Elképzelés vs valóság: a szülés

Múlt hónapban egy sztori sorozat keretein belül arról beszélgettünk veletek Instagramon, hogy milyennek képzeltétek a várandósság alatt a szülést, és végül milyen volt a valóságban. A téma nagyon érdekelt benneteket és számtalan tapasztalást írtatok meg (jót és rosszat egyaránt) a matricára küldött válaszban és privát üzenetben is.

Kezdem én, a személyes történetemmel. Az első szülésem nagyon más volt, mint amilyennek elképzeltem! (Erről nyomokban már írtam a b.boom blogon. Lehet, már olvastad is?) 5 év távlatából pontosan tudom, hogy mire nem voltam felkészülve. Nagyon egyoldalúan informálódtam és csak bizonyos dolgokra koncentráltam, miközben elengedtem a fülem mellett (vagy meg sem hallottam) csomó olyan információt, ami lehet, hogy hasznos lett volna. Teljes mértékben a lelki dolgokra fókuszáltam, a szülés fizikai részét viszont figyelmen kívül hagytam. Fáj, aztán nyomni kell és kész - ciki vagy sem, ennél jobban nem gondoltam bele.

Mindig úgy képzeltem el, hogy először elfolyik a magzatvíz, aztán a férjemmel kettesben bevonulunk a szülőszobára, a tökéletesen bepakolt táskámban vitaminos víz és szőlőcukor vár (mert kell az energia). Füstölőt égetek, szól a lágy zene, én egyre jobban átszellemülök, vízben vajúdok és pont, amikor úgy érezném, hogy nem bírom tovább, békésen megszületik a kisfiunk. Csak annyira sír, hogy jelezze: megérkeztem és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, a kezembe veszem és onnantól el sem engedem. Persze ezt most kicsit eltúlozva írom nektek, de valami ilyesmire számítottam amikor a szülést terveztem és eszembe sem jutott, hogy:

✧ lehet, hogy a baba nem a kiírt időpontra fog megérkezni
✧ hogy a szülőszoba minden, csak nem nyugalmas
✧ hogy a vajúdás nem mindig úgy halad, ahogy az ember azt vizionálja, és sorolhatnám
✧ császármetszés? SOHA, de komolyan mondom, egyszer sem merült fel bennem, hogy én oda jussak, hogy hasi úton hozzam világra a gyermekem. Még fájdalomcsillapítást sem akartam kérni, mondván, hogy jobb ha átélem a szülés minden pillanatát, a nehezeket is.

Mondanom sem kell, hogy kértem fájdalomcsillapítást és ettől függetlenül átéltem minden pillanatot, a füstölő nagyon zavart, a zene idegesített és még a vitaminszeletből sem ehettem pedig a vége felé már éhen pusztultam. Ott, a szülőszobában eltöltött 10 órás vajúdás alatt rádöbbentem, hogy fogalmam sincs mi történik velem éppen, sokkal jobban fel kellett volna készülnöm a valóságra a sok-sok ábrándozás helyett, hogy a szülés kemény fizikai és lelki megpróbáltatás egy nőnek, ahol nagyon ott kell lenned fejben is, és van az a helyzet, ahol a ráció előtérbe kell kerüljön a lelkizés helyett.

A felismerés épp jókor jött ahhoz, hogy résztvevője és ne csak megfigyelője lehessek a saját szülésemnek, így történt, hogy a császármetszésem azóta sem traumaként él bennem, hanem szép emlék.

Ez után a felvezető után lássuk, mit írtatok ti! Először azt kérdeztük tőletek, hogy milyen elvárásaitok voltak az első szülés előtt, hogyan készültetek?

“A legrosszabbra készültem és a legjobbakat reméltem. Végül szuper jó buli volt!”
Zsófi

“Természetes és fájdalmas szülést képzeltem el. Végül extra fájdalmas vajúdás után császár lett.”
Ditta

“Nem voltak elvárásaim, azt kértem az orvosomtól, hogy tegye azt, amit jónak lát. Maximálisan megbíztam benne!”
Adrienn

“Természetes szülés legyen, ha lehet gyors, gátvédelemmel, megbízható emberekkel legyek körülvéve.”
Noémi

“Én pusztán felkészültem a lehető legrosszabbra minden tekintetben.”
Viki

“Az elképzelésem az volt, hogy végig vízben vajúdok és végül érzéstelenítő nélkül, simán megszülök.”
Era

Visszatérő motívum sokatoknál, hogy természetes szülést szerettetek volna, tisztában voltatok azzal, hogy a szülés fájdalommal jár és sokan írtátok azt is, hogy teljes mértékben megbíztatok az orvosotokban.

Most lássuk, hogy miket írtatok arról, hogyan történt a valóságban és mi volt az, amire a szülőszobán eszméltetek!

“Amikor azt hiszed már nagyon fáj, még nem is fáj igazán :D”

“Gyönyörű a természet, csoda, hogy ezt túl lehet élni!”
Zsófi

“Minden úgy alakult, ahogy terveztem. Csak nem jutottunk el odáig, hogy kapjak fájdalomcsillapítót!”
Noémi

“Sürgősségi császárom volt, nem voltam felkészülve a kiszolgáltatott helyzetre.”
Adél

“Indították és 36 órán át tartott. Sportolhattam volna a terhesség alatt, ezt megbántam.”
Juló

“Az elvárásaim teljesültek. Amire ott jöttem rá, hogy felesleges eltervezni bármit, sodródni kell az árral.”
Petra

“Fogorvosi kezelés hasonló hosszúságú, mint a császár - ezt megnyugtató tudni”
Dóra

“Erre számítottam, a jóga és az ott tanult légzésgyakorlatok sokat segítettek”
Timi

“Gyönyörű!!!! Nem is fájt annyira, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Csodás élmény!”
Netta

Ahogy láthatjátok, az élet sok esetben felülírja azt, amit előre eltervezünk - ez lehet váratlan, felkavaró ugyanakkor az sem kizárt, hogy végül valami fantasztikus sül ki belőle.
Ha szeretnél a szülésről, terhességről kötetlen formában informálódni, bekapcsolódni a beszélgetésbe, akkor kövesd Instagram oldalunkat.