Ilyen az élet nagycsaládosként - túl az első fél éven

El sem hiszem, hogy már eltelt fél év!!! Hová repül az idő? Megdöbbentő, de tényleg elszaladgált ez a 6 hónap és amennyire fájdalmasan nem történt semmi (karantén élet…) mégis rengeteg minden történt, úgyhogy jöjjön egy kis update, hogy mennyiben változott az életünk tavaly november óta!

Nemrég egy kismama érdeklődött a piros ruha után, amit az egyik pocakos képen viselek és bár nem kifejezetten élvezem a terhességet (úgy általában), máris elfogott a nosztalgia. Mintha ezer éve lett volna! Pedig amikor szuszogó kismamákkal találkozok egy-egy séta során, mindig megállapítom, hogy basszus mennyivel könnyebb, amikor már kint van a bébi?
Szerintem tényleg így van. Még ha olyanok is vagyunk, mint az utazó cirkusz - valahogy mégis jobban bírom, mint akkor, amikor egy hatalmas has görnyesztette a hátam, nem kaptam levegőt és ólmos álmosság gyötört reggeltől estig.

Mostanra jutottam el odáig, hogy gond nélkül és bárhová elindulok három gyerekkel egyedül. Már nem kell másfél óra a készülődéshez sem! Ella ébredés után közel két órát ébren van, így nem zavarják őt a nagyok, ahogy ovi előtt csicseregnek, veszekednek, hangosan mesét néznek… sőt, egyre inkább szeretne ő is részese lenni a dolgaiknak! Mivel nem szopizik, az etetési nagyon kiszámítható és ha minden kötél szakad, a kocsiban is tudok tápit készíteni vagy viszünk magunkkal egy előre bekevert palackot, ezért ehhez sem kell igazodnunk. Az utazás nem a kedvence, de komolyan mondom én nem ismerek olyan babát, aki szeret kocsikázni. Ha ti ismertek ilyet (és nem csak hallottátok, hogy valakinek a valakije azt mondta…) erősítsétek meg mert jelen pillanatban úgy vagyok az autózni szerető kisbabákkal, mint az unikornisokkal…. VALAHOL biztos léteznek :D

Nagyon örülök, hogy vége a télnek és nem kell hatezer kabáttal a kocsiból be- és kiszálláskor szenvedni. Ez volt a téli hónapok egyik legproblémásabb része, főleg a reggeli ovijáratnál, amikor kétszer is meg kellett járatni a picit. 
Szerintem erre a legjobb megoldás a hordozós kabát, amit minden télen megtaláltok a b.boom kínálatában is, úgyhogy ha te is őszi-téli babát vársz, ez feltétlen jusson majd eszedbe!

Ismét megbizonyosodtam róla, minél többedik gyerek, annál gyorsabban tanul meg dolgokat. Szerencsétlen Dani fiam (bár a szerencsétlent csak ironikusan mondom) - mivel semmi mással nem kellett foglalkoznom csak vele, állandóan le volt kötve. Még 6 hónapos sem volt, már könyvecskéket olvastam neki, fejlesztő játékokat játszottunk, mindenféle tornára, jógára, anyámtyúkjára elvittem… Fejlődött is, mint a rakéta de akkor ezt annak tudtam be, hogy tényleg elképesztő energiát fektettem abba, hogy minden úgy legyen, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nos, az a helyzet, hogy a harmadik gyerekkel már töredékét sem tudok foglalkozni, mint vele. Nem járunk tornára, jógára sőt még sétálni sem jutunk el minden áldott nap, mégis, ez a kislány napi szinten meglepetéseket okoz nekünk! Még nem is töltötte be a hat hónapot, máris négykézláb kinyomva ringatja magát, kúszik (bár előfordul, hogy hátrafelé…), elképesztően erős! Támasztva stabilan ül, kapaszkodik, borítékolom, hogy egy hónapon belül fel fog állni - akárcsak a nővére, aki ezt szintén 6 és 7 hónapos kora között tette meg először önállóan.
Rendkívül érdeklődő, mindent figyel, MEGfigyel, olyan mint a szivacs! És mindemellett nagyon vicces, mókás grimaszokat vág, játékra hív, imád rajtam csüngeni… nagyon nagy boldogság nekem ez a kislány.

A két nagyobbikból igazi álom nagytesó lett. A testvérféltékenység volt talán az egyetlen téma, ami miatt soha nem izgultam. Hédinek volt nehezebb az alkalmazkodás, de a kezdeti bukdácsolás után igazi kis anyukává cseperedett, aki boldogan segít a kistesó körüli feladatokban, megtanulta, hogy kell a pelust becsatolni és erre nagyon büszke (teljes joggal)!
Dede már a kórház után is teljesen más volt, egy pillanat alatt eltűnt a szeleburdisága, de most… most olyan, mint egy kis felnőtt. Néha el is felejtem, hogy még csak 5 éves és ez nem biztos, hogy jó. Meg kell hagynunk őt is gyereknek, de nagyon büszke vagyok rá. 
Attól sokkal inkább féltem, hogy nem fogok tudni mindannyiukra elegendő figyelmet szentelni, de most már ezt is tudom: megoldható és bármire képesek vagyunk. Ehhez viszont az kell, hogy van egy fantasztikus, mindenben partner apukájuk is, aki amikor csak teheti, teljes szívvel odateszi magát és ha kell elmennek valahová programozni, ha kell együtt öltöznek vagy készülnek az esti meseolvasáshoz.

Ami három gyerek mellett kifejezetten nagy logisztikázást igényel, az a randizás! Szerencsére én is és a férjem is elfogadtuk, hogy ez az időszak nem a spontán dolgokról szól, de nem hazudok, ha azt állítom nektek, hogy például egy kettesben eltöltött óra - két óra kb. egy hét szervezést igényel!!! Pedig el sem hagyjuk a házat, főleg mert eddig minden zárva volt, és Ella sem venné jó néven, ha sokáig magára hagynám. Nagyon nagy szerencsénk van, hogy anyósommal egy házban élünk és amikor teheti és ideje engedi, segít a gyerekekkel, bármiben. Így ha nem is mindig, de azért rendszeresen összejön, hogy egy kis időt zavartalanul tölthessünk egymással. Kalapot le azok előtt (nem is tudom, hogy csinálják) akiknek nincs segítsége!

Sokszor mondtam már, most is elmondom, hogy az anyaság magányos sport. Sosem vagy egyedül, mégis mindig egyedül vagy, csak te tudod igazán mit érzel, mit nem érzel… nem mindig könnyű és nem mindig rózsaszín, de van miből erőt meríteni. Három gyerek mellett óhatatlanul te leszel az utolsó a sorban és nem egyszerű feladat megtalálni azokat a dolgokat, amivel gondoskodhatsz a saját igényeidről is. Apránként kezdem és bízom benne, hogy egyre többet tudok majd megvalósítani!Például, minden nap, komótosan és legalább 5 percen keresztül fésülködöm esténként. Szeretem a hajam és jó érzéssel tölt el, ha azt látom, hogy szép és ápolt ezért legtöbbször egy hátamon alvó gyerekkel, de megvalósítom ezt a kis rituálét és felfrissítem a fejbőröm egy hosszú, anyakontyos nap után.

Beszereztem néhány új arckrémet, szemkörnyék ápolót és ajakbalzsamot. Rájöttem, hogy sajnos ez már nem az az időszak, amikor egy pohár víz és némi paskolás után olyan lesz a fejem, mint amit kivasaltak! 
Nem alszom, rendszertelenül fogyasztom a folyadékot (bár erre igyekszem nagyon odafigyelni) és ha nem figyelek oda, a bőröm olyan lesz, mint a papír: száraz, törékeny és elég élettelen színű. Úgyhogy az anyaturbó következő lépése a rendszeres arcápolás. Egyelőre elégedett vagyok az eredménnyel!
Ja, vettem egy rózsakvarc rollert is, amivel át szoktam masszírozni a fejem - persze Bajszi szarrá röhögi magát, hogy nekem mindent el lehet adni, de ha nem is fiatalít ez a roller, az tuti, hogy kellemes érzés és ártani nem árt! Nem utolsó sorban, időről időre meglepem magam valami aprósággal: legutóbb megvettem egy cipőt, amivel már több, mint egy éve szemeztem. 
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha komoly lelki gondjaid vannak, akkor vegyél egy cipőt és minden jobb lesz. Abszolút nem ez a kategória, amiről beszélek! De néha igenis jár az efféle kényeztetés, még egy anyukának is.

Mindent összevetve, én is szuperül vagyok és látom magam előtt, hogy milyen családot szeretnék építeni, fenntartani a következő időszakban. Arccal a negyedik felé! :) (Nem viccelek.)

Instagramon is megtaláltok.