Bedőltem a reklámoknak - nem is kicsit. Hirdették, fényt kapott, jó volt a plakátja, a gyerekek imádták, és én megvettem.

Tagadhatatlanul egyik legkedvesebb szórakozásomra kerítettünk sort: színházba mentünk a hétvégén. A helyszín a RAM volt, az előadás pedig a Popeye. Váratlan meglepetésként ért azonban az, amit láttam. A színház ezzel az előadással elvesztette azt a biztos pontot, amit jó időn keresztül jelentett az értelmiségi rétegnek. Örömmel üdvözölhetjük a tényt, hogy nyitottabb lett. Lazább. Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Lennék én laza és 21. századi. Mégsem visz rá a lélek, hogy örüljek a gyerekelőadás színpadára belógó rózsaszín mobiltelefonnak, vagy az „MMS-em érkezett” típusú mondatoknak.