program. Na nem kell semmi igazán felnőttesre gondolni: immár hosszú hónapok óta minden este megeszünk egy óriási tál frissen pattogatott kukoricát, miközben valamelyik kedvenc sorozatunkból egy részt megnézünk. Ennyi a kikapcsolódás, de ebből nem engedek.

Életemben eddig három szülésen vettem részt, a saját születésemen kívül. Kettő a saját gyermekeim születése volt, a harmadik viszont egy 25 hetes, 900 grammos baba világrajövetele. A Peter Cerny Alapítvány koraszülött mentőiről készítettem riportot, amikor úgy 2 évvel ezelőtt ebben a máig felejthetetlen eseményben részt vettem. Sokat gondolok a mai napig az akkor született aprócska kislányra és az őt könnyek között megszülő édesanyjára. Mi lehet velük? Emlékszem a bizonytalanságra, hogy mi lesz vele, a kérdésekre, hogy ez miért történt, a végtelen csendre a szülőszobán.

A méhlepényt porrá zúzott alakban állítólag ma is előszeretettel használja a szépségipar különféle flancos krémekhez. Nekem már ez is elég bizarrnak tűnik, így aztán amikor először hallottam Natalie Turnerről, elborzadtam. A Magyarországon élő angol nőről ugyanis azt hallottam, hogy a szülését követően nem mást tett, mint megette a méhlepényét. Lelki szemeim előtt az állatvilágban ismert szokás rémlett fel: a baba mellett fekvő májszerű képződményt marcangolja fogaival a véres, frissen szült anya. Ebből az egészből csak annyi igaz, hogy valóban elfogyasztotta, de természetesen nem így. Hogy miként és miért, arról nagyon szívesen beszélt.

Biztosan te is érezted már, hogy fülhallgatóval a füledben egyfajta burokban vagy a város zajában is – imádom ezt az érzést. Ott lenni, mégis valahol egészen máshol járni a zene segítségével. Egy új fejlesztés ebbe a burokba rajtad kívül még valakit bevon: a magzatodat. Egy fülhallgató neked, egy hangszóró a babának, és máris ti ketten lélekben ugyanott jártok. Pocakzene – ez a neve Kucsera Péter design-jának, amely az idei Formatervezői Díj Terv kategóriájában bizonyult győztesnek. Vele beszélgettem a győzelem másnapján.

Múlt héten írtunk a minden munkát párhuzamosan végző anyákról. Most az őket segítő modern szerkentyűkről, háztartási gépekről esik szó. Amikor szerkesztőségünkben előkerült ez a téma, egyikünk rögtön bedobta, hogy neki nem valami segítő kütyü, hanem egy bejárónő kéne. Mos, vasal, takarít és főz.

Egy anya a legritkább esetben csinál egyszerre egy dolgot. Homályba vesznek azok az évek, amikor lustán megkávéztam, aztán készítettem egy besameles csirkét, utána hajat mostam majd elmentem dolgozni. (Egyáltalán, homályba vesznek gyerekek nélküli éveim, de ez egy másik kérdés.) Most ezeket a dolgokat párhuzamosan csinálom, több-kevesebb sikerrel. Szerintem kb. ugyanannyi ideig tart, mintha egymás után csinálnám, de így mindig felmutathatok egyszerre négy darab (rész)eredményt.

Talán észrevetted már – köszönhetően az elmúlt napok őszi hőmérsékletének, hogy terhesen kevésbé vagy fázós. Régen rám a jégcsap kéz-láb és állandó fázás volt jellemző – aztán kismamaként mindez egy csapásra megváltozott. Jóval több vér csörgedezik ereidben és talán a hormonok is neked dolgoznak, pontosabban fűtenek.

Ízléses kávézó, finom szendvicsek, tágas pelenkázó, kinti-benti játéktér a gyerekeknek. Sőt, a kintit, már-már játszótérnek is nevezhetjük. Véleményem szerint kicsit drága, de azért tényleg kisgyerekeseknek találták ki. A kismamák pedig boldogan odaszoktak, élvezték, hogy van egy hely Budapesten, ahonnan nem nézik ki őket gyerekestül sem. A gyerekek nyugodtan játszottak, a szülők nyugodtan ettek.

Alaposan megismertem a sarki éjjel-nappali közért kínálatát diabetikus édességekből, miután megállapították nálam a terhességi cukorbetegséget. Mert rám néha olyan elemi erővel tört az édesség utáni vágy, hogy akár hajlandó voltam kibaktatni a kisközértbe is csak hozzájussak egy kis csokihoz.

Egy pohár víz, 75 g glükóz, pár csepp citromlé és kész is a finom, éhgyomorra fogyasztandó kismamakoktél. Nem mondom, hogy repesve vártam a 24. héten esedékes terheléses cukorvizsgálatot. Nem mintha fájna, és nem is a cukorszirup ellen volt kifogásom, csak hát egy újabb kismama nyűg – gondoltam én. Hiszen csak annyit láttam belőle, hogy vért vesznek, majd két teljes órát kell várni a második vérvétellel.

Miután megszületett a babád, amellett hogy valahogy túl kell élned az első heteket, némi adminisztratív teendő is vár rád. El kell intézned, hogy megkapd a baba után járó juttatásokat. Sajnos nem könnyítik meg a hivatalok a kismama dolgát, pedig ez talán elvárható lenne.

Néhány napja írtunk arról, hogy milyen nehéz helyzetben van az a szülő, aki állami bölcsibe készül vinni a gyerekét – vagy lesz hely, vagy - nagy valószínűséggel - nem lesz. Márpedig dolgozni kell, általában az ember lánya nem azért viszi közösségbe apró gyermekét, hogy ő közben eljárhasson manikűröztetni és daueroltatni. Vannak Budapestnek olyan kerületei, ahol különösen rossz a bölcsődei helyzet: sok a fiatal beköltöző, sok a gyerek és persze kevés a bölcsi.

Egy újszülött nem sír sok dolog miatt: leginkább a címben már említett dolgok miatt. De hogy épp ezek közül melyik miatt ordít torkaszakadtából 20 perce, azt már nehéz kitalálni – legalábbis nekem többször is gondot okozott.

Életem második leggingsét éppen két hete vettem meg. Az elsőt ezelőtt 20 évvel kaptam: ha szavaznom kellett volna, hogy mi az a divat, ami tuti, hogy nem jön vissza, az szinte biztos, hogy a cicanadrág, újabb nevén a leggings lett volna.

Nálunk nem kellett a gyereket 4 hetes korában beíratni a helyi bölcsődébe. No nem azért teszik ezt sokan, hogy az újszülött 4 hetesen oda járjon, hanem hogy majd 2 év múlva legyen helye. Én lesétáltam a gyerek második szülinapja körül, és szeptemberben máris komoly bölcsis lett. Amilyen egyszerűen ment a beíratás, olyan nehezen a beszoktatás, a bölcsőde nem lett sem az én, sem a gyerek kedvenc helye. De ez egy másik történet.

Néhány hete olvashattátok a b.boom egyik tagjának szülést követő érdekes karriertörténetét, miként vett az élete 180 fokos fordulatot és kezdett valami teljesen újba miután megszülettek a gyerekei.
Orsi élete is óriási fordulatot vett: pörgős melóból került a négy fal közé. És ennek már kilenc éve. Az ő gondolatai következnek.

A mélyülepű nadrág megosztja az embereket: van akit a világból lehet vele kikergetni (ilyen az én apám, akivel való találkozáskor, hiába taposom immár 34. évemet, akkor sem merek felvenni ilyet), és van aki rajongója. Ez utóbbi vagyok én, és – szerencsére – a hozzám tartozó férfi.

Tervezgetős típus vagyok, minden este leülök és átgondolom a következő napomat, sőt a nyaralást valamikor márciusban kezdem szervezni. A szülésre mégsem mentem tervvel. Valahogy az egész annyira megfoghatatlan, ismeretlen volt, hogy szülési tervet írni olyan lett volna, mintha megtervezném, mit fogok tenni, miután leszálltam a Marson.

Az óvodát nyárra visszakövetelők száma a b.boom szerkesztőségében máris kettőre nőtt. Ma ugyanis ezt a levelet küldte nekem szerkesztőtársam. Úgy látszik a szünet 5. hetében mindketten ugyanabba az idegállapotba jutottunk.

Anyukám elküldött fagyizni. Ez azután történt, hogy a lenti lakásban hallotta, amint drágalátos elsőszülöttemmel ordítok. Igen, ordítok. Egy hónap telt el a nyári szünetből, de az idegeim felmondták a szolgálatot.

A szoptatást borzasztónak nevezni szerintem sima polgárpukkasztás. Ezt tette ugyanis a napokban Kathryn Blundell a Mother & Baby, az egyik legnépszerűbb angol gyermekgondozási magazin szerkesztője ’Tápszert adok a babámnak, na és?’ c. cikkében.

Nem sok olyan énekesnő van, akinek elvileg a babája születése utáni napon fel kellene lépnie. Ez történt Váczi Eszterrel, ugyanis kislánya a vártnál 19 nappal korábban érkezett, július elsején. És bizony másnap anyukájának még koncertje lett volna. De a baba erre az előadásra már úgy tűnik nem vágyott, inkább gyorsan megszületett. Jusztin Áfra már elmúlt két hetes.

Óriási átalakítások helyszíne volt az elmúlt hónapokban a Budapesti Kútvölgyi Klinika. Ugyanis magánkórházzá alakult az állami intézmény egy része, köztük a szülészet-nőgyógyászat is. Március elseje óta a vizsgálatokért, július elsejétől pedig a szülésért is keményen fizetni kell: ugyanis ekkortól egy szülés 400 ezer forintba kerül. De vajon mi a helyzet azokkal a kismamákkal, akik terhességüket a Kútvölgyiben mint állami kórházban kezdték meg, de egy csilli-villi magánkórházban fejezték azt be? Három olyan kismamával beszélgettem, akik pontosan így jártak.

Negyven fok árnyékban, a beton ontja a meleget, 100 százalék páratartalom és egyéb rémségek: ez van most. Mit tehet a kismama? Hát piheghet. Árnyékban, lenge ruhában, állandó kísérője, jóbarátja pedig legyen a vizespalack. Mert kánikulában a kismama legfontosabb feladata: inni, inni és inni.

A  b.boom szülőszoba szerkesztőségének egyik tagja nem épp szokásos karriert tudhat a magáénak. Az ő története következik.

Már írtam az általam feleslegesnek tartott babaholmikról, most jöjjenek azok, amik nekem beváltak. Biztos van, akinél épp ezek a dolgok szerepelnek a hülyeségek-listáján, nekem jól jöttek.

Tavaly jártam a tengernél, a kicsi 1 éves volt akkor. Előtte akkor jártam, amikor a nagy 1 éves volt. És egy darabig most megint nem megyek. Az elmúlt 4 évben ugyanis elfelejtettem, hogy ez mennyire nem pihentető, sőt inkább fárasztó egy ekkora gyerekkel.

Ha szeretnéd a nagy nyilvánosság elé tárni kismamaságod fontosabb állomásait, a reggeli hányástól egészen a kitolásig akkor itt a helyed: sőt, az a kismama, akinek naplóját hétről-hétre közreadjuk, még b.boom rucikat is kap ajándékba. Küldd el nekünk kismamanaplód első bejegyzését ide, és ha te vagy a legjobb, akkor máris a b.boom csapat tagjává válhatsz. Az egyetlen feltétel (azon kívül, hogy épp várandós legyél), hogy még terhességed első felét taposd, hogy sokáig olvashassuk irományaidat.

Május első vasárnapja az édesanyáké. Én vagyok a gyerek, szülőm a köszöntenivaló. Ez így ment hosszú évekig. Aztán eljött az év, melynek első májusi vasárnapján 38 hetes terhes voltam. És először éreztem, hogy ez az én ünnepem is. Persze a család is emlékeztetett, de az érzés belül kezdett kinyílni: én is ünnepelnivaló leszek!

Idén, akár kívül, akár belül leledzik is a gyermeked, már te is Anya vagy! Nagyon boldog Anyák Napját kívánunk!

Kisgyerekes, éjszakázában edzett vagy épp szerencsés módon kipihent olvasóink, a segítségeteket kérjük! Kattintsatok ide és töltsetek ki egy 10 perces kérdőívet kisbabáitok éjszakai tevékenységével kapcsolatban! Ha épp alszik a gyermek és ráértek, kérlek segítsetek.

Néhány hét múlva cikkben számolunk be a felmérés eredményeiről!

Hesegessük jó esetben egy életen át a gondolatot, hogy ilyesmi minket is érinthet? Vagy gondoljunk rá minden nap, hogy minket is, szeretteinket is, a világon a legimádottabbjainkat is elérheti ez a rémes betegség? Egyik megoldás sem jó. Amikor itt a diagnózis, mindenképp arcon csap.
Van aki már együtt él a biztos tudattal: gyermeke beteg, nagyon beteg. Bogi még csak 12 éves és már túl van hat kemoterápián.

Bevállalós vagy? Jól tudsz írni? Nemrég lett pozitív a terhességi teszted?  Úgy gondolod, hogy másokat is érdekelne, mik történnek veled a várandósság hetei alatt?

Akkor vegyél részt a Bezzeganya pályázatán, legyél te az, aki hétről-hétre beszámol a Bezzeganyán a terhességéről! A nyertes értékes kismamaruhákkal is gazdagodik a b.boom jóvoltából.

Írj fél, maximum egyoldalas bemutatkozó posztot, melyből kiderülnek a körülményeid (hányadik terhességi hétben vagy, első vagy többedik baba, lakhely, egyebek), és megállapítható a stílusod. Küldd el a bezzeganya@bezzeganya.hu címre.

A szerkesztőség kiválasztja az öt legérdekesebb bemutatkozást, amely kikerül a Bezzeganyára. A felkerült posztok írói egy-egy kismama topot kapnak ajándékba.

Az olvasók szavazással döntik el, melyik kismama naplóját szeretnék olvasni a Bezzeganyán.

Pályázati feltételek:

A kismama a verseny indulásakor maximum tízhetes terhes lehet.

Terhesnaplója (saját blogján kívül) nem jelenhet meg más babás oldalon.

A nyertes kismama vállalja, hogy – amennyiben egészségügyi gondok nem merülnek fel – terhességéről minden héten beküld egy 1-1,5 oldalas posztot pocakfotóval együtt.

A bemutatkozások beküldési határideje 2011. 08.05. Szavazni a megjelenést követő egy héten belül lehet majd.

A minap egy négygyerekes anyuka mondta nekem ezt a számomra felfoghatatlan mondatot. Velem ez nem történhet meg – gondolom én naivan, bár azt hiszem erre, senki nem számít.

Adott egy család, apa dolgozik tisztességgel, anya gyesen a harmadik gyerekkel. Menne már vissza nagyon a munka világába, hiszen a lakáshitel szorongat és ötüknek már nagyon szűkösen elég az apa keresete. És akkor becsúszik egy gyerek, jelesül a negyedik. Nincs mit tenni, meg kell szülni, akinek van már gyereke, megértem, ha képtelen elhajtatni egy magzatot, még ha áldatlan körülmények közé is érkezik. Lakáshitel fizetése nem megy tovább, sürgősen lépni kell, különben hamarosan csak a híd lesz az immár hattagú család feje felett.

Kismamák, kismamák barátnői, üzletfelei és rokonai figyelem! A zagabo és a b.boom meghirdeti a "Legyél zagabo mamma modell!" játékot. Viseld Te először a zagabo mamma legújabb kollekcióját, amelyben profi stáb fotóz le Téged, és nyerd meg az 55 000 Ft összértékű díjak egyikét. Érdekel? Lássuk, mit kell tenned.

A "Legyél zagabo mamma modell!" játékra kismamák jelentkezését várjuk. Ha szeretnél indulni a fődíjért, küldd el neved, telefonszámod és minimum 2 db, maximum 4 db képet magadról (bocsánat, magatokról) az info@zagabo.com címre. A tárgyba írd be a játék nevét: Legyél zagabo mamma modell! A jelentkezési határidő október 10., este 8 óra.

A beérkezett jelentkezéseket elbíráló zsűri tagjai: Szabó Gabi, a zagabo tervezője, Matheidesz Dóra, a b.boom kismama divatboltok tulajdonosa és Balla Vivienne fotós. A zsűri első, második és harmadik helyezettet, illetve egy b.boom különdíjast választ. Eredményhirdetés: október 13.

Na, de mit is nyerhetsz? A harmadik helyezett egy 5000 Ft-os, a második helyezett egy 10000 Ft-os zagabo mamma utalványt, b.boom különdíj nyertese pedig 10000 Ft értékben válogathat kedvére a kismamás kiegészítők (harisnyák, leggingsek, övek, stb) kínálatából a b.boomban.

A "Legyél zagabo mamma modell!" játék fődíjasa 30 000 Ft értékű zagabo mamma utalványt nyer. Ezenfelül az első helyezett kismama lesz a legújabb zagabo mamma kollekció arca, aki először viselheti Szabó Gabi legfrissebb öltözékeit. A kollekciót a hg.hu designportál által az Év Fiatal Divatfotósának választott Balla Vivienne örökíti meg.

Nevezz, és legyél Te a zagabo mamma modell!

Minden kedves b.boom szülőszoba olvasónak kellemes karácsonyi ünnepeket, finom ételeket, sok ajándékot, meghitt együttlétet kívánok a b.boom csapat minden tagjának nevében!