szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 1 gyerek, 1 hét - Panyi Zsuzsi kismamablogja 4. rész

2012-08-29

A nyár nekem mindig izgalmas időszak. Egyrészt ott van az utazások, kisebb-nagyobb nyaralások izgalmai, másrészt a munka és a gyerekek összehangolása is igen kalandos feladat. Nem szerettem volna az egész nyarat egy feszült állapotban tölteni és töltetni a gyerekekkel. Így, amikor nyár elején a férjemmel elkezdtük összeállítani a tábor-nagymama-nyaralás-itthon mátrixot, elhatároztam, hogy idén minden gyerek kap tőlem egy hetet. Ez 3, hamarosan négy gyereknél szerintem nagyon fontos. Kell, hogy legyen az anyának néha egy kis ideje arra, hogy csak az egyik gyerekével foglalkozzon.

 

 

Meg kell mondanom ezek a hetek remekül sikerültek. Nézzük a forgatókönyvet. Míg 2 gyerek oviban vagy éppen táborban a 3. itthon maradt. Reggel addig aludt, amíg szeretett volna és megbeszéltük, hogy anya 12-ig dolgozik legalább 3 nap. Délben a kedvenc ételeit főztem meg és együtt ebédeltünk. A fennmaradó időben pedig közös program volt. Például a lányoknak a szobája hagyott kívánni valót maga után lakberendezési szempontból. Megvolt minden bútor, de az elrendezés és a dekorációk hiányoztak. Így kettesben elmentünk az IKEÁ-ba, kiválasztottuk a képkereteket, és néhány kiegészítőt. Otthon rendet raktunk, a képkereteknek megfelelő méretű darabokat vágtunk újságpapírból, elrendeztük őket a falon. Már csak a virágok és a függönyvarrás van hátra. De ezek a hetek igazán remekül sikerültek!

Persze 10 év fölött nem igazán én voltam élmény a fiamanak, különösen, hogy a mostani alkatommal (értsd: pocakkal) nem tudok semmilyen vagány, olykor extrém programot szervezni. Itt a közös főzés volt jó program és Apa is beszállt egy napra, hiszen fontos a férfiprogram!

Ilyenek voltak a mi „kettesben-heteink”!

Tudj meg többet: olvasd Panyi Zsuzsi blogját itt (is).

Címkék:
kismamanapló
easyweb